Modern Folking

Szeged Hírek

Az IPA HUSRB/1602/32/0230 Modern Folking projekt

A projekt elsődleges célja a régió népi kultúrájának és kulturális örökségének bemutatása és népszerűsítése a fiatalok körében, a három pályázó szervezet együttműködése révén a kulturális cserekapcsolatok erősítése, megszilárdítása, ezáltal a turizmus fejlődésének elősegítése, valamint egy multikulturális közeg kialakítása a programrégióban. Azáltal, hogy a pályázó szervezetek között folyamatos és stabil együttműködés jön létre, lehetővé válik az újabb nemzetközi kapcsolatok kialakítása, a kulturális-turisztikai jellegű rendezvényeknek köszönhetően pedig a régió fiataljai aktív kapcsolatba kerülhetnek egymással, látókörük szélesedhet, s nem utolsó sorban a határ mindkét oldalán élő fiatal művészek is térhez, bemutatkozási lehetőséghez jutnak.

A projekt keretében a Katolikus Ifjúsági Alapítvány által működtetett Millenniumi Kávéház és Klub ad teret a szakmai program megvalósulásának, hiszen a Kávéház mára Szeged egyik fontos kulturális és közéleti központjává nőtte ki magát. Közösségét a helyiek és az itt tanuló fiatalok adják, egyúttal fontos bázisa a határon túliakhoz kapcsolódó események, találkozók lebonyolításának, nemzeti jellegű rendezvények szervezésének is. A projekt keretében a Katolikus Ifjúsági Alapítvány a következő programokat valósítja meg: Street Folk Fesztivál, a Bordal Végekrűl koncertsorozat, irodalmi-történelmi estek, workshopok és Fonó táncházak.

A Street Folk Fest egy kisebb szabadtéri fesztivál jellegű, népzenei alapokon nyugvó koncertsorozat a Dugonics téren, amely egyedi arculatát a népzenei és világzenei fellépői révén kapja meg: népi- és világzenei zenekarok valamint a népzenét más stílusokkal fuzionáltan átlényegítő együttesek mutatkoznak be öt napon át Szeged belvárosának szívében. A zene mellett kísérőprogramként táncházak, valamint népi kézműves foglalkozások kínálnak kikapcsolódást az érdeklődőknek.

A Fonó Budai Zeneház első állandó vidéki klubját, melynek indulása óta a Millenniumi Kávéház és Klub ad otthont ,a Fonó Klub Szegedet 2016-ban hozta létre, hogy a népi kultúra kedvelői koncertek, táncházak, előadások és workshopok látogatásán keresztül ismerkedhetnek meg a régió autentikus hagyományaival.

A Millenniumi Kávéházban megrendezendő Bordal Végekrűl etnofolk koncertsorozat, amellyel egyidőben gasztronómiai különlegességek is bemutatásra kerülnek. A program célja, hogy kóstolók által mutassák be egy-egy kisebb tájegység borkultúráját és pincészeteit, ehhez pedig neves fellépők működnek közre egy-egy népzenei produkció keretében, melyek szintén az adott tájegység kulturális örökségét idézik meg.

Az irodalmi-történelmi estek fókuszába a régió nemzeteinek jelene és múltja kerül, a tudományos és szépirodalmi munkák szerzői pedig saját szempontrendszerükön keresztül mutatják be, milyen közös tapasztalataik vannak a határon innen és túl.

A Kávéház folyamatosan támogatja a feltörekvő művészeket azáltal, hogy alkotásaiknak kiállítóteret biztosít. A képzőművészeti műhelymunkák révén újjáéled a Kávéház művésztelepe, ahol az akadémiai tudás felhasználása mellett lehetőség nyílik az experimentális alkotásra is, a street art szerelmesei számára a graffity workshop, a művészettörténet iránt érdeklődők számára pedig az ikonfestészeti műhely nyújt bemutatkozási lehetőséget.

2000-ben szervezték meg az első fesztivált Kishegyesen, az azóta eltelt 18 évben pedig a magyarországi, a vajdasági magyar és a Balkán előadóinak legjava lépett fel  a legrégebbi vajdasági magyar fesztivál színpadán. A kisszínpad a népzene, míg a nagyszínpad a világzene, az ethnodzsessz, valamint részben a könnyűzene előadóinak terepe, emellett a fesztivál egyik védjegye, hogy lehetőséget ad a feltörekvő előadóknak. 2016 óta új helyszín Dombos Wine Club, ahol a borkülönlegességek mellett irodalmi beszélgetések, műhelymunkák várják a látogatókat. Mintegy 150.000 ember fordult meg az eddigi eseményeken, ahol a zenei programok mellett fényfestészet, tábortűz, helyi étel- és italkülönlegességek, valamint kézműves termékek garantálják a jó hangulatot.

A Wemsical Serbia Ifjúsági és Kulturális Egyesületet 2014-ben hozták létre azzal a szándékkal, hogy a tagok széleskörű személyes és szakmai hálózatának és magának a csapat agilitásának, tenni akarásának köszönhetően Magyarkanizsa község egyedi és visszaköszönő összgenerációs kulturális programokkal gazdagodjon, amelyek egyben szorgalmazzák a társadalmi szerepvállalás és a közösségépítés elveit is. A Wemsical szervezésében valósul meg 2018-ban ötödik alkalommal Oromon a Malomfesztivál, megszervezték az első vajdasági fürdőépítő kalákát, melynek keretében felújították a Baráthok kútját, valamint több alkalommal megrendezték a Go Sk8 Days-et, gördeszka és BMX versenyt, valamint extrémsport hétvégét.

 

 

JOGI NYILATKOZAT

Ez a dokumentum az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg. A dokumentum tartalmáért teljes mértékben a Katház Közhasznú Nonprofit Kft.és a Poverello Alapítvány vállalja a felelősséget, és az semmilyen körülmények között nem tekinthető az Európai Unió és / vagy az Irányító Hatóság állásfoglalását tükröző tartalomnak.

 

 

Forrás: Délvidéki Civil Portál