Míves Sarok: kézművesekkel beszélgethetünk egy csésze kávé mellett
Szerdán indult az Erdélyi Kézmíves Céh legújabb kezdeményezése, a Míves Sarok című eladással egybekötött kiállítás, amely egyebek mellett a közönség és az erdélyi, valamint magyarországi kézművesek közötti megismerkedést szorgalmazná Kolozsváron, családias környezetben.
A szervezők ideális esetben heti egy alkalmat terveznek, de havi két-háromra biztosan lehet majd számítani. Elsőként Ambrus Emese kerámiafestővel és munkáival lehetett megismerkedni.
A Míves Sarok állandó helyszíneként az Erdélyi Kézmíves Céh székhelye szolgál, amely hat éve működik a Gyógyszertörténeti Múzeum melletti kapualjban. Molnár Attila, az egyesület elnöke tájékoztatása szerint a kezdeményezés célja kettős. Egyrészt fel szeretné hívni a figyelmet az irodahelyiségre – amely belső és külső kiállítótérrel, valamint a kézművesek számára szálláshellyel is rendelkezik –, másrészt pedig megmutatkozási lehetőséget biztosítana azoknak a kézműveseknek, „akik szeretnének meghittebb formában, családiasabb hangulatban bemutatkozni a kolozsvári közönség egy szűkebb rétegének”. Ezeken az alkalmakon a vásárló, érdeklődő egy csésze kávé, tea mellett kötetlenül elbeszélgethet a meghívott mesterrel.
Az előadással egybekötött kiállítást havonta kétszer-háromszor biztosan megszervezik, viszont amennyiben a szervezők elegendő támogatást szereznek, akkor legalább heti egy alkalomra lehet majd számítani. Műhelymunkák, gyerekfoglalkozások bevezetésében is gondolkodnak, sőt azt is elképzelhetőnek tartják, hogy több napossá bővítsenek egy-egy vásárt – tudtuk meg Molnár Attilától. Az egyesület elnöke hozzátette: „eltérően a vásári forgatagoktól, itt annál is jobban vigyázunk a minőségre. Ide inkább művészi értékű, egyedi darabokat, tárgyakat készítő mesterembereket hívunk majd meg”.
A rendezvénysorozat Ambrus Emese kolozsvári kerámiafestővel debütált, aki tizenöt éve kezdett el ilyen formában is alkotni, hiszen televíziózással és filmkészítéssel is foglalkozik. Kiállításán például csészét, sótartót, virágvázát is láttunk. Előszeretettel használja a tulipán, a spirál, az inda motívumait, de öt évvel ezelőtt mással dolgozott. „Belefáradok, nem tudok egy motívumot állandóan ismételni” – fogalmazott.
„A motívumok és a színek állandóan változnak, és ezt nemcsak én döntöm el, hanem a vásárlók is. Elkészítek egy szériát, azt elviszem a vásárba, és rögtön látom, hogy mi az, ami tetszik az embereknek, és akkor azt fejlesztem tovább” – mesélt a kézműves az alkotásairól. Elmondta, mindig figyelembe veszi az adott vásár célközönségét, és aszerint készül, hiszen ha egy darabon csak a saját ízlése szerint dolgozna hetekig, nem biztos, hogy árban megtérülne a befektetett munkamennyiség. Ambrus Emese ugyanakkor elárulta: átlagban naponta három darabot tud elkészíteni, az öt már fárasztó, és azt jelenti, hogy aznap semmi mással nem foglalkozik.
„Minden eladható, és mindennek van közönsége. Az ember el kell döntse, hogy ha meg szeretne élni belőle, akkor milyen célközönségnek dolgozik” – mondta. Molnár Attila megkeresésére úgy érezte, hogy a Míves Sarokba a legszebben sikerült darabjait állítja majd ki.
A főtéri márciuskavásár ügye: minimális gesztusra van szükség a városháza vagy a kereskedők részéről
Az Erdélyi Kézmíves Céh elnökétől továbbá megkérdeztük, hogy mit gondol arról, ami idén a márciuskavásáron történt Kolozsváron. Mint ismeretes, a márciuskavásár megszervezésével a Kolozsvári Kézművesek Szervezete (Asociația Meșteșugarilor Clujeni) helyett egy ploiești-i profitorientált magáncéget bíztak meg, aminek következtében az árusok drágább helybért kellett kifizessenek. A kézműveseket nem értesítették időben a változásról, így többen japánsztrájkba léptek.
„Itt nem is az volt a fájdalmas, hogy magánvállalkozónak, profitorientált cégnek adták ki, bár ez is nagyon sokat nyomott a latban, ugyanis aki üzleti célból szervezi, az teljesen más szempontok szerint válogat, és teljesen más szempontok szerint szegi meg az árat. Itt az árfekvéssel volt elsősorban nagy gond” – jelentette ki Molnár Attila, hiszen az elmúlt évek helybéréhez képest körülbelül az összeg ötszörösét kérték el. A kézművesek pedig kénytelenek voltak ehhez alkalmazkodni, mivel a változásról akkor tájékoztatták őket, amikor már több ezer darab márciuskát elkészítettek.
A karácsonyi ajándékvásár is évek óta egy profitorientált cégnek van kiadva, amivel az árak tekintetében szintén gond van. Molnár Attila úgy véli, csak egy minimális gesztusra lenne szükség a városháza vagy a kereskedők részéről ahhoz, hogy a kézművesek által képviselt értékek is megmutatkozhassanak a közönségnek.
„Mi több ízben jeleztük ezt Kolozsváron és más városokban is, hogy jól van, megértjük, hogy van 60–70 házikó, amit elég kemény pénzekért kiadnak kereskedőknek, ajándéktárgy-forgalmazóknak, de legalább 5–10 házikót ajánljanak fel ingyen vagy szimbolikus összegért a kézműveseknek, akik közül 40 nap alatt elég sokan meg tudnának mutatkozni” – tájékoztatott az Erdélyi Kézmíves Céh elnöke. Hozzátette, a kolozsvári cég tett lépést ez ügyben, viszont fordított logikával: nem az ár, hanem a kedvezmény volt szimbolikus, hatezer lejből ezer lejt engedett el.
„Itt több száz emberről van szó, akik egyik napról a másikra akár munkanélkülivé is válhatnak. Kolozsvárnak szerintem nem érdeke, hogy a hagyományőrző mesterembereket munkanélküliekké konvertálja” – összegzett Molnár, aki abban bízik, hogy a városháza megtalálja a kézművesek helyét a belvárosi utcákban. Addig pedig vannak olyan alternatívák, mint például a szűkebb közönséget megszólító, közvetlenebb hangulatú Míves Sarok című rendezvénysorozat.
Forrás: maszol.ro