Mintegy 600 diák versenyzett az ÁMV-n

Szabadka Hírek

Az Általános Iskolások Művészeti Vetélkedőjén a Vándordíjat az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói érdemelték ki

Negyvenkét vajdasági általános iskola 580 diákja 10 kategóriában mérettetett meg szombaton az Általános Iskolások Művészeti Vetélkedőjén Szabadkán. A vers- és prózamondás, szép beszéd, színjátszás, műveltségi teszt, fogalmazás-, versírás, képzőművészet kategóriában 36 zsűritag értékelte a tanulók teljesítményét. Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete (ÉMPE) által immár 16. alkalommal megrendezett versenyre 120 kísérő, felkészítő pedagógus érkezett a diákokkal. A verseny három helyszínen zajlott: a Majsai Úti Általános Iskolában, a Zeneiskolában és a Kosztolányi Dezső Színházban.

– Azért hoztuk létre és szervezzük meg évről évre e versenyt, hogy az általános iskolák diákjai megmutathassák tudásukat, tehetségüket, alkotókészségüket. A vetélkedő célja az anyanyelv szeretetének fokozása, a művészetek iránti fogékonyság, az alkotókészség serkentése. Generációk nőttek fel az ÁMV-n, és remélem, a jövőben is generációk nőnek úgy fel, hogy részesei lesznek ennek a vetélkedőnek – mondta egyebek között a Majsai Úti Általános Iskolában szervezett megnyitón De Negri Ibolya, az ÉMPE elnöke, aki megköszönte a versenyző diákoknak a részvételt, a felkészítő pedagógusoknak a befektetett pluszmunkát, a szülőknek a segítséget.

Nyilas Leonov Anita, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke arról szólt: az MNT kiemelt rendezvénye az ÁMV. A vetélkedőn részt vevő mintegy 600 diáknak jó versenyzést kívánt, hisz fontos a megmérettetés, a barátkozás, az, hogy egymástól tapasztalatot szerezzenek. Elismerését fejezte ki a szervezőknek, akik évről évre megrendezik ezt a nagyszabású vetélkedőt.

Bognár Beáta, a Majsai Úti Általános Iskola igazgatója sok sikert, kitartást kívánt a versenyzőknek ezen a megmérettetésen, amely az anyanyelv iránti szeretetről, az általános műveltség bővítéséről, a hagyományok ápolásáról szól.

Az ÁMV-n legtöbb díjat szerző iskola egy évig, vagyis a következő vetélkedőig birtokolhatja a Vándordíjat. Tavaly ezt a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola érdemelte ki, diákjai most visszahozták az elismerést, amelyre – mint a megnyitón elmondták – nagyon büszke volt az egész iskola. A verseny végén kiderült, a Vándordíjat az idei vetélkedőn az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói nyerték el, ők büszkélkedhetnek vele a következő egy évben.

Alkotói lázban: e versenyen hagyományosan a helyszínen születik a vers és a fogalmazás (Gergely Árpád felvétele)

Alkotói lázban: e versenyen hagyományosan a helyszínen születik a vers és a fogalmazás (Gergely Árpád felvétele)

Forrás: Magyar Szó