Mindenhol lesz bölcsődei ellátás

Kiemelt cikk

Jövőre indul országszerte az új bölcsődei ellátási rendszer, a szükséges fejlesztésekhez csaknem százmilliárd forintos támogatást nyújt a kormány – jelentette ki Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár a Magyar Időknek adott interjújában.

A 2017 januárjában induló új rendszer szerint az önkormányzatnak a bölcsődei ellátás valamilyen formáját – bölcsődét, minibölcsődét vagy családi bölcsődét – biztosítania kell azokon a településeken, ahol legalább negyven, három év alatti gyermek él, vagy ahol legalább öt gyermek szülei igényt tartanak arra.

Novák Katalin emlékeztetett rá, hogy a kormány az utóbbi öt évben 28 milliárd forintot fordított bölcsődei fejlesztésre, tízezer férőhellyel bővült a bölcsődék kihasználhatósága.

Csaknem 100 milliárd forintot osztanak szét

A bölcsőde- és óvodafejlesztésre szánt további csaknem százmilliárd forintra két pályázat keretében lehet pályázni: az egyik az egész országra kiterjed, a másik a közép-magyarországi térségre.

Az államtitkár kiemelte, hogy a támogatást az önkormányzatok mellett egyházi fenntartók, nemzetiségi önkormányzatok, civil szervezetek, közalapítványok vagy az önkormányzati többségi tulajdonban lévő vállalkozások is igényelhetik.

Az államtitkár úgy vélte, hogy az új bölcsődei rendszer személyi feltételei is rendelkezésre fognak állni, a kormány intézkedései már ezer új munkahelyet teremtettek, főleg nők számára.

Négyből három gyerek ingyen ehet

Tavaly szeptembertől a gyerekek több mint háromnegyede kap ingyen étkezést a bölcsődékben és óvodákban – mondta el Novák Katalin. Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy ha van olyan gyermek, aki éhezik, azért az állam és a szülő egyaránt felelős.

Az államtitkár a közétkeztetéssel kapcsolatban arról beszélt a lapnak, hogy jelenleg ennek a sokrétegű rendszernek az áttekintése folyik, jobb minőségű, megfelelő mennyiségű, a jelenleginél méltányosabb árú étkezést szeretnének garantálni.

forrás: polgarportal.hu