Kialakul egy mindenfajta igénynek megfelelő repertoár
Czvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója adott exkluzív interjút az Erdély Online-nak.
– Milyen évadot zárt a nagyváradi Szigligeti Színház?
– Nem tudok úgy beszélni az elmúlt évadról, hogy eltekintsek attól, hogy ez volt az ötödik évadunk önálló színházként. Akarva-akaratlanul is öt év távlatából szemlélem a Szigligeti Színház fejlődését. Induláskor a felmérésünkből azt a következtetést vontuk le: amiatt, hogy a színház hosszú évekig restaurálás alatt állt, illetve a különböző terekben egyenlőtlen számú volt a férőhely, emiatt nagyon nehéz volt a nézőket bérletrendszerre szoktatni. Arra is gondoltunk, hogy mivel az új struktúra a három társulattal együtt úgymond egy új útra indult, ezért mindenképpen kézen fognánk a most felnövekvő generációt. Emiatt nagy hangsúlyt fektettünk az iskolaprogramra, ami látványosan és töretlenül az elmúlt öt esztendőben végigkísérte a tevékenységünket. Az alapprogramnak több kiágazása is lett, mint például az önkéntességi program, ami kiválóan működik, vagy a Szigligeti Tanoda, ami már drámapedagógiai képzést is tartalmaz bábok segítségével, és néhány hete tartottuk az első tanfolyam záróünnepségét. Ősztől már a második generációs Szigligeti-tanodásoknak hirdetünk majd felvételit, és egy újabb iskolaprogrammal fogunk bemutatkozni, melyet most készítünk elő a nyár folyamán. Alkotótáborokat szervezünk szintén a diákoknak, nemsokára immár ötödik alkalommal fog zajlani a Kolozs megyei Havasrekettyén a hagyományos színházi táborunk, ahol A rút kiskacsa című diákelőadást próbálják a résztvevők. Folytatódik emellett az esztergomi bábtáborban a munka, és az idei évtől a bábszínészek kezdeményezésére a várba is egy, az esztergomihoz hasonló bábtábort hirdettünk, melyre egy hét alatt beteltek a helyek. Augusztus 22-26. között ötven gyermekkel fogunk foglalkozni ennek keretében, bemutatni nekik a bábos szakmát különböző oldalakról.
Diákok
– Miért fontos nagyobb figyelmet fordítani a diákokra?
– Annak köszönhetően, hogy kitüntetett figyelmet fordítunk a diákságra, a diákbérletek számát a kezdeti 800-ról az idei évadra 2352-re sikerült feltornászni. Rengeteget köszönhetünk az iskolák igazgatóinak, akik egy közös csapatot alkotva velünk, évről-évre nagy segítségünkre vannak a bérletkonstrukciók kialakításában. Tekintettel vagyunk a kéréseikre, visszajelzéseikre, és amikor találkozik az igény azzal, amit mi nyújtani tudunk, akkor igen jelentős százalékbeli növekedést tudunk felmutatni. Összességében a tavalyi évhez képest elmondható- ami kellemes meglepetés volt számomra-, hogy 4105-re emelkedett a bérletesek száma, ami tavalyi évadhoz viszonyítva több mint 9 százalékos bővülést jelent. Ez a szám, ha figyelembe vesszük a váradi magyar lakosok részarányát, ezek tíz százalékát teszi ki.
– Minek köszönhető ez a növekedés?
– Annak is betudható ez a növekedés, hogy az idei évtől Novák Eszter művészeti vezető ötlete nyomán bevezettük azt a kedvezményes bérlettípust, ami nem helyhez és időhöz kötött, illetve egész évadban megvásárolható. Sokan igénybe vették ezt a típusú bérletünket, és örömömre szolgált az is, hogy alkalmazhattuk az Arany János-vándorbérletünket, és a nagyszalontai közönségnek is előadásokkal kedveskedhettünk. Fontos tartjuk ezt, akárcsak azt is, hogy a szalontai önkormányzat, illetve Török László polgármester felkérésére a jövő évi Arany-évfordulót mi is igyekszünk megünnepelni, és olyan előadást előkészíteni, mellyel méltó módon tudunk majd erről megemlékezni. Ha az elmúlt öt évre visszatekintek ugyanakkor, a nézőszám szempontjából az érzékelhető, hogy volt egy kiemelkedő év, és ehhez képest a fizetős nézőszámunk hozzávetőleg ugyanazon szám szintjén mozgott. Azt gondolom tehát, hogy sikerült stabilizálni a közönséget. Ettől eltekintve, egy többször fesztiválszervező évad tudna még ebből többet kihozni, mint ahogy történt a 2012-2013-as évadban.
– Mekkora az esélye ennek?
– Ha megint sorra kerülünk, és hamarosan így lesz, akkor biztos, hogy igen. Egy másik megoldás pedig, ha az Infinite Dance Festival a kellő mértékben támogatott lenne.
Pozitívum
– Segít ebben az, hogy a Bihar Megyei Tanácsnak ismét magyar, illetve RMDSZ-es vezetője van, Pásztor Sándor személyében?
– Kétségkívül a pozitívumok közé tartozott, hogy a Bihar Megyei Tanácsnak az elmúlt nyolc évben magyar alelnöke volt, Kiss Sándor. Még nagyobb támogatásban volt azonban része a színháznak akkor, amikor korábban négy évig ő volt az önkormányzat elnöke. Azt gondolom tehát, hogy minőségileg csak emelheti a színvonalat, ha az RMDSZ-nek nem alelnöke, hanem elnöke van a Megyei Tanácsnál, mindamellett természetesen, hogy egy megyei tanácselnöknek nem csak a magyar közösséget, hanem mindenkit képviselni kell.
Studiótér
– Miért volt szükség a stúdiótérre?
– Nagyon hiányzott nekünk a stúdiótér. Ezt mindenki tudta, a próbalehetőségek szempontjából is, hiszen az évadonkénti tizenhárom új előadás, amiből kilencet a táncegyüttes és a színtársulat kellett a nagyszínpadon létrehozzon. Azzal együtt, hogy a román színháztól is ugyanez volt az elvárás, lehetett tudni, hogy ez a rendelkezésünkre álló tér kicsi és kevés. Erre az általunk létrehozott alternatív térre tehát mindenképpen szükség volt, de ez azt is jelenti, hogy a kamarastúdiónak az előadásokat össze kell állítani, kell egy állandó repertoár. Első évben inkább a táncegyüttes használta a stúdiót, ettől az évtől pedig a színtársulat is. A nagyszínpadon is játszó színészek párhuzamos szereposztással kellett próbáljanak, erre két alkalommal is voltak precedens. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a társulatnak ez nagyon megerőltető volt. A színművészeken túl a műszaki személyzetet is érintette ez, akiknek nagyon hálásak vagyunk azért, hogy ezt végigcsinálták velünk. Arról sem szabad azonban megfeledkezzünk, hogy a kamara előadásokkal együtt szép lassan kialakul egy mindenfajta igénynek megfelelő repertoár, és végül is ez volt a célunk.
– A határ menti jelleget hogyan lehet kiaknázni?
– A határ menti jellege a színházunknak segít abban, hogy kihasználjuk azt a lehetőséget, amit a határmentiség kínál, hiszen bérleteseink vannak Hajdú-Bihar megyéből, és mi magunk is többször kiszálltunk előadásokkal kisebb Hajdú-Bihar megyei településekre. A kapcsolatrendszerünk is bővült, hiszen azok magyarországi színházak, amelyek részint befogadószínházként működnek, előszeretettel látják vendégül az előadásainkat, mert a művészi színvonalunk olyan értéket képvisel, melyet díjaznak. A távolság pedig nem nagy, ezért jobb eséllyel indulunk egy-egy fesztiválon való részvételért, mint például egy belső-erdélyi színház. Hiába volna azonban a határmentiség, ha nem volnánk képesek olyan színvonalú előadásokat létrehozni, amelyeket előszeretettel meghívnak, márpedig mi létre tudunk hozni ilyen előadásokat. Az elmúlt évek díjai, szakmai elismerései azt igazolják, hogy a Szigligeti Társulat jó, ápolt állapotban van. Mint társulat, nagyra értékelik a szakma részéről azt az együttgondolkodást és azt az együtt létezést, ami az egyes előadások keretében üzeni és sugározni tudnak. A pozitív kritikák, melyek egy-egy fesztiválon elhangzanak, vagy írott formában úgy a hazai, mint az anyaországi sajtóban visszaköszönnek, abban nyújtanak segítséget, hogy még inkább növelni tudjuk a népszerűségünket.
A mi osztályunk
– A mi osztályunk című előadást tekinthetjük-e az elmúlt öt év csúcsprodukciójának?
– Ebben a szakmában azt mondják és tanítják, hogy a tehetség mellett nagyon-nagyon fontos szerepe van a szerencsének. Nem lehet kizárólag a szerencsére alapozni, de a szerencse ott van mindig egy icike-picikét, amikor valaki lehetőséghez jut, illetve felfigyelnek rá. A kérdés, hogy az illető tud-e élni a lehetőséggel, vagy sem. Az adottság, a környezetbeli adottság, a szerencse és a jó időzítés, ha társul a nagyon erős fejlődésben levő társulattal, és művészeti szempontból nagyon jó színvonalú előadások létrehozásával, akkor kibontakozhat egy olyan elismerés, mint amiben A mi osztályunk című előadás részesült. A mi osztályunk egy nagyon jó előadás, nem igazán találkoztam olyannal, aki mást mondott volna. Egy olyan díjat hoztunk el tavaly, amiről nem állítom ugyan, hogy nem überelhető, de nem biztos, hogy az kell legyen a cél, hogy melyik évben milyen szakmai elismerést gyűjtünk be. Ha úgy vesszük, idén is nagyon pozitívan értékelték a Szigligeti Társulat munkáját Az eset című dráma kapcsán, és a rendezői nagydíjat elnyerő Sardar Tagirovsky a mi előadásunknak is köszönhetően részesült ebben az elismerésben. Ezáltal az előadás a figyelem középpontjába került, és már meghívták a budapesti Kortárs Dráma Fesztiválra, illetve a szatmárnémeti színház művészeti vezetője, aki szintén látta az előadást, azt mondta, hogy ezt mindenképpen a szatmári közönségnek is látnia kell. Képesek vagyunk tehát olyan előadásokat létrehozni, amelyek, ha nem is hozzák el a nagydíjat minden létező fesztiválról, de mindenképpen valamilyen olyan szakmai elismerésekben részesülnek, melyekkel felhívják a figyelmet a társulatunkra, és a színházunkra, aminek ezáltal a népszerűsége egyre nagyobb a saját közegében. A nevében viselve Nagyváradot, ugyanakkor a város hírnevét is öregbíti, és erre külön büszke vagyok.
Értékek
– Milyenek a kapcsolataik a társintézményekkel?
– A már létező kapcsolatainkat megőriztük, úgy az anyaországi színházakkal, mint a romániai magyar színházakkal. Örömmel jelenthetem be, hogy egy újabb együttműködésre készülünk a miskolci Nemzeti Színházzal. Béres Attila főigazgatóval megállapodtunk egy jövő évi váradi bemutatkozó előadásról Miskolcon, illetve közösen pályázunk az előadásainkra. Emellett koprodukcióra léptünk a Közép-Európa Táncszínházzal, a Stabat Mater előadással több fesztiválon ott volt. Úgy vélem, hogy úgy a Szigligeti Társulat, mint a Lilliput Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes meg tudja őrizni azokat a kapcsolatokat, melyeket eddig kiépített, és képes bővíteni is ezeket, hiszen nagyon sokrétű tevékenységet fejtenek ki az évadterv összeállításán is túl. Elég csak arra gondolni, hogy partnerségben a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel immár másodjára írtuk ki azt a drámaíró pályázatot, amit nagyon sokszor emlegetnek, és amit pályázatként, illetve a létrehozó díjnyertes pályamunkák „ápolása” miatt is rendkívül jó ötletnek és nagyszerű kezdeményezésnek bizonyult. A kortárs magyar drámaírás ilyenképpen való ösztönzése, felvállalása és drámakötetbe való megjelenítése, a díjnyertes munkák színpadra állítása és a pályakezdők ilyen típusú támogatása ugyanis fontos értéket képvisel főleg kisebbségi környezetben. Egy színháznak a felsorolt feladatai is kell legyenek, az előadások létrehozása mellett, mert erős kapaszkodót jelentenek a jövőt illetően.
Forrás: erdon.ro