Pál Dezső a régió legismertebb magyar pedagógusai közé tartozik. Nyugdíjba vonulása alkalmából beszélgettem el vele a pedagógiai szakma rejtelmeiről.
Hogyan kezdődött a pedagógiai pályád?
Tulajdonképpen nem is pedagógus akartam lenni, hanem mezőgazdász. A nagybátyám, Pál József mérnök, akkoriban már jó nevű mezőgazdász és pedagógus volt Komáromban, ő egyengette a pályámat. Apám feltett a vonatra tizenöt éves koromban és Újvárban a nagybátyám vett le róla. Tulajdonképpen tíz év múlva kerültem haza. Először elvégeztem a mezőgazdasági műszaki szakközépiskolát. Ekkor nyitottak magyar osztályt Nyitrán, a pedagógián, méghozzá mezőgazdasági-testnevelési szakon. A nagybátyám biztatására ide jelentkeztem és fel is vettek. Nem volt gondom, tetszett ez a párosítás. A mezőgazdaság könnyű volt, megtanítottak szlovákul is. Mikor elvégeztem, gondban volt a család, hogy a mezőgazdaságban dolgozzam-e, vagy tanító legyek. Aztán az utóbbi mellett döntöttünk.
Pedagógus lettél. Hogy tetszett a szakma?
Feleden kezdtem el dolgozni, ott is maradtam húsz évig a magyar iskolában, testnevelést tanítottam. A szakma tetszett, de az akkori rezsimet kicsit merevnek éreztem. Mindenről be kellett számolni, mindenről jegyzeteket kellett vezetni. Ide kellett beilleszkedni. Ez nekem bizony nem mindig ült. De megadta az embernek azt, hogy magát kell megvédenie.
Feled után?
Átkerültem testnevelést tanítani Gesztetébe. Itt szabadabban lélegezhettem, nagyobb volt az önállóságom, jöttek a sikerek is. Pedagógusnak érezhettem magam. Négy évig voltam megbízott igazgató is, de nekem a kötetlen tanítói státusz mindig jobban tetszett. Itt kamatoztathattam azokat a pedagógus erényeket, amit Rimaszécsen adtak át nekem olyan nagy pedagógusok, mint Cziprusz Elemér, Baráth Lajos, Rigó László, Reisz Miklós. Egy ember él még közülük, Haluska Sanyi bácsi, 94 éves, ő a példaképem, 1 500-szor ugrott ki ejtőernyővel. Idővel három jelszavam alakult ki, ha nem vagy jó pedagógus, legyél igazgató; jó szóval tanítsál, játszani engedjél, pl. ha a harmadik osztályban vagy, legyél a harmadik osztályban; a pedagógus soha nem lehet közvetítő a gyerek és a tankönyv között. Fordítva van, a tankönyv csak segédeszköz. Azt is mindig tudatosítottam, hogy minden gyerek önálló személyiség, és úgy kell vele bánni.
Sokszor ülünk együtt, kávézunk, azt észrevettem, hogy mindig sokan szólítanak meg tisztelettel, tanító úrnak, tanár úrnak hívnak. Ez annak a jele, hogy sokan tisztelnek és becsülnek a volt tanítványaid közül?
Igen, ezt én is így élem meg. Nem vagyok hiú ember, de ilyenkor büszke vagyok. Annak a jelét látom benne, hogy a szakmámat nem csináltam rosszul.
Nagyon sok véleményt lehet olvasni a mostani pedagógia színvonaláról. Milyen erről a te véleményed?
Rendszertelenség van a pedagógia területén. Nem kísérték figyelemmel a pedagógusok számát, nem volt utánpótlás, és ez most visszaüt.
A Selye Egyetem megnyitása nem segített?
Eleinte harc volt a nyitrai egyetem és a Selye között. Többen jelentkeztek a Selyére, véleményem szerint azért, mert könnyebben el tudják végezni. Ez viszont azt jelenti, hogy gyengébb színvonalú. Arra biztatok mindenkit, hogy Nyitrára menjen pedagógiát tanulni.
A pedagógiai fórumokon szakmai vita van a szlovák nyelv oktatásáról a magyar iskolákon. Sokak véleménye szerint az oktatás nem elég hatékony. Hogyan lehet ezen segíteni?
Véleményem szerint a hiba az órák szétosztásában van. Talán több órát kell szánni a konverzációra, a beszélgetésre, mert ez mindennek az alapja. Ne legyen, hogy ha egy gyereket megkérdezik, „Ako sa voláš?”, akkor azt válaszolja, hogy „Rimavská Sobota”. Ezt a problémát a szlovákiai magyar pedagógiának kell szakmailag megoldani, a politikai nyomások messzemenő kikerülése mellett.
Hallom, már nyugdíjas vagy.
Igen, most kezdem. Át kell még gondolnom, hogy hogyan fogok „nyugdíjaskodni”.
Több időd jut a sportra.
Arra mindig jutott időm. Nekünk tornászoknak edzői és bírói diplománk is van. Fiatal koromban futballoztam, majd edzősködtem. Olyan játékosokat edzettem, mint Piszár vagy Nôta. Járási szinten 1 478 meccsen bíráskodtam.
Szidtak is néha?
Ez benne van, de fizikailag soha nem bántottak. Szerettem csinálni, emellett egy kis plusz jövedelmet is jelentett. Most már nem csinálom, elegem van.
Bundázásokról sokat olvasok mostanában.
Nézd! A valóság az, hogy bundázás mindig volt, van és lesz is mindig. Most viszont már a bírókat is keményebben fogják, számítógépen keresztül fizetik őket.
Köszönöm az őszinte válaszokat.
Mede Géza, fotó: a szerző
2016-09-08
Forrás: gomorilap.sk