Mi fán terem a szociális vállalkozás?

Zenta Kiemelt cikk

Szociális vállalkozások népszerűsítése Szerbiában és Magyarországon elnevezésű kétnapos képzést szerveztek Zentán.

A szervezők célja, hogy a képzés elvégzése után a szociálisan veszélyeztetettek saját vállalkozás indításával, saját márka kidolgozásával megélhetést biztosíthassanak maguknak. A résztvevők a képzés során megismerkedhetnek a szociális vállalkozás létrehozásával és annak fejlesztési módjával, továbbá a pályázati lehetőségekkel.

A szociálisan veszélyeztetettek közé tartoznak a kismamák és az idősebb korosztály is. A számukra nyújtott lehetőségről Sándor Terézia, az Éld az Életed! Egyesület elnöke elmondta: „Az emberek megerősítése abban, hogy lelkileg hozzájussanak olyan tudáshoz, amely segítené őket. Elsősorban az idősekre gondolok, akik nem tudják magukat elfoglalni. Tehát van egy olyan lehetőségünk, hogy itt olyanokat hallunk, hogy az időseket hogyan vegyük rá olyan tevékenységekre, amivel pénzt is tudnak keresni.”

 

A szervezők fontosnak tartják, hogy a résztvevők gyakorlati tudást is szerezzenek. Az erre vonatkozó tervekről Vörös Attila, a program koordinátora elmondta: „A képzést befejezve szeptember folyamán a mostani résztvevőknek szervezni fogunk egy tanulmányutat, ahol a gyakorlatban is meg tudják nézni azt, amit most elmondunk elméletben. Idős hölgyek hogyan tudnak kézműves terméket gyártani és a piacon eladni.”

A Szerbia és Magyarország közötti IPA-program keretében megvalósuló projektet a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a zentai Üzleti Inkubátor Kft. közösen valósítja meg.

 

Forrás: PannonRTV