Mi az óriástök titka?

Nagykikinda Hírek
Rekordhosszú tököt is láthattak a nagykikindai Töknapokon.

Rekordot döntöttek a nagykikindai Töknapokon, ezentúl egy 295 cm-es tök a leghosszabb. A sorrendben 33. rendezvényen súlyban azonban nem sikerült túlszárnyalni az 507 kg-os eredményt, amit 2014-ben mértek.

Villás targoncával hozták az emelvényre a tököket Nagykikindán, előttük fényképezkedtek a látogatók. Hacsak fél centiméterrel is, de az idén megdőlt a rekord a hosszú tökök kategóriájában. A győztes nem árulta el, hogy milyen fajta magból nőtt 295 cm hosszúra a tök. Stevan Martić, Zimony: „A magot elvetjük, aztán hagyjuk hadd nőjön, aztán ásunk alatta mindaddig, amíg nő.”

Ebben a kategóriában a második és a harmadik helyet temeriniek érték el, méghozzá a nagyapa és az unokája. Varga István, Temerin: „Nem úgy kell ültetni a tököt, ahogy az agronómusok mondják. Így megpróbáltam előbb is ültetni, abban az időbe is, meg később is ültetni. És rájöttem, hogy ami az első ültetés volt, az hozta ezt az eredményt.”

Az unoka a nagyapa utasításai mellett dolgozik, de, mint mondja, más is kell ahhoz, hogy az ember eredményes legyen. Barna Gáspár, Temerin: „Olyan, hogy szeretni is kell. Nem elég, hogy csak most azért, hogy eredmények, vagy pénz végett, hanem tényleg itt abban nyilvánul meg az egész, hogy az ember mennyire szereti azt, amit csinál.”

A szerémségi Jarakból érkezett a legnagyobb tök: 341.5 kg-os volt, Dijana Vukadinović termesztette.

Bemutatkoztak a környező magyarlakta települések egyesületei is. Süteményeket árultak, néptáncosaik pedig felléptek a művelődési műsorban. A rendezvény megőrizte többnemzetiségű jellegét. Talpai Sándor, polgármesteri tanácsos, Nagykikinda: „Nagykikinda ezzel a rendezvénnyel, amelyen négy napon keresztül nem csak szerb, hanem magyar tánccsoportok, énekesek lépnek fel, ezzel bebizonyítja azt, hogy igenis egy olyan közösség, ahol tisztelik és becsülik a kisebbségi népet is.”

A rendezvénynek több ezer vendége volt, sokan érkeztek Romániából is. A Nákófalva és Nyújtód közti kishatárátkelő két napon keresztül megszakítás nélkül dolgozott.