Lengyelországba szervezett adventi zarándoklatot a KÉSZ Makláry Ákos parókus lelki vezetésével december 7. és 9. között. A zarándokok bejárták Krakkó belvárosának nevezetességeit, szakrális helyeit, imádkoztak Czestochowában, a magyar pálosok által alapított világhírű Mária-kegyhelyen is.
A háromnapos zarándokútról Pálmai Tamás, a békési KÉSZ-csoport tagja – aki egyben az országos elnökséget is képviselte – fogalmazta meg gondolatait:
„Menet, a buszon, a Misszió Tours Utazási Iroda kisfilmjét néztük, mely a Czestochowába tartó Fekete Madonna-zarándokvonatról szólt. Nem értünk el a film végére, közben beszélgetés foszlányai hallatszottak, kicsit olyan háttér-dekorációnak tűnt az egész vetítés. Pedig ugyanide tartott kis, ötven fős KÉSZ-es csapatunk is.
Ahogy telt-múlt az idő csendes, számunkra is csak utólag visszagondolva észrevehető átalakulás kezdődött el. Az ország minden tájáról összeverbuválódott, egymást csak látásból, vagy még tán úgy sem ismerő társaság közösséggé kezdet szerveződni. Talán azért, mert soha, senkire sem kellett igazán várakozni, nem lógott ki senki sem a sorból? Talán az együtt elmondott imák, rózsafüzértizedek miatt? Talán Ákos atya csendes, mégis erélyes szavai tették velünk mindezt? Szerintem az elsuhanó Szentlélek szelíd, kedves simogatása váltotta ki e kis csodát.
Csodát, melynek bekövetkeztéhez – habként a tortára, azaz mintegy megkoronázásként – járult hozzá mindaz, ami ezután következett.
E metamorfózis építőköve volt Krakkó ódon, hitet és ősiséget sugárzó szelleme, a Lengyelországban tapasztalt rend és tisztaság, az emberek nyugodtsága és mosolya, segítőkészsége, az élő, lüktető nyüzsgés, a fiatalok nagy száma, a sok gyerek. De ilyen volt a közös történelmünk megszámlálhatatlanul sok jele, az idegenvezetőink egyéni bája, a tény, hogy ahová mentünk, mindenhol kisütött a nap. És ilyen volt a mozgásukban korlátozottabb útitársaink zokszó nélküli részvétele a programban, állandóan boldog mosollyal az arcukon, egész Czestochowa maga is, meg a csíksomlyói Madonna ajándék-másának égi mosolya. No, meg az, amit Szent II. János Pálról hallottunk, kit édesanyja halála után édesapja elvitt Szűz Mária képe elé, és azt mondta neki: mától ő a te édesanyád. Mindez építő kő és gombóc a torokban egyszerre.
Vagy a tömeg a czestochowai Jasna Góra-i bazilikában, melyről Ákos atya előre elmondta, hogy más, mint bármilyen hasonló embermassza. Más, mert befogadott, mert udvarias volt, mert láthatóan élő hittel telíttetett, mert komoly, de mégis derűs, mert mellbeverően fiatal volt. Vagy a lengyel szentmise alatt fegyelmezetten, rendezetten vonuló ezer nyelvű zarándoksereg, kik óvatosan araszolnak el a mennydörgő szentbeszédet mondó püspöktől alig fél méterre, és mindez természetes: misének lennie kell a hazáért, de a zarándoknak is látnia kell a Fekete Madonnát. Igazi alapépítőkő-mozzanat volt ez is. Mint ahogy a magyar nyelvű mise a Jézus Szíve-kápolnában Marian Waligóra atya, a helyi pálos rendi perjel és Ákos atya-párossal, vagy a Lengyelországban szolgáló francia pap és a „görög” Ákos atya koncelebrálta latin szentmise a krakkói Isteni Irgalmasság-bazilika magyar kápolnájában, vagy az út elején csak kis buzgónak tűnő Brigitta társunk misszióvá magasztosuló, szívből megtapsolt ténykedése. Ja, és a csapatot folyamatosan a védő szárnyai alatt tartó Judit nevű szemtelenül fiatal „kotlós” is kellett mindehhez a csodához.
A szusszanásnyi időben bekapott falat, a forralt bor, a csapolt jó sör, a buszos pálinkácska is vérré vált bennünk, hisz a zarándok is csak emberből van. Emberből, emberekből bizony, kik az út elején valának görög- és római katolikusok, reformátusok és evangélikusok. Egymásnak alig ismerősök. A végén pedig, mikor együtt, hang és pisszenés nélkül, könnyekkel a szemekben és gombócokkal a torkokban megnézték az utazási iroda Boldogasszony-zarándokvonatról szóló csíksomlyói filmjét és együtt énekelték az elhangzó himnuszokat döbbentek, döbbentünk rá: nem a filmek közül volt egyik jobb vagy rosszabb: mi változtunk meg.
A metamorfózis megtörtént. A zarándoklat elérte a célját.”
2018-12-14
