MESTERFOGÁS – Pro bono maraton

Magyarország Kiemelt cikk

MESTERFOGÁS – Pro bono maraton a Mastercard közreműködésével

 

Szakértelmüket ajánlják fel a Mastercard munkatársai civil szervezetek és társadalmi vállalkozások támogatására.

 

A Mastercard az Önkéntes Központ Alapítvány közreműködésével első alkalommal kíván pro bono, azaz szakértelmen alapuló támogatást nyújtani. A már meglevő társadalmi elköteleződés programok mellé csatlakozik új elemként a szakértelem biztosítása, társadalmilag hasznos projektek támogatása érdekében. Elsősorban olyan projekteket kívánnak támogatni, melyek összhangban állnak a számukra fontos területekkel, értékekkel, mint a környezetvédelem, az esélyegyenlőség és a gyermekvédelem. A Mastercard ugyanis elkötelezett egy erős és sokszínű civil társadalom mellett, melynek fontos kiegészítője lehet egy magabiztos, fenntartható társadalmi vállalkozói közeg. E gondolat jegyében, a felhívás keretében a civil szervezetek mellett életképes társadalmi vállalkozásoknak is szeretnének támogatást biztosítani.

A szervezetek az alábbi területeken vehetnek igénybe szakmai támogatást:

  • Üzleti tervezés és tanácsadás
  • Kommunikáció és marketing stratégia kialakítása
  • Értékesítési ismeretek, szolgáltatástervezés

A pályázat nyitott minden Magyarországon bejegyzett, non-profit szervezet és társadalmi vállalkozás számára. Olyan szervezetek és társadalmi vállalkozások jelentkezését várják, amelyek megfelelően előkészített, konkrét, mérhető, reális és belülről is támogatott projekteket kívánnak tovább erősíteni illetve a megvalósításig eljuttatni.

Az online jelentkezési lapot 2016. augusztus 30. 18.00 óráig kell kitölteni. A lap elérhető ahttps://goo.gl/forms/PheTHpwZTO0N8wMf2 cím alatt.

A pályázatokat az Mastercard és az ÖKA közösen bírálja el, és a kiválasztott szervezetek nevét 2016. szeptember 12-ig hirdeti ki. Várhatóan tématerületenként egy-egy (összesen 3) szervezet kerül kiválasztásra.

A nyertes pályázók számára a 2016 ősz folyamán megvalósuló Mesterfogás pro bono program fő elemei:

  1. Diagnózis felmérés
  2. Pro bono maraton, a fő program elem, mely egy egész napos csapatmunka a kiválasztott szervezetek illetve a Mastercard munkatársainak részvételével (reggeltől, késő délutánig tartó intervallum)
  3. Programértékelő alkalom

Az ÖKA és Mastercard bízik abban, hogy az esemény, különösen annak fő eleme az egy napos pro bono maraton a magas hozzáadott értékű tudás biztosításával hozzá tud járulni majd ahhoz, hogy jelentős társadalmi ügyek megoldását felvállaló szervezetek munkájának hatékonyságát növelje, valamint segíteni tudja a hiteles és hosszú távon is hiánypótló programok megvalósítását.

Kapcsolat:                                                                         

Önkéntes Központ Alapítvány

Név: F. Tóth András

E-mail: