Meseolvasás a kolozsvári várfal tövében

Kolozsvár Kiemelt cikk

Hangzó Csoda: először olvastak fel mesét a kolozsvári várfal tövében

Mindeddig közösségi versmondásként emlegettük az Ünnepi Könyvhét keretében szervezett mozzanatot, idén azonban a szervezők csavartak egyet a koncepción, és a Mátyás-emlékévhez kapcsolódva meseolvasásra hívták a kolozsváriakat.

Négy Mátyás királyról szóló mese hangzott el: Mátyás király udvari bolondjaA kolozsvári bíróA király orra és a Szabad rabló, szabad gyilkos, szabad koldus. A résztvevők idén, a 8. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten is megtöltötték a várfal tövében húzódó Fogoly utcát.

A felolvasás felénél tartottunk, amikor eleredt az eső, de a szervezők pillanatok alatt kitalálták, hogy a gyerekek másszanak fel a színpadra, a felnőttek pedig elsősorban a könyves sátrakba siettek az eső elől. Molnár Levente házigazda, szervező ekkor el is mondta, olyan ez, mintha a felnőttek olvasnának mesét kicsiknek.

Pár perc után az eső elállt, a kitartó olvasók a színpad elé tömörültek, a gyerekek azonban maradtak a pódiumon, és minden alkalmat megragadtak arra, hogy a mikrofon közelébe kerüljenek.

A Hangzó Csoda szervezője idén is Molnár Levente színész, Szilágyi Szabolcs rádiós újságíró, valamint Balázs Attila református lelkész volt.

Forrás: maszol.ro