Mert kellék az egész világ

Ciucur Losonczi Antonius Nagyvárad Hírek

Mert kellék az egész világ

Szerda este a nagyváradi várszínházban elkezdődött az idei V. Nyári Színházi Fesztivál. A kellékes című darab címszerepét Kern András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész alakította.

Erősen indított az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a nyíregyházi Mandala Dalszínház és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség- melynek vezetői Szabó Ödön ügyvezető elnök, Dobos László és Nyíri Tamás felvezetésképpen köszöntötték a nézőteret zsúfolásig megtöltő érdeklődőket- által idén immár ötödik alkalommal megrendezett Nyári Színházi Fesztivál, hiszen elsőként E. Streul kortárs német rendező, író és zeneszerző Parti Nagy Lajosbravúros átiratával színpadra állított. A kellékes című darabjával kedveskedtek mindazoknak, akik nyáron sem hanyagolják a kultúrát. Az egyetlen szerepben pedig nem más, mint Kern András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész tündökölt. Az előadás ugyanis tulajdonképpen nem más, mint egyetlen hosszú monológ: egy színházi kellékes másfél órás lehetősége, önálló one man showja, nem mindegy tehát, hogy ki alakítja őt. A történet szerint Bieder József kellékes előadás után teszi a dolgát: betol egy kellékes kocsit, s rendezkedni kezd a kellékei között. Annyira el van foglalva a munkájával, hogy csak kis idő elteltével veszi észre a közönséget, s nem érti, hogyan engedhették be a publikumot, hiszen az aznapi előadás elmarad. A hajdani segédszínész, az örökös háttérember először roppant zavarba jön, nem tudja, hogyan oldja meg ezt a számára váratlan, már-már szürreális helyzetet, de aztán egyre jobban feltalálja magát, mesélni kezd az életéről, a színházról, hajdan volt nagy színészekről, mulatságos vagy szívszorító anekdotákat, emlékeket idéz fel a kulisszák előtt és a kulisszák mögött történtekről.

Parti Nagy Lajos magyar szövegének nagy erénye fantasztikus ritmusa, frappáns dramaturgiája: a hatásra kiélezett poénokat sokszor fájdalmasabb, szomorúbb emberi történetek kísérik. Az előadás során cserélődnek a hol elementáris, hol borongós anekdoták, színész-karikatúrák, megelevenedik a színház vonzó ellentmondásos világa. Elhangzik az örök igazság is: „És egyébként is: nagy marhaság, ez az egész színház-izé!”, valamint Shakespeare-t parafrazálva az a mondat is, hogy kellék az egész világ.

Jelenetek kelnek életre a drámairodalom remekműveiből (Az ügynök halála, Othello, Romeó és Júlia stb.), és bájos fricskája a produkciónak, hogy egy adott pillanatban kellékesként Kern András azt a III. Richárdot utánozza, akit a valóságban a színháztörténelemben is fennmaradó emlékezetes módon alakított valamikor… Az est kiváló alkalom volt arra, hogy Kern András ismét megcsillogtassa legendás és sokszínű humorát, még piruetezett is, illetve beszólt egy-egy nézőnek, ha a helyzet úgy kívánta, a méltán megérdemelt vastaps után pedig egy énekszámmal búcsúzott váradi rajongóitól, mely szervesen kapcsolódott az előadáshoz.

Forrás: erdon.ro