Megvannak az első Civil Díj nyertesei

nonprofit.hu Vezércikk

A nyertes szervezetek és projektek között van roma tehetségeket segítő program, újszerűségével kitűnő adománygyűjtő kampány és mintaértékű civil – vállalati együttműködés is.

Országos méretű, mindenki által jól ismert alapítvány és kisebb helyi szerveződés is rangos díjat nyert az első Civil Díj gálaestjén. A NIOK Alapítvány által szervezett program keretében a 13 tagú zsűrinek több mint 100 pályázatból kellett a legjobbakat kiválasztania. A nyertes szervezetek és projektek között van roma tehetségeket segítő program, újszerűségével kitűnő adománygyűjtő kampány és mintaértékű civil – vállalati együttműködés is. Különdíjat pedig a példátlan méretű civil összefogásért azon szervezetek és magánemberek kapták, akik részt vettek a menekültek segítésében.

Idén először osztották ki a Civil Díjakat. A díjat alapító NIOK Alapítvány célja, hogy a jó példákkal, az előremutató programokkal és a sikerekkel felhívják az emberek figyelmét a társadalmi problémák megoldásáért tevékenyen és kreatívan dolgozó szervezetekre. A hét kategóriában kiosztott díjak nyertesei:

  • Egy ügy legjobb képviselete – A Város Mindenkié és az Utcajogász Csoport az elhelyezés nélküli kilakoltatások megakadályozásáért,
  • Legnagyobb hatású projekt – Polgár Alapítvány a mélyszegénységben élő tehetséges roma diákok tanulásának és karrierépítésének segítéséért,
  • Legígéretesebb startup – Bike Maffia Egyesület a biciklizés nyújtotta előnyök kihasználásáért az étel adományok elosztásában,
  • Legjobb adománygyűjtő kampány – Bátor Tábor Alapítvány a sport és a jótékonyság egybefűzéséért az Élménykülönítmény keretében,
  • Legjobb kommunikációs kampány – Országos Mentőszolgálat Alapítvány a “Tarts életben” című, az újraélesztést bemutató videó kampányáért,
  • Legjobb együttműködés – BAGázs Egyesület a Prezi segítségével végzett mintaértékű helyi, település- és közösségfejlesztési munkájáért,
  • Legjobb civil akció – Rehab Critical Mass Alapítvány a fogyatékkal élők küzdelmeire figyelmet felhívó felvonulás megszervezéséért,
  • A közönségdíjat a Nem Adom Fel Alapítvány nyerte.

A Díj jelentősége többek között abban van, hogy a civil kezdeményezések megkaphassák azt az elismerést és tiszteletet, amit esetleg a társadalom még nem, vagy nem eléggé tud kifejezni – mondta Liptay Gabriella, a NIOK kurátora, a zsűri egyik tagja.

A Díj program fő támogatója, a civilszervezetek segítésében egyébként is kiemelt szerepet vállaló MagNet Bank közösségfejlesztési igazgatója, Molnár Csaba kiemelte, hogy e szervezetek olyan értékeket teremtenek, amit a vállalatoknak, a for-profit szektornak is el kell ismernie és lehetősége szerint támogatnia.

A program médiapartnere a nonprofit.hu, partnere a Civil Iránytű Alapítvány.

További információk a NIOK Alapítványról >>>

Forrás: nonprofit.hu