Megújult táncházak (január-május, 2019)

Erdély Emberek

Új helyszínen és számos újdonsággal kerülnek megrendezésre a sepsiszentgyörgyi táncházak 2019 januárjától. Az első félév folyamán küküllő menti tánc- és énektanítás szerepel a programban.

A táncházak új helyszíne a Háromszék Táncstúdió előadóterme lesz, ahová – a  balettpadló miatt – mostantól váltócipőt kell hozniuk a résztvevőknek. A jó hír az, hogy ebben a félévben ingyenes lesz a részvétel (az ünnepi táncházak kivételével).

A táncház minden alkalommal 20 órától kezdődik egyórás tánc- és énektanítássalküküllő menti táncokat tanítanak a házigazdák, Melles Endre és Ádám Júlia, újdonságként pedig énektanítás is lesz Erőss Judit vezetésével.

A táncház 20 órától éjszaka 1 óráig tart.
Muzsikál a Heveder zenekar és a Folker együttes.

2019. január-május periódusban a következő napokon lesz táncház Sepsiszentgyörgyön:

  • Január 18. 
  • Február 1. 
  • Febuár 22.
  • Március 5. – Farsangi táncház (belépős)
  • Március 29.
  • Április 12.
  • Május 3-4. – Szent György-napi táncházak (belépősök)*

* A Szent György-napi táncházak a színház előcsarnokában kerülnek megrendezésre.

Szervezők: Háromszék Táncegyüttes, Lajtha László Alapítvány, Kónya Ádám
Művelődési Ház.
A sepsiszentgyörgyi táncházak megszervezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja a Csoóri Sándor Alapon keresztül.