Megújul a Selye János Gimnázium épülete

Komárom Kiemelt cikk

Elkezdődtek a felújítások Nyitra megye egyik legsikeresebb gimnáziumának közel száztíz éves épületén. A felújítás a balesetveszélyessé vált homlokzatot érinti, amely az elmúlt évszázad alatt első alkalommal újul meg. A rekonstrukció az oktatásügyi minisztérium finanszírozásával valósul meg, összértéke eléri a 80 ezer eurót – tudtuk meg a gimnázium vezetőségétől.

Idén éppen száztíz éve, hogy a komáromi bencés algimnázium főgimnáziummá való szervezése szükségessé tette egy új iskolaépület létrehozását. Az alapokat az egykori női közkórház telkén, a mostani Király püspök utcában rakták le 1907 szeptemberében. Pontosan egy év múlva már át is adták az U alakban épített, kétemeletes neoreneszánsz épületet, mely Herczeg Zsigmond budapesti építész tervei alapján készült (Herczeg több oktatási intézményt tervezett a 19. és a 20. század fordulóján. Az egyik legismertebb alkotása a budapesti Vakok Intézetének épülete, melyet Baumgarten Sándorral közösen terveztek).

Az épület átadása 1908. szeptember 8-án ünnepélyes keretek között zajlott, az eseményen jelen volt Fehér Ipoly pannonhalmi főapát is. Az épület avatásán a pannonhalmi főapát a gimnázium polgármestertől átvett kulcsait átadta az iskola első igazgatójának, Horváth Kristófnak. A következő napokban elkezdődött az oktatás; az első érettségizők 1911-ben kerültek ki. Az intézmény ekkortól már állami irányítás alatt, ám a Szent Benedek-rend igazgatásával működött egészen 1944-ig. A II. világháború befejezése után államosították és öt éven át kizárólag szlovák nyelvű oktatás zajlott az épület falai között. Az 1950/51-es tanévben ismét megnyílt a magyar tannyelvű gimnázium, mely azóta is a szlovákiai magyar középfokú oktatás egyik legfontosabb intézménye. Az 1995/96-os tan­év­ben az is­ko­la fel­vet­te a vi­lág­hí­rű tu­dós, Se­lye Já­nos ne­vét, aki 1918 és 1923 kö­zött a gim­ná­zi­u­m ta­nu­ló­ja volt.

Információink szerint a jelenlegi felújítás az iskola épületét érintő teljes majdani rekonstrukció része. A külső homlokzat felújítását követően sor kerül a homlokzat megtisztítására és a díszítőelemek restaurálására. Ezt követi majd a nyílászárók és a fűtésrendszer belső részének cseréje, valamint a tornaterem épületének külső felújítása. Már elkészült a teljes felújítás tervdokumentációja, mely előreláthatólag 1,5 millió eurós beruházás lesz.

Az utóbbi években már több kisebb felújításon is átesett a gimnázium épülete. Felújították az impozáns dísztermet, az aulát, ahol kibővítették a színpadteret. 2001 és 2005 között a padlástér átépítésével tantermeket alakítottak ki, valamint létrehozták az iskola 5 500 kötetből álló könyvtárát is.

 

Forrás: Felvidek.ma