Megújul a hallássérültek iskolája

Kolozsvár Kiemelt cikk

Megújul a hallássérültek kolozsvári iskolájának épülete

Támogatja a Kolozs Megyei Tanács a kolozsvári Kozmutza Flóra hallássérültek iskolájának felújítását. A projekt kapcsán már elfogadták azokat a gazdasági és technikai mutatókat, amelyek annak az épületszárnynak a felújítására vonatkoznak, ahol az iskola különböző műhelyeket működtet, közölte az RMDSZ Kolozs megyei szervezete.

Az épületszárny „lassan darabjaira hullik”, tanulásra alkalmatlan, fogalmaz a közlemény.

„Ez az egyetlen olyan iskola Romániában, amely magyar nyelven biztosít oktatást a hallássérült gyerekeknek, éppen ezért meg kell tennünk mindent, hogy ezek a gyermekek megfelelő körülmények között tanulhassanak, akárcsak egészséges társaik” – nyilatkozta az ügy kapcsán Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke. A felújítás költsége közel 800 ezer euróra rúg, a munkálatok időtartama várhatóan két év.

A hallássérültek iskoláját több mint 100 éve alapították, azóta több épületben működött Kolozsvár különböző pontjain. 1959-től lelt otthonra a jelenlegi épületben, ahol az iskola mellett a bentlakás és a különböző műhelyek is működnek. Azt az épületszárnyat, ahol az oktatás zajlik, 2013-ban újították fel.

Forrás: maszol.ro