Megtartotta közgyűlését a KMKSZ UKSZ

Hírek

Jó választási eredmények és sok színvonalas rendezvény

A Nagydobronyi Középiskola rendezvénytermében tartotta soros közgyűlését a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezete.

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke beszámolójában a 2015-ös évet újabb aktív, de ugyanakkor nehéz évnek nevezte a kárpátaljai magyarság életében. Emlékeztetett azokra a támogatásokra, amelyek az anyaországból és a Kárpát-medencei magyarságtól érkeztek Kárpátaljára, mint fogalmazott: „Ilyen összefogásban és együttgondolkodásban régen volt része a kárpátaljai magyarságnak.”

A középszintű szervezettel kapcsolatban elmondta, hogy az utóbbi két évben ezer fővel nőtt a tagsága, jelenleg 11342 tagjuk van az ungvári járási alapszervezeteknek, ezzel az ungvári a legnagyobb középszintű szervezete a KMKSZ-nek. Mindez annak ellenére igaz, hogy sokan vándoroltak ki az utóbbi években településeinkről. Az elnök asszony összevetette az alapszervezetek tagságának létszámát az aktivitásukkal. Falvanként számba vette a rendezvényeket, e tekintetben kiemelte a Tiszaújfalui és Tiszaásványi Alapszervezetet, ahol a rendezvényszervezés mellett a választások alkalmával is jól mozgósították a települések lakosságát.

Az elnök asszony részletesen beszámolt a szervezet pályázatairól, a tervezett programokról, valamint a Csapon kialakított rendezvényközpont állapotáról. Falvanként tekintették át az őszi önkormányzati választások eredményeit, amelyek nagyon jól alakultak az Ungvári járásban, győzött a KMKSZ járási, megyei és helyi szinten is. A szövetségnek van a legnagyobb, nyolcfős frakciója az Ungvári Járási Tanácsban, és Bátori József is bejutott az Ungvári járásból a megyei tanácsba, mindez a vártnál is jobb eredmény.

Az alapszervezeti közgyűléseken tapasztaltakról Őrhidi László alelnök és Palkó Katalin megbízott alelnök számolt be. Két alapszervezetben választottak új elnököt, Gálocsban Pekár Tündét, Ungtarnócon Kovács Beátát.

Andrejcsák-Tóth Anetta, az ellenőrző bizottság elnöke beszámolt a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének pénzügyi gazdálkodásáról és könyveléséről. Medve Andrea, a fegyelmi bizottság elnöke örömmel jelentette be, hogy a szervezetben az elmúlt évben fegyelmi ügy nem volt. A két beszámolót a küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadta.

Őrhidi László alelnök a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnökeként beszámolt az alapítvány programjairól és eredményeiről, valamint ismertette a KMKSZ Egán Ede Gazdaságfejlesztési Tervének a mezőgazdasági szektor fejlesztésére vonatkozó fejezeteit. A program jelentős segítséget jelenthet ezentúl a kárpátaljai magyarságnak az anyaország bőkezű támogatásának köszönhetően. Beszélt a Magyarok Kenyere program kárpátaljai kiemelkedő eredményeiről, tavaly ugyanis több mint 67 tonna búza gyűlt össze Kárpátalján. Arra kérte a búzatermelőket, hogy az idén is csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

Balogh Lívia elnök asszony javaslatára a közgyűlés alelnökké választotta Palkó Katalint, a Tiszasalamoni Alapszervezet elnökét, aki megbízott alelnökként eddig is ellátta ezt a feladatot. Körzeti felelőssé választották a nemrég váratlanul elhunyt Orosz Kálmán megüresedett helyére Ferkó Bélát, a Tiszaújfalui Alapszervezet elnökét. A választmány tagjává választották Pálfi-Kovács Erikát, a KMKSZ Téglási Alapszervezetének elnökét. A közgyűlés a szervezet munkáját megfelelőnek minősítette. Végezetül az elnök asszony gratulált a szervezet kiemelkedő, aktív tagjainak, akik tevékenységét különböző kitüntetésekkel ismerték el. Bátori József 2015-ben megkapta az Ungvári járás díszpolgára címet, Magyarságért Díjat kapott az Őrhidi László vezette a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány, illetve Magyar Ezüst Érdemkereszttel ismerték el Kántor Józsefnek, a Nagydobronyi Középiskola igazgatójának, a KMKSZ járási képviselőjének munkásságát, Fodó Sándor-díjjal tüntették ki az idén dr. Kovács Mária szürtei gyermekorvost és Héder János református lelkészi főjegyzőt.

A közgyűlés végén köszöntötték az 50. születésnapját ünneplő Kerek Margitot, a KMKSZ Pallói Alapszervezetének elnökét.