Megszüntetnek egy osztályt

Nagykároly Kiemelt cikk

Megszüntetik a magyar filológia osztályt a Nagykárolyi Elméleti Líceumban

Nem indulhat el ősszel a magyar nyelvű kilencedikes filológia osztály a Nagykárolyi Elméleti Líceumban, holott a szülők harminchárom aláírást gyűjtöttek össze annak bizonyítására, hogy lenne igény rá.

A tanfelügyelőség  arra hivatkozik, hogy egyrészt már elfogadták a beiskolázási tervet, ugyanakkor tudatosan a szakoktatás fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, hiszen a megyében gazdasági szempontból égető szükség van a szakmunkásokra.
Nem indulhat el ősszel a kilencedikes filológia osztály a Nagykárolyi Elméleti Líceumban, holott a szülők 33 aláírást gyűjtöttek össze annak bizonyítására, hogy lenne igény rá, azaz több gyermek is beiratkozna, mint amennyire szükség van egy osztály elindításához. A 2017/2018-as tanévre vonatkozó beiskolázási terv szerint a nagykárolyi tanintézetben a jelenlegi 3 román és 3 magyar osztályból egyet, a filológia osztályt szüntetnék meg – nyilatkozta a Krónikának Zsidó Sándor iskolaigazgató.
Rámutatott: a tanfelügyelőség a nyolcadikos gyerekek körében végzett felmérésre alapozza döntését, melynek értelmében a matematika–informatika és a természettudomány osztályba 31–31, a filológia csoportba azonban csak 8 jelentkező lenne. Zsidó Sándor viszont nem hisz a felmérésnek, hiszen elmondása szerint népszerű tanintézetről van szó, amelynek diákjai rangos versenyekre járnak, és az érettségin átmenők aránya meghaladja a 90 százalékot.
A Szatmár megyei tanfelügyelőség döntését sem az iskola vezetősége, sem a szülők nem támogatják: az egyik édesanya, Pusch Anna aláírásgyűjtésbe kezdett annak érdekében, hogy a német–angol szakra készülő nevelt lányának ne kelljen Szatmárnémetibe ingáznia ahhoz, hogy nyelvosztályban tanulhasson. A szülő 33 aláírást gyűjtött a magyar többségű régió környező falvaiban olyan családoktól, amelyek az említett osztályba íratnák nyolcadikos csemetéjüket. Az íveket és a petíciót a tanfelügyelőségen és a prefektúrán is iktatta.
Nem hatottak a szülői aláírások
Zsidó Sándor elmondta: a tanfelügyelőség ennek hatására sem változtatott álláspontján, a beadványt azzal utasították el, hogy a felmérés idején csupán 8-an igényelték a filológia osztályt, nem tehetnek arról, hogy közben többen meggondolták magukat. Az igazgató a prefektúrától sem számít megoldásra, hiszen a döntéshozatal a tanfelügyelőség hatáskörébe tartozik. „Vagy hiba csúszott a rendszerbe, vagy ellenünk vannak” – értékelte a helyzetet Zsidó Sándor. Hozzátette, a tanfelügyelőségen azt javasolták a hoppon maradt diákoknak, hogy a kisváros egyházi iskolájába, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpontban ősztől induló vokacionális osztályba jelentkezzenek, de az igazgató szerint ez nem jelent mindenki számára megoldást, hiszen a református diákok nem szívesen mennek katolikus egyházi iskolába.
Ugyanakkor nem tartotta kizártnak, hogy a filológia osztály megszüntetéséhez az is hozzájárult, hogy más megyékhez hasonlóan a tanfelügyelőség a szakoktatást szeretné erősíteni. Zsidó Sándor azt reméli, egy év múlva sikerül újraindítani az osztályt. A Nagykárolyi Elméleti Líceumban a középiskolai szinten évfolyamonként 3 magyar osztály, az általános iskolai képzésben román, magyar és német tagozaton egy-egy ötödik, hatodik és hetedik osztály működik. Az igazgató hangsúlyozta: a negatív demográfiai folyamatok a magyar többségű kisrégióban is érzékelhetők.
Gál Gyöngyi, a magyar tagozatért felelős tanfelügyelő eközben a Krónikának úgy nyilatkozott: a megyei pszichopedagógiai intézet által a nyolcadikosok körében végzett felmérés eredményeire alapozták a döntést, amelyet az aláírások alapján azért nem módosítottak, mivel már jóvá volt hagyva a beiskolázási terv. Eszerint a Nagykárolyi Elméleti Líceum a kilencedikes matematika–informatika és természettudományok osztállyal, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpont pedig egy teológiai és egy szakosztállyal kezdi meg az új tanévet, ott ugyanis a természettudományi osztályra nem volt elegendő jelentkező. Gál Gyöngyi arra is kitért: a gyereklétszám alakulása évfolyamonként változik, a következő tanévben megyeszinten 1200-zal több gyerekkel számolnak.
Nagy szükség van a szakmunkásokra a megyében
Gál Gyöngyi a nagykárolyi fejleményeket a tanfelügyelőség azon szándékával indokolta, hogy változtatni akarnak az elméleti és a szakoktatás arányán utóbbi javára, terveik szerint 2020-ig az osztályok 60 százalékában szakképzés folyna. Duális képzés terén Szatmár megye jelenleg is országos szinten a második, és a szakmunkásképzésre nagy a munkaerőpiaci igény a határ menti megyében. Ennek megfelelően alakultak a beiskolázási számok is, a nagykárolyi Simion Bărnuţiu Szakközépiskolában például magyar tagozaton közlekedéstechnikusi osztály indul, és három szakosztályt is indítanak, autó-gép szerelőnek, kárpitosnak, illetve a harmadik osztály diákjai fele-fele arányban textilmunkásnak és lakatosnak tanulhatnak. „Ebben a beiskolázási tervben valamennyi nyolcadikosnak megvan a helye” – szögezte le Gál Gyöngyi.
Elmondta, a tanfelügyelőség terveit arra alapozza, hogy a szakmunkásokra égető szükség van. A német cégek hangsúlyos jelenléte miatt elsősorban németül beszélő mesterembereket keresnek, de a szatmári magyar nyelvű oktatásban mindig is hagyománya volt a német nyelv tanításának. Gál Gyöngyi azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar gyerekekre szívóhatást fejt ki a román és még hangsúlyosabban a német tagozat.
Forrás: itthon.ma