Megszépült a nagyölvedi templom

Nagyölved Kiemelt cikk

Hálaadó istentisztelet keretei között áldották meg a felújított nagyölvedi református templomot. Az összefogásnak köszönhetően az elmúlt hat év folyamán teljes külső és belső felújításon esett át a település temploma.

A június 11-i ünnepi alkalmon jelen voltak a református keresztyén egyház, illetve a református egyházmegye vezetői, lelkészei, a nagyölvedi gyülekezet németországi és magyarországi testvérgyülekezetei, református intézmények vezetői. A hálaadó istentisztelet a Barsi Református Egyházmegye esperesének, Nt. Kassai Gyulának a fohászával kezdődött. Majd Ft. Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke tartotta meg az ünnepi igehirdetést. „A megújított templom egy jel, az Isten kegyelmének áldott jele. Az Isten segítségével ereje van az életünknek, közösségünknek, ezt szolgálja a megújított templom, ahol dicsőíteni és magasztalni tudjuk az Istent” – emelte ki igehirdetésében Ft. Fazekas László.

A püspöki szolgálatot követően Nt. Antala Éva nagyölvedi református lelkész számolt be a felújítási munkálatokról. Nt. Kassai Gyula esperes köszöntőjében megjegyezte, a nagyölvedi gyülekezet számára fontos a temploma, ezt deklarálja a lelki ház építése, mely a közösségi egységet is erősíti.

Cseri Zita, Nagyölved polgármestere röviden szólt az ünneplő közösséghez. Szakál Péter, a magyarországi egyházasrádóci testvérgyülekezet espereslelkésze felszólalásában felelevenítette a két gyülekezet közös történetét. A két egyházi közösséget több évtizedes kapcsolat köti össze. Ugyancsak köszöntötte az egybegyűlteket a németországi Gémen város református testvérgyülekezetének képviselője is. A hálaadó istentisztelet a nagyölvedi gyülekezet fiataljainak műsorával ért véget.

A templom felújításának mozzanatai

„A templomépületre már nagyon ráfért a teljes felújítás. Már 2007-től aggódva figyeltük a templomtorony állapotát, mely kezdett eltávolodni a templomhajótól. A fő munkálatok 2011-ben kezdődtek el. A teljes felújítás több mint 120 ezer euróba került” – kezdte a Felvidék.ma tájékoztatását Antala Éva lelkipásztor. A templomtornyot 2009-ben próbálták helyreállítani, de az egész épület folyamatosan süllyedt. Ezért az alapozást meg kellett erősíteni, mely úgynevezett injektált mikrocölöpös eljárással történt meg 2011 folyamán.

További lépésként 2012-ben a templom tetőszerkezete és a torony felújítása következett. Új lemezborítást kapott a tetőzet. A korhadt tetőszerkezeti gerendákat és az esőcsatornát is kicserélték.

A felújítás harmadik esztendejében a templom belseje újult meg. Több részletben végezték el a munkálatokat. Kicserélték az ablakokat. Mivel korábban a falak felszívták a nedvességet, az épület új talajszintet kapott többrétegű szigeteléssel, a falak pedig speciális nedvességáteresztő vakolatot. A régi padok is javításra vártak. Az elektromos vezetéket teljesen felújították. A belső munkálatok miatt több hónapon keresztül nem tudták használni a templomot. Ez idő alatt az idősek nappali foglalkoztatójában méltó körülmények között tartották az istentiszteleti alkalmakat.

A templom két bejáratát 2015 áprilisában cserélték le. A nyár folyamán a több mint százéves orgona kisebb javítását végezték el. Az elmúlt másfél évben a mintegy 230 éves épület külső felújítása történt meg. A nagyölvedi templom új színt kapott. Mint a lelkésznő megjegyezte: ez idő alatt nem csupán a templom újult meg, hanem a parókia közel kétszáz éves épületén is folytattak rekonstrukciós munkálatokat. A munkálatok még nem fejeződtek be. A templommal egybeépített épület egy része, a korábbi kántorlak felújítása még várat magára.

„A munkálatok elvégzéséhez szükséges forrásokat nem tudtuk volna saját erőből előteremteni. Községi, egyházmegyei, egyetemes egyházi és magyar állami támogatásban is részesültünk” – hangsúlyozta Antala Éva.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatokon keresztül a hat év alatt mintegy 54 ezer euróval támogatta a munkálatokat. A Bethlen Gábor Alaptól szintúgy érkezett támogatás. Az egyetemes református egyház közalapjától ugyancsak érkezett segítség. A helyi gyülekezet közel 50 ezer euróval járult hozzá a templom megszépüléséhez. A több mint 1500 lakosú lévai járásbeli községben mintegy kétszáz főből álló református gyülekezet van.

Forrás: Felvidek.ma