A gyermekkor vége. Megnéztük a Leaving Neverlandet
A gyermekkor vége. Megnéztük a Leaving Neverlandet Kovács Bea 2019. március 14. 13:44, utolsó frissítés: 16:13 A négyórás filmben két férfi mesél arról, hogy gyermekként éveken át szexuális kapcsolatra kényszerítette őket Michael Jackson. Másfél óra után válik egyszerűen nézhetetlenné.
A Leaving Neverland másfél óra után válik egyszerűen nézhetetlenné; ezen a ponton lesütött szemmel hallgatom az áldozatok vallomásait és arra gondolok, hogy kötelességem végigmenni ezen a négyórás poklon, ami a pedofíliával vádolt Michael Jackson egyfajta leleplezése, és mégsem.
Úgy tűnik, Jackson még halálában is megkerülhetetlen. Aki arra vár, hogy Dan Reed filmjét nézve egy vérengző predátor nyilvános megalázását követi majd végig, csalódni fog. A Leaving Neverlandben felszólaló két áldozat, Wade Robson és James Safechuck ugyanis javarészt szeretettel beszél Jackoról. Elmondják, hogy mennyire nagylelkű, játékos, felszabadult, szinte gyermeki bájjal megáldott ember volt, majd hozzáteszik, hogy több éven át szexuálisan molesztálta őket. Nemcsak a néző áll értetlenül a kétféle Jackson-kép előtt, hanem maguk a férfiak is, akik gyerekként kerültek közel a popsztárhoz. Ők maguk sem értik, hogy hogyan érezhetnek egyszerre undort és megvetést, szeretetet és rajongást Michael Jackson iránt. Hogyan lehetséges, hogy barátként tekintenek arra a férfira, aki hatalmával és befolyásával visszaélve, súlyos bűncselekményt követett el? Reed dokumentumfilmje Robson és Safechuck, valamint családjaik vallomásaiból épül fel. Fontos tudni, hogy Jackson nemcsak a kisfiúkkal lépett kapcsolatba, hanem szüleikkel, testvéreikkel is szövevényes viszonyt alakított ki. Láthatjuk hát, amint az immár felnőtt férfiként előttünk álló áldozatok anyjai felszólalnak: elmondják, hogy milyen lehengerlő tapasztalat volt megismerni MJ-t (amikor a sztár karrierje csúcsán volt, a kilencvenes évek elején), hogy milyen ajánlatokkal állt elő a popénekes (a gyermekek tánckarrierjét támogatta, különféle ajándékokat, akár pénzt is adott, extravagáns kirándulásokra hívta őket) és hogy mennyire magányos és szerethető volt „mindenki Michael Jacksonja”.
Erről beszélnek hát az anyák: hogy itt van ez a harmincas éveiben járó férfi, aki ugye gyereksztárként nem tudta megélni a gondtalan gyermekkor örömeit. Ezért egyértelmű, hogy más kisgyerekek társaságában érzi jól magát: ott őszinteség van, biztonság, játék. Önfeledten lehet pattogatott kukoricát enni, órákon át filmezni az ágyból, belealudni a naphosszat tartó játékba. Az anyák elmondják, hogy mintha új gyerekkel bővült volna családjuk: saját fiúkként tekintettek Michael Jacksonra, és teljes bizalommal adták át nekik gyerekeiket. Annyira vakon megbíztak az énekes tiszta szándékaiban, hogy azt is leokézták, hogy 7, illetve 10 éves fiaik a sztárral egy ágyban aludjanak. Akár napokon, heteken át.
A Michael Jackson-jelenséget szinte lehetetlen nem az amerikai kultúra felől vizsgálni. Az amerikai társadalom sztárkultusza, a pénz és a hírnév istenítése, valamint az a letaglózó érzés, hogy egy világsztárt élőben látsz, esetleg testközelbe kerülsz vele – mind-mind szemponttá válnak a Leaving Neverland nézése közben. Robson ráadásul ausztrál, így az amerikai popsztár közelsége neki még rendkívülibb élménynek számíthatott. A kontinensek közti távolság azonban nem bizonyult akadálynak, egy adott ponton Amerikában köt ki: a Robson család három tagja, Wade, anyja, Joy és nővére, Chantal kiköltöztek LA-be, hátrahagyva az apát és a nagyobbik fiút. A dokumentumfilm apránként adagolja egyrészt azt a családi drámát, ami a Robsonéké (az apa öngyilkos lett), másrészt nagyon lassú tempóban bontja ki Robson és Safechuck Michael Jacksonnal való kapcsolatát. A hasonlóságok szembeötlőek: a táncos karrier ígéretével kezdve Jackson egyre közelebb kerül a fiúkhoz, legjobb barátjának nevezi ki őket (a történetek egymást követően zajlanak, úgy tűnik, hogy Jacksonnak egyszerre egy „kicsi barátja” van), aztán a baráti szeretet egyszer csak átalakul valami mássá. Ezen a ponton válik nagyon ingoványos talajjá a film és e beszámoló is. Ugyanis roppant explicit vallomások sora következik arról, hogy mit is jelentett a Jacksonnal való együttlét. Hogy mit jelentett a játék, a szeretet, az együtt töltött idő és a kapcsolat, mint titok. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a film ezen részei narrált gyerekpornóként hatnak. A nézőnek nincs módja nem elképzelni, nem maga előtt látni az elmesélteket. Undorító, sokkoló, feldühítő, gyűlöletkeltő, ami a vallomásokból kikerekedik. A pedofília e-könyve. Visszafordíthatatlan szembesülés.
Ahogy telik a négy óra, a néző valahogy hozzászoktatja magát az elmesélt borzalmakhoz, mert másként nem tehet: végig kell hallgatni, ahogy Michael Jackson jegygyűrűt vesz a gyermek Jimmy Safechucknak és megígérteti vele, hogy senkinek ne mondja el a titkot; hogy a tehetséges kis Wade-nek elmagyarázza, hogy ha egy szót is szól bárkinek, mindketten börtönbe kerülnek; hogy turnézás közben a velük utazó anyák a hotel különböző emeletein kapnak szállást, és Jacksonék olykor zárt ajtók között tartózkodnak; hogy a közben kirobbanó botrányok, a pedofíliavádak tárgyalásain a gyermekeket tanúként idézik be és mindketten a popsztár mellett vallanak; hogy az éveken át tartó viszonyokat hamar felcseréli egy-egy új „kicsi barát”, aki maradéktalanul átveszi Wade vagy Jimmy helyét. A kisfiúk értetlenül és elárulva, összetört szívvel nézik, ahogy egy új, éppcsak tízéves gyerek turnézik helyettük Michaellel. Elmaradoznak a többórás beszélgetések és a kedves üzenetek: új gyermekbarátot talált MJ. A film millió kérdést felvet és visszhangja már január óta dübörög a sajtóban. Hogyan engedhették ezt az anyák? Hihetünk-e a két férfinak? Valóban pedofil volt-e Michael Jackson? És ha igen, miért csak most állnak elő az áldozatok? Van, amire nem lesz válasz, de van, amit a film tisztáz. Nehéz ítélkezés nélkül beszélni a két anyáról, nehéz elfogadni, hogy valaki annyira starstruck, hogy gyermekét egy beteg ember karjaiba adja – önszántából. Vagy hogy az éveken át tartó szexuális kapcsolat következményeit nem veszi észre egy édesanya saját fián. Mivel Michael Jackson halott, és életében is következetesen tagadta a vádakat, beismerő vallomásra soha nem kerül már sor. A két férfi történetének hitelességéről pedig a néző maga döntsön: nézze végig, ahogy részletesen elmondják, milyen szexuális aktusokban vettek részt Michael Jacksonnal, és hogy ez milyen hatással volt mentális és emocionális egészségükre, hogyan hatott ki felnőtt életükre.
A filmben Robson és Safechuck feleségei is megszólalnak, és egyértelművé válik, hogy mindkét férfi az apaság megtapasztalása után kezdi el tudatosítani magában, hogy a Michaellel folytatott kapcsolat valóban gyermekkori szexuális molesztálás volt. Szülőknek kifejezetten megterhelő lesz végignézni a Leaving Neverlandet. Ahogy a filmben is elhangzik, mindkettőjüket kikészítette a gondolat, hogy gyermekeikkel valaki hasonló cselekedeteket visz véghez – ekkor realizálták, hogy ők maguk is gyermekként szexuális aktusba kényszerültek egy felnőttel. Azt mondják, az anyák irányába történő megbocsátás még folyamatban van. Azon túl, hogy az elkötelezett rajongók szabotálni akarták a film vetítését és továbbá is a sztár ártatlansága mellett tüntetnek, illetve hogy Michael Jackson családja a pénzéhséget látja az általuk hamisnak mondott vallomásokban, a film fogadtatása eléggé egyértelművé teszi, hogy Michael Jackson valóban pedofil volt. Bizonyos források szerint a film következő része már forog, ugyanis újabb áldozat állt elő történetével. Egyes rádióadók már nem játsszák a popsztár dalait. A zeneiparban többen elhatárolódtak Jackotól. És maga a közbeszéd talán már sosem fogja figyelmen kívül hagyni a vádakat. Az is egyértelmű, hogy az amerikai popszakma már nem tud kitermelni olyan kaliberű sztárokat, amilyen Whitney Houston, Freddy Mercury, Madonna és természetesen Michael Jackson volt. Olyan, mintha apránként, de hatalmas hangerővel dőlne össze a pop-kártyavár. Emlékszem, gyerekkoromban számtalan MJ-számot ismertem, és otthon megvolt bakeliten a Dangerous. Néztem, nézegettem ezt az dekadensen csillogó albumborítót, és nagyon zavartak ezek a sötét szemek. Aztán láttam a Black or White videóját, és a gyermeki énem nem tudta eldönteni, hogy mi történik: hogy lehet valakinek ilyen fehér a bőre és ilyen hegyes az orra? Hat-hétéves lehettem. Wade Robsont hétévesen kezdte el molesztálni Jackson, Jimmy Safechuck pedig tízévesen már együtt turnézott a popsztárral.
1993-ban vádolták meg először pedofíliával Michael Jacksont, akkor a tizenhárom éves Jordan Chandler mondta azt, hogy a sztár csókolózásra, maszturbálásra és orális szexre kényszerítette. Mi pedig egy pár hónapja is betettünk egy MJ-számot egy bulin. Mintha más valóságai lennének a popzene hallgatóinak és csinálóinak. Mintha egy sláger ritmusa eltörölné a megrökönyítő tényeket. A filmet elsősorban azoknak ajánlom, akik erős idegzetűek és szeretnének saját szemmel meggyőződni arról, hogy milyen is volt Michael Jackson sötét oldala. Másrészt azoknak, akik azzal érvelnek, hogy művészt és műalkotást érdemes külön vizsgálni. Harmadrészt pedig mindenkinek, aki hisz az áldozatoknak, vagy legalábbis megelőlegezi nekik a bizalmat. Annyi biztos, hogy a Leaving Neverland után lehetetlen ugyanúgy viszonyulni Michael Jacksonhoz és zenéjéhez. Hogy mi lesz ennek a zenetörténeti jelentőségű hagyatéknak a sorsa? Nem tudjuk. A Leaving Neverlandet a Me Too mozgalom egyik alapkövének tartom.