Megkezdte az évadot a Figura Színház

Gyergyószentmiklós Kiemelt cikk

Megkezdte az évadot a Figura Színház Gyergyószentmiklóson

Hivatalosan is elkezdődött az új évad a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházában, a Három nővér előadásával. Legközelebb a Hideg című produkció lesz műsoron, Leta Popescu rendezésében, amelyet már a tavalyi évadban is bemutattak a közönségnek. Az előadás időpontja szeptember vasárnap este 7 óra.

A Hideg című előadás szövegét Elise Wilk drámaírónő írta, a Figura társulatának felkérésére. Alcíme: Négy valótlan történet Gyergyószentmiklósról, amelyben magukra ismerhetnek a nézők is, egy melankólikus és rejtélyes történetben.  A közönség érdekes kérdésekre kaphat választ az előadás által, például hogy milyen különös találkozások esnek meg, mesél rejtélyes eltűnésekről, a hokicsapat életéről, mindez az örök fiatalság titkát őrző fénnyel megbolondítva. Mint megtudtuk, a mű konkrét műfaji kategóriába nem sorolható be, egyaránt tartalmaz tragikus, romantikus és modern elemeket is.

A Hideg című előadás 12 éves kortól tekinthető meg. A jegyek megvásárólhatók elővételben, hétköznapokon 15 és 19 óra között, vagy a bemutató előtt fél órával, a színház előcsarnokában. Ár 15 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak pedig 10 lej. Helyfoglalás és információk a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az e-mail címen.

Szilveszteri produkcióval folytatódik bemutatók sorozata a későbbiekben, Martin McDonagh Macskabaj című előadásával, Albu István rendezésében – tudtuk meg Fodor Györgyitől, a színház munkatársától. Az idei évad a legkisebbek számára is tartogat meglepetéseket, illetve a korábbi évekhez hasonlóan számos vendégjátékot is láthat majd a közönség.

A gyergyószentmiklósi Figura egyébként az egyetlen az erdélyi magyar színházak közül, melynek alapító okiratában a kísérleti jelző szerepel. Bocsárdi László, a stúdió egykor igazgatója korábban így jellemeze: „Olyan színházat akartunk, amely őszintébb, közvetlenebb és mozgalmasabb, mint amilyent az akkori társulatok nagyobb része produkált.”

Forrás: maszol.ro