Megismerni egymás nyelvét és kultúráját

Óbecse Kiemelt cikk

Tizenharmadik alkalommal szervezték meg Óbecsén a Tolerancia-napi szavalóversenyt, ahol a magyar tannyelvű diákok szerb nyelven, a szerb osztályba járó diákok pedig magyar nyelven szavaltak. Az idén a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör és a Perem Magyar Színházi Egyesület volt a szervező.

A díjazott szavalók egy csoportja (Fotó: PSMK)

A díjazott szavalók egy csoportja (Fotó: PSMK)

– Gondolkodtunk azon, hogy a lemondjuk a versenyt, de tudjuk, hogy a diákok és tanáraik nagyon készültek a megmérettetésre. Szeretik ezt a versenyünket, hiszen 51 versenyző jelentkezett Bácsföldvárról, Dreáról és Óbecséről. A törvény által előírt elővigyázatossági intézkedéseket betartottuk, két csoportra osztottuk a szavalókat, maszkot viselt mindenki – mondta Cseszák Korcsik Anikó, a Petőfi kultúrkör munkatársa.

A tolerancia tisztelet, mai sokszínű és gazdag világunk és kultúráink elfogadása és megbecsülése. Óbecse község már évek óta a lakosai békés együttéléséről ismert. A soknemzetiség, a multikulturalizmus, a vallás szabadsága olyan kincs, amellyel a világban kevesen dicsekedhetnek.

– Mi, óbecseiek megmutathatjuk, és meg is kell mutatnunk azt, hogy sokkal gazdagabbak vagyunk azoknál, akik híján vannak a kulturális, vallási sokszínűségnek. A községben több különböző nemzet, nemzeti közösség él már évtizedek óta tisztességben, békességben egymás mellett, egymással. Ez a kivételes helyzet bátorított fel bennünket arra, hogy megszervezzünk egy ilyen rendezvényt, amikor bemutatjuk és megmutatjuk a másságból, annak elfogadásából eredő együttélés áldásait. Célunk, hogy megmutassuk országszerte a különböző kultúrák és nemzeti hagyományok együttélésének előnyeit, hogy nemcsak toleráljuk, hanem elfogadjuk a sokszínűséget, támogatjuk a másikat, tiszteljük egymás kultúráját-hagyományait – mondta Rókus Zoltán, a Perem MSZE elnöke.

A zsűriben Marijana Đaković, a Népkönyvtár munkatársa, Péter Diana, az óbecsei Ifjúsági Iroda koordinátora, Šormaz Izabella, Óbecse Község Gyermekbarát Egyesületének elnöke és Magyar Zsófia, a Szabadkai Népszínház színésznője kapott helyet. A magyarul szavaló alsós diákok közül Teodora Crnogorac lett a legjobb Branislav Sladić és Ognjen Vusanović előtt. Különdíjban Trivković David, Vrekić Lazar és Bogdan Kastratović részesült. A felsősöknél Kruezio Lav bizonyult a legjobbnak, a második helyet Dmitar Mraović szerezte meg, míg az osztott harmadik helyen Jovan Gospić és Doroteja Mraović végzett. A szerb nyelven szavalók közül az alsósoknál Ferenci Orsolya és Lovas Amadea osztozott az első helyen. A második helyet Kúti Hanna szerezte meg, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Szeles Patrik állhatott. Különdíjat Fiser Márk és Balázs Bettina kapott. A felsősök között nagyon erős volt a mezőny, így a zsűri három első helyet is kiosztott, amelyet Fekete Anna, Szél Adrián és Varró Tódor kapott. A második Gondos Réka lett, a harmadik Topor András, míg a különdíjat Halápi Natália érdemelte ki. A díjazottak egy-egy bögrét, illetve könyvadományt kaptak, minden szavaló oklevélben részesült.

A Tolerancia-napi szavalóverseny a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság és a budapesti Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

Forrás: Magyar Szó