MCSSZF STVK hivatástisztázó hétvége

Ócsa Hírek

6. sz. MCSSZF STVK hivatástisztázó hétvége

A tavasz beköszöntével kezdetét vette a már hagyományszerű felkészülés a vezetőképző táborokra –  ez a  6. Sz. MCSSZF STVK  számára a 2018. április 27-29 között tartott hivatástisztázó előhétvége megrendezését jelentette.  A helyszín Ócsa volt, ahová már szinte hazajárunk, hiszen ez az ötödik alkalom, hogy itt tartottuk a felkészitőnket.

Bár a tábor és a törzs befogadóképessége véges, örömmel vettük a meglepően nagy számú jelentkezőt, akikből 37 jelölt és 9 törzstag vett részt a hétvégén. Idén a tavalyi évhez képest még több ország magyar cserkészei  (pl. Németország, Ausztria, de még a messzi Ausztráliából is voltak) döntöttek a képzés mellett, amely így még nemzetközibb jelleget ölt majd.

Mint ahogyan az előhétvége nevéből is kiderül, célja a vezetői, pontosabban segédtiszti hivatás tisztázása volt. Minden jelölt a képzés kezdetén egy válaszút elé van állítva: rálépjen-e a cserkésztiszti ösvényre vagy sem. A vezetői lét nem mindenkinek való – lehet a csapat/szövetség teljes jogú és hasznos tagjává válni vezetői képesítés nélkül is. A döntés azonban először a jelöltjeikben kell, hogy megszülessen. Ebben segítette a törzs az idei jelentkezőket: kérdésekkel, önismereti feladatokkal, elgondolkodásra készető helyzetekkel.

Míg a szombati nap koradélutánig kiscsoportos foglalkozásokkal telt, a délután folyamán volt alkalom kimozdulni a természetbe egy játékos portyára, nem utolsó sorban pedig lelkieben is kicsit megújulni, erőt meríteni. A vasárnap közös zászlólevonással zárult. Remélhetőleg szilárdabb elhatározással, lelkesedéssel telve indult ki-ki a maga országába és jön vissza majd nyáron a képzés következő kihivását teljesiteni.

Külün köszönjük a Honvédelmi Minisztérium és az ócsai kiképző bázis állományának a hathatós támogatását az előhétvége megvalósulásáért.

 

Magyar Cserkészszövetségek Fóruma

 

Forrás: Délvidéki Civil Portál