Maros megyei kultúra 2018-ban

Maros megye Kiemelt cikk

Maros megyei kultúra 2018-ban: láthatóvá tenni a helyi értékeket

Főként a helyi kulturális értékeket nemzetközi szinten való megismertetését tűzte ki célul a Maros Megyei Tanács idei évre. A múlt héten elfogadott költségvetésben ügyeltek arra, hogy figyelmet kapjanak a román közösség számára történelmi fontosságú évfordulóhoz kapcsolódó események is.

Az idei évben is pályázhatnak nem visszatérítendő támogatásokért a kultúra, a vallás, a sport, az ifjúsági tevékenységek és a szociális ellátás területén tevékenykedő intézmények – derül ki a Maros Megyei Tanács múlt héten elfogadott költségvetéséből. A pályázati feltételeket várhatóan a megyei önkormányzat következő havi ülésén írják ki.

Mint ismert, a megyei tanács fennhatósága alá tartozó  kulturális intézmények finanszírozását teljes egészében a megyei önkormányzatnak kell biztosítania. Idén a bérköltségekre van fedezet az év végéig, a projektekre és egyéb kiadásokra viszont csak 8 hónapra elegendőek a jelenlegi források. A megyei önkormányzat reményei szerint az első költségvetés-kiegészítés alkalmával sikerül fedezni ezeket a hiányokat.

Az elfogadott 2018-as költségvetésben 82 Maros megyei kulturális és szociális rendezvény szerepel. Olyan rendezvények megszervezését tervezik, amelyeken keresztül népszerűsítik a helyi kultúrát, az építészeti hagyatékot országos és nemzetközi szinten, fellendítve az idegenforgalmat. Ezek a rendezvények várhatóan a térség gazdasági fejlődéséhez is vezetnek.

Péter Ferenc megyei tanácselnök a Maszolnak elmondta, több európai uniós pályázatot nyújtottak be, négy finanszírozási szerződést már alá is írtak: ezek közül egy a Kultúrpalotát, egy a Természettudományi Múzeumot érinti.

A Maros Megyei Tanács tervei között szerepel 22 olyan tevékenység megvalósítása is, amelyek az egyesülés centenáriumához kapcsolódnak.

Forrás: maszol.ro