Marica grófnő győztes komáromi belépője

Bárány János Komárom Hírek

Budapesti operett-énekesnő nyerte a jubileumi Lehár-énekversenyt

01-Lehár-énekverseny-a-győztes

Vasárnap késő este ért véget a X. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny a Komáromi Városi Művelődési Központban. Tizenhat énekes állt a nemzetközi zsűri és a közönség elé, a Budapesti Operettszínház Zenekara kíséretében, Makláry László vezényletével. A nézők felálltak a finálé végén, úgy tapsolták meg az énekverseny döntőseit és a győzteseket.

Készítettünk egy statisztikát a műsorfüzet alapján, amíg a kezdésre vártunk. Szlovákiából hárman, Magyarországról öten, Lengyelországból ketten, Romániából is, Oroszországból is hárman kerültek az 1948. október 24-én, éppen 68 éve elhunyt Lehár Ferenc zeneszerzőről, operettkomponistáról és karmesterről elnevezett komáromi nemzetközi énekversenybe. Huszonegy dalt adtak elő a versenyzők. Lehár Ferenc operettjeiből 12 dal csendült fel, Kálmán Imrétől 6 dalt énekeltek, és elhangzott egy-egy dal Huszka Jenő, ifjabb Johann Strauss és Zerkovitz Béla műveiből is.

„…csak rajongani lehet Lehárért”

Ahogy szombati tudósításunkban ígértük, megkérdeztük Kerényi Miklós Gábor KERO® főrendezőt, az énekverseny művészeti vezetőjét, a nemzetközi zsűri elnökét, miért szereti Lehár Ferencet. „Lehár az egyik legkiemeltebb operettszerző, rettenetesen dallamgazdag és fantasztikusan jól hangszerel. Mindezeken túl, olyan drámai érzéke van, ami alkalmas arra, hogy olyan darabokhoz írjon zenét, melyekben a történetek izgalmasak és érdekesek. Ezek alapján csak rajongani lehet Lehárért”– válaszolta a Budapesti Operettszínház főrendezője.

Megjegyeztük, az énekverseny értékelésénél nem takarékoskodott a szuperlatívuszokkal, dicsérte a tizenhatos mezőnyt, mondván, színvonalában a hat évvel ezelőtti kilencedik Lehár énekversenyt is túlszárnyalta a mostani megmérettetés, a közönség pedig úgy tapsolt, hogy Komáromba kellene hozni a Budapesti Operettszínházat. „Kiválóak voltak ezek az énekesek, mindenki izgalmas és érdekes teljesítményt nyújtott” – nyilatkozta a zenésszínházi szakember, majd így folytatta – „Azért szeretem a tehetségkutató versenyeket, mert fel kell fedeznünk tehetségeket, de azt nem támogatom, hogy a nem tehetséges indulókat feldicsérjem” – zárta rövidre a főrendező.

És hogy üzen-e valamit a közönségnek október 24-én, hétfőn, a Magyar Operett Napján? „Vegyék komolyan, hogy az operett egy olyan műfaj, amit támogatni kell, amiről mesélni kell a szomszédjainknak és a barátainknak: hogy érdemes nézni, mert izgalmas, jó zenék vannak, és a szerelemről egyetlen műfaj sem mesél olyan izgatóan, mint az operett” – mondta Kerényi Miklós Gábor KERO®.

Akik szárnyakat kaptak

Peter Malý, a 30 esztendős pozsonyi tenor számára bizonyára emlékezetes marad a X. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny. A verseny alatt Komáromból Besztercebányára ment fellépni autóval, és úgy volt, vissza is azzal érkezik majd. Ám útközben kissé összetörte az autót, amely jelenleg is Léván van.

„Ha nem segítettek volna kedves ottani emberek, most nem lehetnék itt” – mesélte. Láttuk, energiaitalt vett a büfében – jegyeztük meg –, olyat, ami állítólag szárnyakat ad… Az segített? – szegeztük neki a kérdést. „Inkább a kávé híve vagyok, de valóban ittam energiaitalt, amúgy ki sem bírtam volna a versenyt. A különdíjnak nagyon örülök, hiszen annak köszönhetően továbbra is találkozhatom az énekverseny néhány indulójával, és már előre örülök ennek. Nem is a díj a lényeg, hanem a jelzés a nagyszerű szakemberektől, akik a zsűriben ülnek. Köszönöm nekik!” – mosolygott Peter Malý, aki a Budapesti Operettszínház különdíját érdemelte ki megosztva a lengyel Anna Potyrala-Listwonnal.

„Bevallom, nem tudtam, merre van Komárom; meg kellett néznem a térképen, hol is lesz az énekverseny. Boldog vagyok, hogy elértem az első sikeremet egy ilyen megmérettetésen, ráadásul nemzetközi mezőnyben. Édes a győzelem, hogy egy ismeretlen helyen meghódítottam az egész nézőteret” – árulta el a 30 éves Fjodor Osipov, a bonviván kategória győztese, aki Szentpéterváron a Vámpírok bálja című Krolock szerepét játssza ezekben a hetekben.

Boldogan mosolygott a szintén szentpétervári Maria Elizarova és Aleksandr Legonov kettős is, akik második helyezettek lettek a párosok mezőnyében. „Először is színészek vagyunk, utána táncosok és énekesek, ráadásul sokan mondják, hogy Aleksandr elmehetne balett-táncosnak is, olyan a mozgása, pedig soha semmi kapcsolata nem volt a balettel. Két hónapot próbáltuk a számainkat a Lehár-énekversenyre. Minden gyakorlás után csak aludni akartunk, hogy még több energiát gyűjtsünk. Csupán a színpadon vagyunk egy pár. Szásának nem kell gyúrni, hogy felemeljen, hiszen 47 kiló vagyok, Szása pedig körülbelül 70” – tudtuk meg tőlük, és érdeklődésünkre, szeretik-e a Mása és a medve című rajzfilmet, Maria azonnal bólogatni kezdett – „Igen, igen, nagy kedvencünk a rajzfilmsorozat! Én vagyok Mása, Szása lenne a medve?”– kérdezett vissza nevetve.

„Lehár Ferenc primadonna-dalai nemcsak hangilag, hanem érzelmileg is nehezek”

Lévai Enikő Éva budapesti operett-énekesnőnek, a X. Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny győztesének szerencsét hozott október 23-án este Komáromban Marica grófnő. „Két éve énekeltem már a szerepet szülővárosomban, Debrecenben” – tudatta a boldog győztes, aki jelenleg Budapesten él, a Budapesti Operettszínház társulatának tagja, fellép a Sybill című operett címszerepében, Rolla a Mágnás Miskában, Éduskát alakítja a Csínom Palkóban. „A Lehár énekversenyre kifejezetten kértem egy piros ruhát, ami illett a dalok témájához, melyekről énekeltem” – avatott be Lévai Enikő Éva, aki elárulta, szívesen bújik farmerbe és pólóba is.

„Lehár Ferenc primadonna-dalai nemcsak hangilag, hanem érzelmileg is nehezek. Örülök, hogy sikerült megoldanom a kettős feladatot, amely elé állítottak a dalok. Erős mezőny, nagy kihívás volt. Boldog vagyok, hogy sikerült meggyőznöm a közönséget és a zsűrit.” – lelkendezett a győztes.

A Cintányéros cudar világ volt a finálé vasárnap késő este a Komáromi Városi Művelődési Központ színpadán. A közönség állva tapsolt a dugig megtelt nézőtéren. Három év múlva rendeznek legközelebb nemzetközi operett énekversenyt Komáromban.

A műfaj elkötelezettjei 2002-ben, Kálmán Imre születésének 120. évfordulóján nyilvánították október 24-ét a Magyar Operett Napjává. Ezen a napon hunyt el Lehár Ferenc operettszerző. A Magyar Operett Napja alkalmából ma este operett gálát tartanak a Budapesti Operettszínházban, ahol fellépnek a X. Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny legjobbjai is.

A X. Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny díjazottai

A Budapesti Operettszínház különdíjai: Anna Potyrala-Listtwon (Lengyelország), Peter Malý (Szlovákia)

A zsűri különdíjai: Szabó Levente (Románia), Chiuariu Lívia (Románia)

Mgr. Art. Dagmar Livorová különdíja: Chiuariu Lívia (Románia)

A Kolozsvári Magyar Opera különdíja: Robert Smiščík (Szlovákia)

Duett kategória

  1. Saifi Claudia, Imre Roland (Magyarország)
  2. Maria Elizarova, Aleksandr Legonov (Oroszország)

Bonviván kategória

  1. Fjodor Osipov (Oroszország)
  2. Robert Smiščík (Szlovákia)

Primadonna kategória

1. Lévai Enikő Éva (Magyarország)
2. Fülöp Gergely Tímea (Románia)

Közönségdíj: Szabó Levente (Románia)