Már tart a krízisidőszak

Kiemelt cikk
A Menhely Alapítvány közleményben közölte, hogy Budapesten elindultak a krízisprogramok.

Máltai Szeretetszolgálat: Már tart a krízisidőszak
kép forrása: mandiner.hu

Már tart a krízisidőszak, az eső és a hűvös idő miatt ugyanis nagy a veszélye annak, hogy a hajléktalanok kihűlnek – mondta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közép-magyarországi régióvezetője hétfőn az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában.

Morva Emília kiemelte, hogy van hely minden hajléktalannak, aki szeretne bejutni melegedőbe, szállóba. A krízisidőszakban az az egyik legfontosabb feladat, akár naponta többször is kimenni a hajléktalanokhoz, és rábírni őket, hogy menjenek be ezekbe az intézményekbe – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy emellett krízisautók is rendelkezésre állnak, és a nappali melegedőknek is hosszabb a nyitvatartásuk.

A Menhely Alapítvány a hajléktalanok ellátásával kapcsolatban azt közölte az MTI-vel, hogy „Budapesten a Fővárosi Önkormányzat támogatásából működő téli krízisprogramok idén is időben el tudtak indulni, így 24 órában Diszpécser Szolgálat, Krízisautó, és speciális utcai szolgálatok is segítenek az elesetteken. A Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálata napi 24 órában fogadja a bejelentéseket a veszélyeztetett helyzetben lévő emberekről, a +36 1 3384186-os telefonszámon.”

Mint írták, a Diszpécser Szolgálat krízisautót, utcai, vagy speciális utcai szolgálatokat küld a rászorultakhoz, ezeknek az elsődleges célja, hogy mindenki a számára legmegfelelőbb elhelyezéshez jusson. Budapesten 19 szállásnyújtó intézmény, közel 2000 férőhellyel várja a segítségre szorulókat. Országosan mintegy 4500 férőhely áll rendelkezésre éjjeli menedékhelyeken. Aki kényszerűségből e szállásokon szeretné lehajtani a fejét, azt befogadják az intézmények – közölték a közleményben. Hozzátették:  a regionális diszpécser szolgálatokat a www.menhely.hu címen lehet elérni.

forrás: mandiner.hu