Már nem Antonio Conceica CFR vezetőedzője

Erdély Emberek

Már nem Antonio Conceicao a Kolozsvári CFR vezetőedzője

Újabb edzőváltásra határozta el magát a Kolozsvári CFR vezetősége, a klub keddi közlemény szerint közös megegyezéssel szerződést bontottak Antonio Conceicaóval.

A portugál edzőt 2018 nyarán harmadik alkalommal nevezték ki a vasutascsapat szakmai stábjának élére. Conceicaóval a Liga 1 címvédője 24 mérkőzésen 13 győzelmet, hét döntetlent és négy vereséget jegyzett.

A Kolozsvári CFR bár 2019-ben egyik bajnokiját sem tudta megnyerni (az FC Hermannstadt és az Astra Giurgiu együttesével hazai pályán játszott kétgólos döntetlent, míg az Universitatea Craiovától 2–0-ra kikapott idegenben), továbbra is első a tabellán, a Craiova és a FCSB hátránya három-három pont.

A CFR a mezőnyből elsőként jutott be a felsőházi rájátszásba, ráadásul a Románia Kupa negyeddöntőjére is készülhet, miután kiejtette a másodosztályú Chindia Târgoviștet, majd a Medgyesi Gaz Metant. Mindezek ellenére a vezetőség úgy döntött, Conceicaónak mennie kell.

Az utód kinevezéséig megbízott trénerként az eddigi másodedző, Alin Minteuan irányítja a kolozsvári alakulatot.

Camoráék szombaton a Poli Iași-hoz, jövő szerdán pedig Sepsiszentgyörgyre látogatnak. A kupanegyeddöntő után a Sepsi OSK és a Kolozsvári CFR a bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában is megmérkőzik, ám a liga egyelőre nem tette közzé a kolozsvári mérkőzés dátumát.

A Kolozsvári CFR Edward Iordănescuval kezdte a 2018/19-es idényt, a bukaresti edzővel, aki a Kínába távozó Dan Petrescu helyét vette át, már az első bajnoki forduló után szakított a klub. Ha az előszezont is figyelembe vesszük, a mostani már a 18. edzőváltás az élvonalbeli román labdarúgó-bajnokságban.