MÁJUS ELSEJE ALKALMÁBÓL LÉPTEK FEL

HMN Grubisno Polje Kiemelt cikk

Grubisno Polje vezetősége és a helyi turisztikai egyesület gazdag programmal várta az érdeklődőket május elsején. Érdekes sporteseményeket, biciklitúrát, koncerteket szerveztek, a szervezők emellett babgulyást főztek, sőt, hangulatos kultúrműsorra is sor került. Az eseményen a Grubisno Polje-i Magyarok Közösségének szakcsoportja, a Csillagok játszóház tagjai is szerepeltek.

Sok helyütt szerveztek érdekes programot a munka ünnepének napján,  hiszen  ilyenkor  van  az  embereknek  lehetőségük   egy   kis   pihenésre,   kikapcsolódásra.   A hosszabb szabad hétvége mindenkinek kedvez, hiszen ilyenkor több időt fordíthatunk a hobbinkra, kirándulhatunk, vagyis a mindennapi gondjaink helyett magunkra is odafigyelhetünk kicsit. A Grubisno Polje-i Magyarok Közösségének vezetősége úgy döntött, a legkisebbekkel töltik ezt a napot. Az egyesület nagy hangsúlyt fektet a gyerekekkel való foglalkozásokra, igyekeznek átadni tudásukat minden téren. A Csillagok játszóház tagjai népviseltbe bújva részt vettek a rendezvényen és örömmel mutatták be táncaikat, amelyeket a csoport vezetője Slađana Biloš segítéségével sajátítottak el. A Csillagok idei első fellépéséről mesélt lapunknak.

– A kultúrműsor keretében több egyesület is bemutatkozott, de úgy vélem, hogy a Csillagok előadása szépítette  meg  igazán  a műsort. A gyerekek nagyon örültek a fellépésnek, minden pillanatát élvezték és széles mosolyt varázsoltak a nézők arcára. Mindannyiunk nevében állíthatom, hogy egy kellemes napot töltöttünk el a tagokkal és várjuk már a következő vendégszereplést – mondja Slađana.

V.D.