Magyar tannyelvű iskolák

Kolozs megye Hírek

Magyar tannyelvű iskolák bezárását akadályoznák meg Kolozs megyében

Megyei szintű tanácskozás kezdeményezett a várfalvi és a tordaszentmihályi iskola vezetősége, mert attól tartanak, hogy a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum elszippantja a községeikből a gyerekeket és emiatt veszélybe kerül a két településen a magyar oktatás. A csütörtöki gyűlésen az egerbegyi, az aranyosgyéresi és tordai tanintézmények képviselői mellett Magyari Tivadar az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, és Kelemen Hunor szövetségi elnök képviseletében Nagy Zoltán, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke is részt vett.

A probléma onnan fakadt, hogy a tordai líceum előkészítő osztályában idén alacsony gyereklétszám, egyelőre mindössze hat gyereket tartanak számon, aki az ősztől ebbe az osztályba járna. Jövőre már nem lesz gond a létszámmal, a következő, most óvodában járó évfolyamban már van elegendő gyerek egy teljes előkészítő osztály elindításához.

Csoma Botond megkeresésünkre elmondta, az ülésnek az volt a célja, hogy felhívják az iskolaigazgatók figyelmét az egyeztetés fontosságára, hogy ne kerülhessen el egy gyerek sem saját településéről egy másik iskolába a települési iskola igazgatója tudta nélkül. Elmondta, nyilván, a szülők döntését tiszteletben kell tartani, ha egy másik iskolába íratnák gyereküket, azonban úgy véli, megfelelő egyeztetéssel megelőzhető az iskolabezárás.

A Jósika Miklós Líceumra utalva elmondta, egy iskola alapításának nem lehet az a célja, hogy gyerekeket vonjon el olyan környező településekről, ahol még működik a magyar oktatás. A szamosújvári és a válaszúti iskolákat hozta fel követendő példának: ezek a tanintézmények csak olyan településekről vesznek fel gyerekeket, akiknek helyben már nincs lehetőségük magyarul tanulni. Csoma szerint ennek az elvnek kell érvényesülnie a tordai Jósika Miklós Líceum esetében is.

Szeptember elseje után egy újabb ülést hívnak össze a Jósika Miklós Líceum igazgatójának utódjával. A jelenlegi igazgató ugyanis lemondott, és lemondása szeptember elsejét követően lép hatályba.

Várfalván elemi osztályokkal, Tordaszentmihályon pedig elemista és gimnazista osztályokkal működik magyar tannyelvű iskola.

Forrás: transindex.ro