Ma tartják az Interetno megnyitóját

Lukács Melinda Szabadka Hírek

A rossz időre való tekintettel a tegnapra meghirdetett megnyitót ma estére tették át a szervezők

A nyári évszakhoz képest igencsak hűvös és esős időjárás kihatott az Interetno fesztiválra is, legalábbis, ami a megnyitót illeti. A szervezők mára halasztották az ünnepélyes nyitóceremóniát, hiszen nem szerették volna a közönséget és a vendégeket kitenni a kiszámíthatatlan és bizonytalan időjárás viszontagságainak. A megnyitó így ma 20 órakor lesz. Ennek ellenére már tegnap is sor került programokra, az Etnopolis megnyitotta kapuját a közönség és a világ előtt.

A régi mesterségeket bemutató kirakodóvásár egyes standjain már lehetett körülnézni, habár a sétáláshoz jól jött a melegebb öltözék. A szabadkai színházépület előtt felállított világzenei kisszínpadon, délután Hungarikumaink – A kalocsai népművészet címmel a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület mutatkozott be, és fellépett a Halas táncegyüttes. Megnyílt a borutca is, sor került borkóstolóra, és zenélt a szabadkai Ravnica zenekar is. Az együttes 23 évvel ezelőtt alakult, és már nem először léptek fel az Interetnón. Zenéjük széles skálán mozog, játszanak régi dalokat és népdalokat, örökzöldeket, valamint hazai és külföldi pop-rock zeneszámok átdolgozásait. Saját szerzeményeken is dolgoznak, és készítik új CD-jüket. A közönségnek széleskörű repertoárjukba engedtek betekintést. A Népkör MMK-ban este a fesztiválklub keretében a Night Cruisers Band koncertezett és DJ NORBEE is fellépett. A Night Cruisers Band több éves múltra tekint vissza. Repertoárjukban jazz, örökzöld dallamok, táncdalok, magyar és külföldi slágerek, régebbi és aktuális zeneszámok is megtalálhatók. Minden adott volt ahhoz, hogy a zenekedvelők szórakoztató klubkoncerten kapcsolódjon ki az esti, éjjeli órákban.

Ma minden bizonnyal szebb időjárásra számíthatunk, így a régi mesterségeket bemutató kirakodóvásáron már 10 órától lehet böngészni. Az Aranykapu játszóház 15 órától várja a kreatív gyermekeket, 17 órától pedig vásári komédiákat láthatunk a szabadkai Gyermekszínház előadásában. A világzenei kisszínpadon 18.30-tól Costa Rica és a Dolce Dance Tánciskola mutatkozik be. A nyitóceremóniára 20 órától kerül sor, és megismerhetjük a fesztivál vendégegyütteseit is. A zenei program a világzenei kisszínpadon folytatódik a Góbé zenekar fellépésével. A Népkör MMK fesztiválklubjában 22 órától a nemzetek táncházán mulathatnak az érdeklődők.

 

Forrás: Magyar Szó

A programról és egyéb információkról az infópultnál lehet érdeklődni (Fotó: Lukács Melinda)

A programról és egyéb információkról az infópultnál lehet érdeklődni (Fotó: Lukács Melinda)

 

Jól jött a melegebb öltözék a kirakodóvásáron nézelődök számára (Fotó: Lukács Melinda)

Jól jött a melegebb öltözék a kirakodóvásáron nézelődök számára (Fotó: Lukács Melinda)