„Ma is ugyanolyan lelkes vagyok”

Gyurkovics Virág Szabadka Emberek

A közelmúltban jelent meg mgr. Hulló István biológusnak, a Szabadkai Városi Múzeum igazgatójának a legújabb kötete Palics madárvilága címmel. Ennek kapcsán madármegfigyelésről és -kutatásról, a múzeumi tevékenységéről beszélgettünk, s a készülő természeti kiállításra is beleshettünk.

hullo istvan

Hulló István (Fotó: Szabó Attila/Hét Nap)

* Mivel kezdődött a természet iránti érdeklődése?

— Tanyán születtem és nőttem fel. Szabadkán, a Tesla-telepen voltak a nagyapám földjei, a város peremén, ahol a radanováci szántók meg az erdő kezdődött. Családi házunk volt Ludason, a Bíbicháton és a Palicsi-tó partján is. Mivel gyerekkoromban folyamatosan ezek vettek körül, fokozottan érdeklődtem a természet iránt. Később visszajelzéseket is kaptam, melyek megerősítettek ebben. Fontosak voltak a gimnazistaéveim alatt azok a vitaklubok, amelyeket a múzeumban Szekeres László vezetett. Tanárokat, ismertebb kutatókat hívtak meg, a gimnazistáknak módjukban állt velük beszélgetni, és számomra meghatározóak voltak ezek a találkozások. A családom mindebben támogatott, habár az alkalmazott tudományok felé hajlott inkább, legyek állatorvos vagy gyógyszerész, ha már érdekel az élővilág, de én az alapot választottam, a tiszta biológiát, és ma is ezt választanám.

* Miért éppen a madarakat kutatja?

— A madár téma azért jó, mert sok minden felfűzhető rá. A kutatás rengeteg terepbejárást igényel. A kapcsolódó vonatkozásokat, a tájat, az élőhelyeket, azok pusztítását vagy újabb fajok megjelenését, az ok-okozatokat lehet kutatni, mert mindez jelzi a környezet változásait. Emellett persze sok más csoport is foglalkoztat, de elsősorban ez érdekelt, és ma is ugyanolyan lelkes vagyok, mint középiskolás koromban.

* Miben különbözik egy természetbarát és egy tudományos megfigyelés?

— A tudományos megfigyelésnek pontos módszertana van. Elsősorban a szisztematikus gyűjtő és adatfeldolgozó módszerekben van különbség. Nem is az eredményben, mert néha egy természetbarát is látványos eseményeket rögzít, de az még mindig nem tudomány. Hozzátenném, hogy sajnos nekem sem sikerült a magiszteri tanulmányaim befejezése után tudománnyal foglalkozni Szabadkán, hiszen ahhoz tudományos műhelyek kellenek, kapcsolat a belgrádi, a budapesti egyetemekkel. Mindenesetre néhány nagyobb projektumot végigcsináltam. Ez még feldolgozásra vár, de lényegében megvan, rögzítettük az adatokat. Nagyon sok kutató ezt nem tette meg, így az adatok elvesztek.

* A fotózás nyilván szükségszerű a dokumentálásnál, ezek a képek viszont, amelyekkel a könyvet illusztrálta, nagyon igényesek. Ez minek köszönhető?

— Ez csak az utóbbi néhány év eredménye. Korábban kizárólag dokumentációs jelleggel fotóztam, azok a képek nem voltak ilyen jó minőségűek, úgyhogy ez abszolút a múzeumnak köszönhető. Sikerült olyan felszerelést beszerezni, amelyet a többi kollégán kívül magam is használhatok, amikor terepi fotózásra megyünk. Egy picit kényelmesebb, ám ugyanolyan izgalmas és vonzó jó madárfotókat készíteni, mint kutatni, de azért ez egy külön műfaj. A terepismeretem megvan hozzá, Észak-Bácska élőhelyeit nagyon jól ismerem. Pontosan tudom, milyen faj mikor, hol várható. Tehát a sokéves tapasztalataimat alkalmazom most, a fotózás terén is.

* Elég átlapozni a könyvet, hogy lássuk, milyen gazdag élővilágról van szó. Miért olyan különleges Palics madárvilága?

— Ez egy nagyon különleges élőhelynek számít, mely a vonulás idején madáregyütteseket vonz, ezenkívül költő fajok szempontjából is fontos. Aki szereti figyelni a madarakat vagy a természetben sétálni, az ősszel, a halastavak környékén látja a legtöbb példányt. Palicson szinte egész évben rengeteg madár van. Egy részük a halak, mások a szeméttelep miatt, megint mások pedig azért, mert a dús víz rengeteg algát és hínárt rejt, a vadrécék például ezzel táplálkoznak. Különleges volt korábban a szikes tó is, mely csak később édesedett ki, mert a nádasok nyújtotta biztos fészkelőhelyek olyan ősi fajokat tudtak megőrizni, mint a kékcsőrű réce, mely már szinte eltűnt a Kárpát-medencéből. Továbbá az utóbbi években tapasztalható, hogy néhány fokkal melegebb a tó vize a szennyvíztisztító miatt, ezáltal nem fagy be, tehát a telelés szempontjából is különleges hely lett. Ezért van rengeteg olyan faj, amely csak itt fordul elő, először láttuk, fotóztuk, bizonyítottuk a költését. Nem mellékes az sem, hogy sokat kutatjuk a tavat, mert az is előnye, hogy közel van, és szerencsére van, aki kutassa.

* Úgy fogalmazott, hogy aki szereti figyelni a madarakat… Mi az, amiért ez szerethető?

— Én egy kicsit másként látom, tudományos szempontból, de ha érzelmileg nézzük, a madarak megfigyelése lehet az a kis kapocs, amelyet elvesztettünk: az ember és a természet kapcsolata, mely néha egy séta vagy jelenet a természetben, egy-egy látvány, madárdal, alkonyati madárcsapat vagy egy-egy nagyon színes példány jó hatással lehet ránk, ha kellően nyitottak vagyunk hozzá, és nem bagatellizáljuk el. Bizonyított, hogy erre fogékonyak vagyunk. A rovarok kevésbé érdekesek, az egerek, mókusok, vakondok nem túl attraktívak, sosem látunk belőlük semmit. Vannak nagyon szép állatok, de azok nem láthatóak, így ha állatot figyelünk a természetben, az biztosan egy madár. Engem az foglalkoztat, mikor, hol, milyen fajok jelennek meg, milyen lehet az élőhely, ha már ő ott van. Néhány különleges fajt találtam a Kelebiai-tavon, ahol szinte ősállapot uralkodik, és nagyon különleges a madárvilága.

* Önnek mégsem a biológusi a legfontosabb funkciója, hanem hogy a városi múzeum igazgatója. Hogyan tudja összeegyeztetni ezt a két tevékenységet?

— A múzeumban nagyon régen kezdtem meg a pályafutásomat. A madártani gyűjteménnyel az egyetem után ismerkedtem meg, amikor önkéntesként feldolgoztam azt. Évekig ide jártam, minden fajt meghatároztam, leírókartonokat vezettem. Tizenhat éve vagyok igazgató, és a napi teendők, programok miatt nagyon kevés időt tudok a kutatómunkára fordítani, hiszen a projektumok leterhelik az egész napomat. Maradnak a délutánok és a hétvégék, amikor pedig jó az idő, akkor a hajnali órák vagy az alkonyatok, mert madármegfigyelésre ez alkalmas. Az adatfeldolgozás, írás otthon történik, és időről időre publikálok is. Mivel ez a hivatásom, és őszintén érdekel, erre mindig találok időt.

* Mennyire magától értetődő, hogy a múzeumnak van egy természeti gyűjteménye is? Egyáltalán az, hogy itt ön az igazgató, miben változtat a múzeum állományán?

— Szerbia kulturális törvénye értelmében a történelmi, néprajzi, régészeti és művészeti hagyaték mellett a természeti értékek ugyanúgy kulturális értékekként vannak besorolva. Óriási gyűjteményünk van, a belgrádi Természettudományi Múzeum után miénk a második legnagyobb gyűjtemény Szerbiában. A humán területek miatt azonban a természeti értékek háttérbe szorulnak. Az alkotóművészetekről vagy még a folklórról is többet tudunk, mint a környezetünkről. Nincs környezettudatunk, -ismeretünk, ezért tartom ezt nagyon fontosnak. Ha nem biológus volna az igazgató, akkor még ekkora figyelmet sem fordítanánk rá. Így megtartunk évente néhány előadást, kiállítást vagy könyvbemutatót, lefordítunk egy fontos szakkönyvet. A most készülő állandó természeti kiállítás sem volna, ha nem irányítanám. De részben hátrány is, hogy biológusként vagyok igazgató, mert a konkrét programokkal kevésbé tudok foglalkozni a teendőim miatt.

* Most, hogy kiadta ezt a könyvet, szakmailag mi foglalkoztatja még?

— Folyamatosan kutatok. A tervem, hogy a különböző dokumentációkat elrendezzem, és minél többet publikáljak, egyrészt hogy ne maradjon a fiókban, másrészt meg is értek az adatok arra, hogy napvilágot lássanak. Ez fontos, mert ezek az értékek tűnnek el, legalább ilyen szinten maradjanak meg. Egy természeti értékekről szóló, népszerűsítő sorozatot tervezek kiadni, melynek az első része jövőre el is készül. A terveim között szerepel továbbá, hogy azoknak az élőhelyeknek, amelyeket nem annyira ismerünk, végrehajtsuk az élőhely-rekonstrukcióját, hogy ezt a páratlan élővilágot megőrizzük.

A könyv bemutatóján készült felvételek: https://goo.gl/KoTXrb

hullo istvan02

 

Forrás: Hét Nap