Lovász Bálint kapta a becsületrend díjat

Komárom Emberek

Április 13-án adták át – immáron ötödik alkalommal – a Szlovákiai Civil Becsületrend díját a komáromi Duna Menti Múzeum dísztermében. A 2019-es év díjazottja Lovász Bálint lett, a szlovákiai főiskolások  jogos érdekeiért tanúsított példamutatóan bátor és meg nem alkuvó kiállásért.

A Szlovákiai Egyetemi Diákönkormányzatok Szövetségének (SRVS) leköszönő tagját Vasik János méltatta. A díj odaítélői nevében méltatásában kiemelte: az 1992-ben született, tehát az eddigi legfiatalabb jelölt a civil kurázsit használva egy jó ügy mellett szállt harcba egy olyan időszakban, amikor a politikai életnek nem voltak olyan cselekvői, akik a diákok mellé álltak volna – jegyezte meg. Lovász Bálint a szlovákiai egyetemisták és főiskolások érdekében kiállt a szlovákiai felsőoktatás érdekében, szembeszállva a szakoktatás képviselőivel és a kormánnyal, kormányfővel szemben is.

Lovász Bálint a Szlovákiai Egyetemi Diákönkormányzatok Szövetségének elnökeként több ezer szlovákiai diák sanyarú lakhatási körülményeinek, az egyetemi-főiskolai oktatás színvonalának javításáért küzdött – sikeresen.

„Tette ezt szlovákiai magyarként, megszerezve diáktársai bizalmát, majd egyenlő rangú tárgyalópartnere lett azon döntéshozóknak, akik formálják napjaink Szlovákiájának felsőoktatását” – hangzott el a méltatásban. Vasik János kiemelte: elért eredményei között van, hogy ma már több tízmillió eurós beruházásokkal fejlesztik az egyetemi kollégiumokat, valamint azt is, hogy a diákönkormányzatok saját jogon kaptak helyet az egyetemi oktatás minőségét felügyelni hivatott önálló Akkreditációs Ügynökségben, melynek szintén tagja Lovász Bálint. Mindezt úgy – tette hozzá Vasik -, hogy egyéni fejlődését sem hanyagolta el, hiszen tavaly sikeresen diplomázott a pozsonyi Zeneművészeti Főiskola zongora szakán.

„Lovász Bálint leckét adott nemcsak a szlovákiai magyar politikumnak, civil szerveződéseknek érdekérvényesítésből, következetességből, kreativitásból, hanem a Szlovákia teljes társadalmának”

– fejezte be méltatását Vasik János.

A díj ünnepélyes átadását követően rövid beszélgetést hallhatott a közönség a rendkívül szimpatikus, fiatal díjazottal, zongoraművésszel, akit Vasik János újságíró faggatott. A szerény fiatalember elárulta, a legnehezebb azt volt elérni, hogy egyenrangú partnerként tárgyaljanak vele a politikusok. „Ha az embert nem önös érdekek vezérlik, de több ezer ember akaratát képviseli, akkor előbb-utóbb rájönnek, hogy egyenrangú félként kell vele tárgyalni” – osztotta meg tapasztalatait Lovász Bálint.

A Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulást alapítói azzal a céllal hívták életre, hogy értékeljék és jutalmazzák az anyagi és egyéb szempontok szerint is önös érdek nélküli értelmes és becsületre méltó emberi tevékenységet, melynek alapja az emberi és erkölcsi értékek elkötelezett védelme. Jelszavuk: Virtute et Exemplo (Erénnyel és példával). A díjazottak emlékérmet kapnak, mely kimondottan erre az alkalomra készült, a két éve elhunyt Kiss György Munkácsy-díjas érem-, festő- és szobrászművész alkotása.

A társaság ezzel az elismeréssel kívánja a kitüntetettek tevékenységének egyetemes és örök értékű humánumát mindenki számára követendő például állítani.

Eddigi díjazottak: Pósa Judit, Dunajszky Géza, Icso Béla, Berényi Kornélia és Tóth Bernadett (a tavalyi évben rendhagyó módon két díjazott is volt).

A rendezvényen fellépett a Concordia vegyeskar Stubendek István vezényletével, Kulin Eduard hegedűművész Bach művet adott elő. A 2015-ben alapított felsőahai (Verebély városrésze) Gyöngyvirág asszonykórus Zradula Erzsébet vezetésével és Pomsár Zoltán harmonika kíséretével Zsitva menti népdalokat énekeltek. A hagyományosan minden április második szombatján megrendezett esemény a Szózat közös eléneklésével zárult.

Képek a díjátadóról megtekinthetők ITT.

 Szalai Erika/Felvidék.ma, SZAKC
https://felvidek.ma/2019/04/iden-lovasz-balint-kapta-a-szlovakiai-civil-becsuletrend-dijat/