Lemezbemutató hangverseny Pozsonyban

Pozsony Kiemelt cikk

A reformáció 500. évfordulója jegyében zajlott az a hangverseny, amelyet november 11-én a Pozsony-óvárosi Evangélikus Nagytemplomban tartott a felvidéki kórusmozgalom legjelentősebb képviselője, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa.

A lemezbemutató koncerten arról a hanghordozóról csendültek fel kórusművek, amelyet a reformáció évfordulója alkalmából a nyáron énekelt fel a kórus. Józsa Mónikának, a kórus karnagyának az atempo.sk portálon megjelent korábbi nyilatkozata szerint Az Úr énnékem őriző pásztorom című új CD-jükön megjelenő „zenei összeállítással a reformáció emlékének szeretett volna adózni a kórus, a kórusmuzsika közvetítésével közelebb hozni a koncertlátogató közönséghez ezeket az értékeket, Isten egyik leggyönyörűbb, s legdicsőbb ajándékával, az énekkel hirdetni az Ő dicsőségét”. A hanghordozó egyben tisztelgés Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulója, illetve a kórus korábbi – hosszú évekig – vendégkarnagya, Vass Lajos születésének 90. és halálának 25. évfordulója előtt is.

Az 1776 novemberében felszentelt evangélikus nagytemplom ódon falai között elemi erővel szólalt meg a pedagóguskórus előadásában az Erős vár a mi Istenünk, amelyet az evangélikus hívek a saját himnuszuknak tartanak, s melynek eredeti szövegét és dallamát maga a reformáció elindítója, Luther Márton szerezte.

A Michael Praetorius feldolgozásában elhangzó indító kórusmű után került sor az ünnepi köszöntőkre, amelyeket Erika Sokola evangélikus és Peres Imre református lelkész tartottak. „A reformációs üzenete mai is érvényes, de csak akkor lesz igazán hatékony, ha változásra ösztönöz bennünket, őszinte és bátor megtérésre. Ehhez egy lépés ez a mai hangverseny is, mert időt találtunk arra, hogy megálljunk egy pillanatra, s a zene hallgatása közben elgondolkodjunk” – mondta köszöntőjében az evangélikus lelkész.

Peres Imre református lelkész szerint a reformáció megalakulása nagyon jelentős volt a haladás szempontjából, és sokat adott a kultúrának is, amiből ma is merítünk. Mint mondta, a reformáció tiszteletére szólalnak meg a mai hangversenyen felcsendülő kórusművek is mindnyájunk örömére.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának legújabb hanghordozóján található kórusművek egy része már eddig is a kórus repertoárján szerepelt, ám nagyobb részüket csak idén kezdte el betanulni a kórus. Az 1964-ben Nyitrán alakult kórus tagjai Dél-Szlovákia különböző településein élnek, és csak havonta egyszer – egy hétvégén – van lehetőségük a próbákra, többnyire az aktuális fellépésükhöz közeli helyeken.

A pozsonyi lemezbemutató hangversenyen Kodály Zoltán, Vass Lajos, Gárdonyi Zsolt, Tillai Aurél és Rajter Lajos mellett többek közt Michael Praetorius, Johann Sebastian Bach, Henrich Schütz és Felix Mendelssohn művei is felhangzottak. A közönség hallhatta például Vass Lajos feldolgozásában a Tebenned bíztunk eleitől fogva kezdetű 90. zsoltárt, Kodály Zoltán feldolgozásában Balassi Bálint Szép könyörgését, de a lemez címadó kórusművét is, Az Úr az én pásztorom címűt, ugyancsak Vass Lajos feldolgozásában.

A kórust orgonán kísérte Ternóczky István, szólót énekelt Híves Mária, vezényelt Stauróczky Balázs és Szűcs Dániel vendégkarnagy. A hangversenyt megtisztelte jelenlétével Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének képviseletében Kiss Balázs titkár is.

Lelket melengető élményben volt része mindenkinek, aki szombaton délután időt szakított arra, hogy meghallgassa a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusát. A karéneklés csodája, az egyszerre rezdülő hangok harmóniája, s az Úr énekkel való dicsőítése legnagyobb keresztény ünnepünk közeledtével még inkább elmélyülésre késztetett mindnyájunkat, akik ott voltunk szombat délután a pozsonyi evangélikus nagytemplomban.

 

Forrás: Felvidek.ma