A Szent István-nap alkalmából adták át Magyarországon, a budavári palotában a Népművészet Mestere díjakat. A kitüntetettek között van a muzslyai Lele József citerás is.
Józsi bácsi elmondta, nem is gondolta volna, hogy munkáját egyszer majd ennyire értékelik. A Népművészet Mestere díjat a citerajáték népszerűsítéséért, a tudásának átadásáért, a gyerekekkel való foglalkozásért kapta. Az ünnepségen élőben is bemutathatta tudományát, egyedi játékát, az örökségül kapott sántaciterázást. Mint mesélte, kilencévesen ismerkedett meg ezzel a hangszerrel. Abban az időben a mulatságokon citeramuzsikára vigadtak, táncoltak az emberek. Lele József a gyermekkorát Magyarcsernyén töltötte, majd az évek múltával Muzslyára került, és később itt is alapított családot.
A hangszer iránti szeretete nem volt múlandó, próbálkozott is betagosodni a régi, muzslyai citerazenekarba, de első nekifutásra nem sikerült. A Szilasi Mihály vezette zenészek nem fogadták be a fiatalembert, csak később sikerült közelebb kerülnie hozzájuk. Tőlük csak úgy lehetett tanulni, ha az ember elleste a „fogásokat”. Szilasi Miska bácsi nem tudott kottát olvasni, néha meg is cifrázta a nótákat. A vérbeli citerás azonban gyorsan tanul, Józsi bácsinak tetszett Miska bácsi játékának lüktetése.
Lele Józsi bácsit megszerették az öreg citerások, csakhamar átvette a csoport vezetését is. Dehogy tudták ők, hogy ez sántázás, és hogy mekkora értéket produkálnak! Csak jóval később, egy Durindó alkalmával fedte fel Szöllőssy Vágó László, hogy amit Józsi bácsi játszik, az nem más, mint az a bizonyos sántaciterázás. A fiataloknak is próbálja átadni a zenélés fortélyait, de a sántaciterázásba — úgy vallja — talán némiképp bele kell születni, és éppenséggel nem mindegyik tanonc érzi annak a lüktetését, annak a varázsát, egyszerűen nem áll rá a keze. Ami Józsi bácsit előreviszi a munkában, az talán éppen az, hogy soha sincs megelégedve egy-egy csokorral, mindig tovább szeretné finomítani, hogy tökéletesen hangozzék. Manapság a Kis Banda tagjait oktatja, akik heten vannak, mivel azonban a nagy citerazenekar java kiöregedett, két gyereket is bevett. Ők az idősebbekkel próbálnak, és szépen haladnak.
Lele József már többször is említette, hogy abbahagyja a citerázást, mert úgy érzi, mintha belefáradt volna, de ezt mégsem tudja megtenni, továbbra is rendületlenül dolgozik. Próbákra jár, gyakorol a fiatalokkal, és ha érdeklődőben nem lesz hiány, akkor a Szervó Mihály Általános Iskolában újabb csoport is alakul.
Józseffel megpróbáltuk felidézni az összes díját: 2007-ben megkapta a Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület arany plakettjét, 2009-ben Muzslya helyi közösség díját vehette át, 2010-ben pedig elnyerte a Magyar Életfa díjat, melyet a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség ítél oda. 2012-ben a budapesti Vass Lajos Kárpát-medencei Népzenei Vetélkedőn nagydíjat érdemelt ki a citerazenekar és a vegyes kórus közösen, 2013-ban pedig a Bodor Anikó-díjat. József 2015-ben Pécsett bemutatkozott az Idősek Kárpát-medencei Kulturális és Művészeti Vetélkedőjének elődöntőjében, 2016-ban pedig Kecskeméten fellépett a Széles a Duna elnevezésű Kárpát-medencei népzenei találkozón.
Szólistaként már több népművészeti rendezvényen kérték fel oktatói munkára, melyet szívesen vállal, hiszen a citerajáték már régóta szerves része életének. Gazdag tudásának gyümölcsét többször is rögzítették hanghordozón, hogy megőrizzék, illetve megpróbálják átadni a fiatal citerásoknak.
