Lekerült a lakat a jogvédők ajtajáról

Kiemelt cikk

Hamarosan visszatérhet moszkvai irodájába az Amnesty International (AI) azt követően, hogy a bérleti díj állítólagos nem fizetése miatt az orosz hatóságok korábban lepecsételték a nemzetközi emberi jogi szervezet helyiségeit – közölte csütörtökön az orosz Emberi Jogi Tanács.

 

Mihail Fedotov, az orosz államfő mellett működő Emberi Jogi Tanács elnöke a Reuters brit hírügynökségnek elmondta, hogy a jogvédők ügyéről tanácskozott Vlagyimir Putyin elnökkel.

„A bérleti szerződést teljes mértékben helyreállították. Az Amnesty a közeljövőben visszatérhet irodájába. Putyint tájékoztatták erről” – közölte szűkszavú nyilatkozatában Fedotov.

John Dalhuisen, az AI európai igazgatója szerdán rávilágított: a szervezet irodájának lepecsételése az orosz hatóságok a Kremlt bíráló civilszervezetek elleni fellépésének részét képezheti, emellett azonban más magyarázatot is lehetségesnek tartott.

Szergej Nyikityin, az AI oroszországi vezetője újságíróknak elmondta, hogy a moszkvai iroda alkalmazottai szerdán munkahelyükre érkezve azt látták, hogy a bejárati ajtót feltörték, zárját lecserélték, majd hivatalosan lepecsételték. Az iroda áramellátását és riasztórendszerét pedig lekapcsolták. A moszkvai önkormányzat azzal indokolta eljárását, hogy a jogvédő szervezet nem fizette a bérleti díját. Nyikityin szerint az AI 20 éven át bérelte az irodát a fővárostól, és mindig pontosan fizette a díjat.

Az AI gyakran bírálja az orosz hatóságokat. A jogvédők különösen azt vetik Moszkva szemére, hogy szövetségeseivel közösen nagyszámú civilt ölt meg a szíriai Aleppó bombázása során. Moszkva elutasítja ezeket a vádakat.

forrás: mno.hu