Lehet-e egészségesen táplálkozni?

Magyarkanizsa Hírek

Az Eleki Életmódközpont ötödik előadását tartotta Magyarkanizsán. Az egyre látogatottabb és népszerűbb sorozatban most a gyógynövényekkel, azok felhasználásával foglalkoztak. A Somogyi Lehel és Somogyi Balog Magdolna által létrehozott és vezetett délkelet-magyarországi életmódközpontot azért alakították meg, hogy a civilizációs betegségekben szenvedőknek nyújtson segítséget akképpen, hogy a helyes életmód lehetséges változataira tanítják az oda jelentkezőket.

egeszseg

– Természetes gyógymódokkal és az új út mutatásával igyekszünk segíteni az embereknek abban, hogy lássák, hogyan is lehet jobban élni ezen gyógymódok segítségével és életmód-változtatással, hogy a betegségeikből kigyógyuljanak – mondta Magdolna.

Az eddigi előadásokban próbálták a figyelmet felhívni arra, hogy az egészséges életmód könnyen elérhető. Mind ez idáig a főzőkörnek nevezett összejöveteleken nemcsak interaktív beszélgetés szerepelt, hanem az ételek is, amelyeket mind-mind tiszta alapanyagokból készítettek el. Próbálták felhívni a figyelmet arra, hogy mennyi mindenre kihatással van az étkezés.

Az, hogy Magyarkanizsára is eljutottak, Medgyesi Hajbel Anikó szervezésének köszönhető: ő volt az, aki felvette velük a kapcsolatot és megszervezte a sorozatot.

– A Kuckó Nagycsaládos-egyesület aktív tagjaként vágtam bele a szervezkedésbe. Jó néhány évvel ezelőtt szerettem volna egy olyan egyesületet találni, ahol az egészséges életmóddal kapcsolatos kérdéseimre választ kapok. Mivel nem találtam olyat, saját magam kezdtem el kutatni, az elekiek pedig kerestek egy helyet Vajdaságban, ahol lehetőségük van az egészséges táplálkozással kapcsolatos alapelveket elmondani, bemutatni, így találtunk egymásra. A Cnesa biztosította a helyet, az elekiek pályázati pénzből fedezik az utazásukat, a helyi biobolt pedig szponzorálja. A városban nagy az érdeklődés, így összhangra talált kereslet és kínálat. Az előadást még azzal is gazdagabbá tudjuk tenni, hogy a helybeli kézművesek is minden alkalommal bemutatják munkáikat.

Sokszor fölvetődik a kérdés, hogy élhetünk-e kis fizetésből egészségesen, hisz mint tudjuk, ezek a nagyon tiszta alapanyagok azért elég borsos áron kerülnek a bioboltokba. Anikónak erre is volt érvelése. Ezeken az előadásokon meg tudják tanulni a résztvevők, hogyan kell elkészíteni az ételt, és ízelítőt is kaptak minden alkalommal. Változtatni kell a hagyományos táplálkozáson!

Az egyszerű alapanyagok nagyon olcsóak, fél kiló kölesből például, ami hetven dinárba kerül, egy öttagú család jóllakik. Tápláló, finom és egészséges. Ez is bizonyíték, hogy meg lehet oldani az olcsó és egészséges, teljes értékű tápanyagbevitelt.

A tavaszi időszakban még két előadást tartanak az elekiek Magyarkanizsán. Az egyikben a víz gyógyító hatásáról, a másikban pedig a szív- és érrendszeri problémákról és a cukorbetegségről lesz szó.

Forrás: Délvidéki Civil Portál