Légy jó mindhalálig musical Kolozsváron

Kolozsvár Vezércikk

Hamarosan bemutatják a Légy jó mindhalálig musicalt Kolozsváron

November óta zajlanak a Légy jó mindhalálig című musical előkészületei a kolozsvári színházban, 29 gyerekszereplővel.

Béres László rendező vezetésével első alkalommal kerül színpadra az 1991-ben a debreceni Csokonai Színházban bemutatott nagysikerű mű, áll a Kolozsvári Állami Magyar Színház közleményében.

A Légy jó mindhalálig musicalváltozatának zenéjét Kocsák Tibor, librettóját Miklós Tibor írta. Nyilas Misi történetének zenés változata nemcsak magyar nyelvterületen vált ismertté, bemutatásra került Finnországban, Japánban és az Egyesült Államokban is. A kolozsvári előadásban a színház társulatának tagjai mellett huszonkilenc gyerekszereplő vesz részt, Nyilas Misi szerepét a Kétbalkezes varázslóból ismerős Ábrahám Gellért alakítja.

Az előadással elsősorban a fiatal nézőket szeretné megszólítani a színház, a musical azonban az egész család számára tartalmas kikapcsolódást ígér.

Béres László rendező meglátásában a jónak lenni jeligét hajlamosak vagyunk manapság elcsépelt evidenciaként használni. Jónak lenni egyenlő a becsületességgel, és az arra való törekvéssel, a rendszerek és az elvárások ellenére mindig és mindenkoron megmaradni önmagunknak – erre törekszik Nyilas Misi az előadásban.

A Légy jó mindhalálig bemutatójára január 14-én, szombaton este 7 órától kerül sor a nagyteremben, következő előadások: január 21., szombat, este 7 óra, valamint január 28., szombat, délelőtt 11 óra. Jegyek vásárolhatók online a www.biletmaster.ro weboldalon, valamint a színház jegypénztárában (hétköznapokon 10-14 óra között, és előadások előtt másfél órával, tel.: 0264-431986).

Forrás: maszol.ro