LÁBÁN RUDOLF-DÍJAK ÉS A HALÁSZ PÉTER-DÍJAK

Erdély Hírek

ÁTADTÁK AZ IDEI LÁBÁN RUDOLF-DÍJAKAT ÉS A HALÁSZ PÉTER-DÍJAT

Horváth Nóra Beat című darabja, valamint Réti Anna Majdhaleszidőm című lakásszínházi kortárs tánca kapta a 2018-as év legkiemelkedőbb hazai kortárs táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjat. Különdíjban részesült a Willany Leó Improvizációs Táncszínház. Az első Halász Péter-díj tulajdonosa pedig a kolozsvári Reactor de creatie si experiment előadása, a 99,6% című színházi-kulturális kísérlet – közölte a Trafó Kortárs Művészetek Háza szerdán az MTI-vel.

A legjobb hazai kortárs táncelőadásért járó független szakmai díjat – párban az első Halász Péter-díjjal – kedden este a Trafóban adták át.

A jelölteket az elismerésről döntő, független kritikusokból, művészettörténészekből és esztétákból álló kuratórium április 8-án hozta nyilvánosságra. Az idei nyolc előadást tartalmazó lista egyik különlegessége volt, hogy egy-egy táncdarab a Budapest Kortárstánc Főiskola (BKTF) és a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) műhelyéből, tehát a táncfelsőoktatás berkeiből került ki (Hód Adrienn és Vágner Orsolya koreográfiája); két-két előadásban kizárólag férfiak (United Space of Ambivalence, Vadászat), illetve nők (Burok, Long time no see!) szerepelnek, részben és/vagy egészben meghatározva az előadások tematikáját is; míg Réti Anna valószínűleg új műfajt teremtett idehaza a Majdhaleszidőm című lakástáncszínházi szólóprodukciójával – olvasható a Trafó honlapján.

A laudáció szerint az idei díjazott Beat című darabban Horváth Nóra és Ivanov Gábor duettje “a ritmus mozgásünnepén túl nő-férfi relációban is bőven tartogat meglepetéseket, kapcsolati sziporkákat, amelyben dédapáink bajuszpörgető sviháksága és a mai fiatalok tuc-tucra kattogó pszichedelikus merengése a lehető legtermészetesebben szerveződik egybe”.

Mint olvasható, a másik díjazott, Réti Anna lakásszínházi előadásával nem csupán fizikailag enged be az otthonába, de az anyaság mindennapjaiba is belenézhetünk nála. “Vendégül lát minket egy kis ropogtatnivalóra, és mellette a tánc legkevésbé sem hétköznapi, mégis természetes módján mutatja meg, hogyan peregnek szünet nélkül egy anya napjai”.

Idén is van különdíjasa a Trafó és MU Színház által alapított Lábán Rudolf-díjnak, az elismerést ezúttal a tízéves Willany Leó Improvizációs Táncszínház kapta.

A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére 2005 őszén alapította a Lábán Rudolf-díjat. A 20. századi európai modern táncművészet legjelentősebb újító személyiségéről, Lábán Rudolfról elnevezett elismerés odaítélésére az alapítók olyan független esztéták, kritikusok és szakújságírók közösségét kérték fel, akik évek óta rendszeresen elemzik, értelmezik és népszerűsítik a kortárs tánc jelenségeit.

A kedd esti ünnepségen első alkalommal adták át a Halász Péter-díjat. Az elismerést a magyar színház kísérletező, műfaji határokat átlépő hagyományát erősítendő, a Trafó – Kortárs Művészetek Háza és a Színház folyóirat 2018-ban alapította. A díjjal az előző naptári évben bemutatott legizgalmasabb, leginnovatívabb, legprogresszívebb független színházi produkciót részesítik elismerésben.