Közösségi térré alakul a gombosi tájház

Gombos Kiemelt cikk

Gomboson, a tájház udvarában közösségi tér kialakításával szeretnék elérni, hogy a helyi magyaroknak legyen egy olyan találkozási terük, amelyet mindenki a sajátjának érez. A tájház épületét 2008-ban az Arany János Magyar Művelődési Egyesület anyaországi támogatással vásárolta meg, később a Magyar Nemzeti Tanács segítségével részben felújította. Most közösségi összefogás révén szeretnék folytatni az épület tatarozását és az udvarban kialakított melléképület befejezését. A cél érdekében összefogtak a falu magyar szervezetei, terveik szerint májusban önkéntes munkaakciót tartanak.

— A tájház megvásárlásának ötlete a gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület akkori vezetőségéhez és a falu hagyományőrzőihez fűződik. Kellett egy hely, mivel abban az időben sem, és a mai napig sincs egy állandó helye a magyar közösségnek, ahol találkozni tudna. A kultúrotthon nem a falué, nem is az egyesületé, Hódság község tulajdona, ezért úgy éreztük, hogy szükség van egy olyan közösségi helyre, ahol a hagyományőrzők és a kultúregyesület tagjai közösségi találkozókat szervezhetnek. Legyen szó próbákról vagy egyéb aktivitásokról. Akkor adódott az ötlet, hogy ezt az igényt akár a helytörténeti értékek megőrzésével is össze tudnánk kötni. Alakítsunk ki egy olyan helyet, amely ránk, gombosiakra jellemző. Találtunk is a főutcán egy autentikus épületet, melynek a karakterisztikája illeszkedik a régi, gombosi házak tulajdonságaihoz — mondta lapunknak Muskovics Károly hagyományőrző, a művelődési egyesület tagja. — Az épület megvásárlása után az udvart tettük rendbe, és a ház közvetlen környezetét, ez akkor sikerült is, de a tagok számának csökkenésével egyre lassult a munka, már az épület mindennapi karbantartása is nehézkessé vált. A tájház kialakításának első ciklusában két szobát újítottunk fel, a tisztaszobát és a konyhát, ezt azért tartottuk fontosnak, mert így idegenforgalmi látványosságként is használhattuk a tájházat. Ezt követte volna a második fázis, mely emberi erőforrások hiányában megrekedt. A problémát kiküszöbölve szövetkeztünk a helyi méhészegyesülettel, melyben még vannak tettre kész emberek, akik akarnak is segíteni. A két egyesület most kéz a kézben folytatja a munkát, és újabb pályázatok útján próbál forrásokat szerezni a felújításra. A tájház udvarán így egy, a közösségi rendezvények szervezésére alkalmas éképület lett kialakítva, konyhával, mellékhelyiséggel és egy nyitott terasszal. Most ennek a felújítását szeretnénk befejezni, ha elkészül, közösen fogjuk használni és karbantartani.


Tisztaszoba

— Részleges felújításokkal 2013-ban sikerült elérni azt, hogy a tájház látogatható legyen, így az L. Gyöngyösbokréta idejére megnyitották, a vajdasági magyarság legtömegesebb művelődési rendezvénye ugyanis ebből a faluból indult, és a fél évszázados jubileum alkalmából újra Gombos adott neki otthont — nyilatkozta Stepanović Julianna, az Arany János Magyar Művelődési Egyesület elnöke. — A tájház megnyitására a tisztaszoba és a konyha készült el. Ezenkívül felújították a teljes tetőszerkezetet, és a ház hátsó fala is rendbe lett hozva, de még rengeteg munka kell ahhoz, hogy elnyerje azt a formát, amelyet a kezdetekkor megálmodtunk. Folyamatosan figyelemmel kísérjük az aktuális pályázatokat, ebben a Dunatáj Egyesület is sokat segít, így bízunk benne, hogy mielőbb be tudjuk fejezni a felújítást, hogy a járványügyi helyzet enyhülése után közösségi rendezvényeket tarthassunk itt. Úgy lett ez az egész elképzelve, hogy a falu magyar szervezetei itt mind otthonra találjanak, és bármilyen összejövetelt meg lehessen tartani.


Stepanović Julianna, az Arany János MME elnöke

A most berendezett két korhű szobán kívül a többit is szeretnék látogathatóvá tenni, van még két helyiség, melyet fel kell újítani, csakúgy mint a ház hátsó részében található gazdasági melléképületet.

A falu népe rengeteg autentikus, régi használati tárgyat ajándékozott a tájháznak, és ezeknek szeretnének méltó helyet találni az épületben.

— Ez a régi parasztház már eleve úgy lett megvásárolva, hogy rengeteg minden volt benne, de a falusiak is sokat segítettek, behozták ide az otthon talált régi bútorokat, eszközöket, képeket és egyebet, az ágyneműtől a népi viseletig. Mi ezek közül választottuk ki a legszebb és legrégebbi darabokat, azokkal rendeztük be a már elkészült két helyiséget. A tisztaszobához kaptunk ágyakat, dunyhát és ágyneműt, kislingelt párna- és paplanhuzatokat, továbbá almáriumot, asztalt és terítőket, bölcsőt és régi szentképeket. A konyhában található dolgokat is teljes egészében a falu népe hordta össze. Mindenki azt hozott, amit tudott, széket, asztalt, edényeket, mindent. Néhány éve sajnos betörtek a tájházba, és ellopták az ágyneműt a benne található toll végett. Később az értékes népi motívumokkal díszített ágyneműhuzatokat egy elhagyatott épületben találták meg összeszaggatva, így ezeket pótolni kellett. Mindenképp szeretnénk egy olyan szobát is kialakítani, ahol bemutathatjuk a gombosi népviseletet. Több életnagyságú babát is felöltöztetnénk a Gombosra jellemző ünnepi és hétköznapi viseletbe. Az itteni öltözék gazdag, korosztályonként változott, a ruhák színének, de még a hajviseletnek is volt jelentése. A fiatal hajadon lányok világosabb ruhákat hordtak, és főkötő volt a fejükön, a férjezett asszonyoknak sötétebb színű, hosszabb ruha dukált, a hajukból kontyot formáztak. A templomban kötelező volt a fejkendő, illetve a vállkendő viselete, ezek nélkül nem volt illendő oda bemenni. A tájházban továbbá egy korabeli fényképekből álló kiállítással mutatnánk be a falu kulturális életét — mesélte Stepanović Julianna.


Az udvarban kialakított közösségi épület

— Gomboson a magyar civil szervezetek között nagy az összefogás. A tájházat is közös erővel próbálja felújítani az Arany János Magyar Művelődési Egyesület és a Tamaskó József Méhészegyesület, de a munkából a helyi tűzoltó-egyesület is aktívan kiveszi a részét — emelte ki Molnár Tihamér, a méhészegyesület elnöke. Mint mondta, a tájház kialakítása során adódott az ötlet, hogy az épület udvarában újonnan létrehozott közösségi teret a méhészegyesület is ki tudná használni különféle rendezvények és összejövetelek megtartására, így jött létre az összefogás. — A gombosi méhészegyesület névadója előtt tisztelegve a tájházban emlékszoba is lenne Tamaskó József hagyatékával. Tamaskó József kifejlesztett egy kaptárt, mely ismertté tette Európa-szerte. A Tamaskó-féle kaptárokkal a méhészek elvándorolhattak a méhcsaládokkal oda, ahol a legmegfelelőbb volt a mézlegelő. Gomboson még ma is ezeket a kaptárokat alkalmazzák. Tamaskó méhészeti szaklapot működtetett Jugoszláviai Méhészet címmel 1935 és 1941 között, a II. világháború után induló magyar méhészlapok is az ő közreműködésével jöttek létre. Nemcsak kiváló méhész, kiadó és szerkesztő volt, de a művelődési élet szervezője is. Feleségével együtt ő indította el a még ma is élő Gyöngyösbokrétát.


Molnár Tihamér, a Tamaskó József Méhészegyesület elnöke

A pályázatokon elnyert összegekből építőanyagot vásároltak, a kivitelezési munkálatokat pedig közösségi összefogással, a tagok kétkezi munkájának köszönhetően sikerült megvalósítani. Ezt szeretnék folytatni, de a járványhelyzet jelentősen lassította a munka tervezett ütemét. A két civil szervezet összefogásával, valamint a tűzoltó-egyesület tagjainak segítségével több emberre számítanak, hiszen a kultúregyesület önerőből erre már nem lenne képes.

A gombosi tájház

Forrás: Hét Nap