Közösségi ház – Nők Kishegyesi Fóruma

Kishegyes Hírek

nok kishegyesi foruma-web

Ékes fenyőfadíszek készültek vasárnap délután a Nők Kishegyesi Fórumának új székházában. A közösségi tér megnyitóján mézeskalács és ünnepi édességek várták az egybegyűlteket. Este az adventi koszorú is fénybe borult. Az asszonyok serényen készítették az angyalkákat és a fenyőfadíszeket.

Az asztalon adventi sütemények, mályvacukor és datolya. A levegőben mézpálinka illata terjedt. A gyerekek helyezték a fenyőfára az ünnepi dekorációt. Ahogy a helyszínen is elhangzott, egy ház akkor válhat otthonná, ha megtöltik élettel. A Nők Kishegyesi Fóruma azt szeretné, ha a helyiek belaknák azt az új közösségi teret, amit összefogással sikerült felújítani. Brasnyó Ferenc, plébános, Kishegyes: „Össze tudnak fogni a közösség érdekében, hogy egy szépet alkossanak, illetve a közösséget építsék. Erre kérem a Jóisten áldását és kegyelmét. Ezért örülök a mai napnak, hogy itt lehetünk és ünnepelhetünk együtt.”

A helyi nőknek az önkormányzat biztosította az épületet, ahol a hátrányos helyzetű gyerekekről is gondoskodnak. Csóré Róbert, szervező: „Egy olyan helyre is szükség volt az ő meglátásuk szerint, ahol a gyerekeknek, de főleg a hátrányos helyzetűeknek, a délutáni foglalkoztatását is meg tudnák oldani.”

Az állandó székház ötletét több mint egy évtizede dédelgették. Zsidai Erzsébet, elnök, Nők Kishegyesi Fóruma: „Szinte az első pillanattól fogva gondolkodtunk azon, hogy jó lenne egy olyan épület vagy egy olyan hely, ami teljes egészében a miénk.”

Aki betér a piactér melletti közösségi házba, azt Isten hozta felirat és pár kedves szó fogadta. Az udvaron pedig egy óriási adventi koszorú jelzi a karácsony közeledtét.

Forrás: Pannon RTV