Közösségépítés magyar kártyával

Ludas Hírek

Tizenötödik alkalommal tartották meg a hagyományos ludasi kártyabajnokságot

Az elmúlt héten kártyabajnokságot tartottak Ludason. Esténként a helyi közösség épületében gyűltek össze a falu ügyes kezű kártyásai. Az eseményre a környező falvakból, Kelebiáról, Hajdújárásról, Királyhalmáról és Palicsról is érkeztek versenyzők. A bajnokságon olyan magyar kártyajátékokat játszottak, mint a filkó, a snapli vagy a hetesezés. A rendezvény hosszú múltra tekint vissza.

– Két versennyel kezdtük a bajnokságot tizenöt évvel ezelőtt, az egyik volt a páros filkózás, a másik pedig egyéniben a snaplizás. Ennek a bajnokságnak azonban volt egy előzménye is. Hajdújáráson több, mint húsz évvel ezelőtt egy kedves barátunk, megboldogult Róka Károly, kezdett kártyaversenyt szervezni. Sajnos, ahogy kiürült a tanyavilág, úgy a játék is visszaszorult, majd Róka Károly halálával meg is szűnt, mert nem volt, aki továbbvigye a hagyományt. Mi ezt a hagyományt próbáltuk feleleveníteni itt Ludason. Mondhatom, hogy sikeresen, hiszen tizenöt éve minden esztendőben megtartjuk a kártyabajnokságot. A versenyen belül, a snaplizás és a filkózás mellett, már páros hetesezést is szervezünk, immár kilencedik alkalommal. Ez a játék egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az induláskor öt-hat páros játszott ebben a kategóriában, idén tizenkét páros hetesezett. Ez azt jelenti, hogy huszonnégy ember kártyázott egy időben. Reméljük, hogy ez a játék is a tradíció részévé válik, és egyre több fiatal is játssza a páros hetesezést – nyilatkozta lapunknak Kovács Gábor szervező, a Ludas Közösségfejlesztő Egyesület alelnöke, aki személyesen is indult a versenyen.

A rendezvény legfőbb célja a közösségépítés.

– A rendezvénynek nincsenek támogatói és szponzorai. Ezt a ludasi helyi közösség és a Ludas Közösségfejlesztő Egyesület szervezi. Vannak a faluban néhányan, akik ezt a rendezvényt a szívügyüknek tartják. Nagyon fontos számunkra, hogy a falubeliek minél tömegesebben vegyenek részt a rendezvényen, de szerencsére nemcsak Ludasról, hanem a környező falvakból is eljönnek hozzánk, akik szeretik a kártyajátékokat, így nem lehet azt mondani, hogy ez csak egy ludasi házi bajnokság – magyarázta Kovács Gábor.

Megszólaltattuk a játékosokat is, akik szintén a verseny közösségépítő jellegét emelték ki. Varga Ferenc hajdújárási lakos már a Róka Károly szervezte kártyabajnokságokon is részt vett. Szerinte a sikeres kártyázáshoz elengedhetetlen a jó szerencse.

– Sokan azt mondják, hogy tudnak kártyázni. Az rendben van, ha valaki ért a kártyázáshoz, de ha valakinek nincs jó lapja, akkor hiába okoskodik. A szerencsét nem lehet kicselezni. Talán ez a legigazságosabb a kártyajátékokban, ha kaptál jó lapokat, nyerhetsz. A kártyázáshoz sok gyakorlás kell. Nekünk van egy társaságunk, akiknek a nagyobb része kelebiai, és minden szerda este kártyázunk. Ez a kártyabajnokság a szórakozásunk, segít abban, hogy mi, idős emberek, ne legyünk bezárkózva – mondta Varga Ferenc.

Csikós Antal szintén régóta részt vesz a versenyen, és szép eredményekkel büszkélkedhet a bajnokságon. Páros hetesezésben például helyezést is elért már.

– Tíz éve minden télen részt veszek ezen a kártyabajnokságon. Mindig nagyon várjuk a versenyt, mert télen a faluban ez a legfontosabb esemény. Még a környező falvakból is jönnek ide kártyázni. Nem az éremért harcolunk, hanem a társaság és a barátok kedvéért jövünk ide, és szórakozunk egy jót. Persze a versenyszellem azért megvan. Én páros játékokban veszek részt. A versenyre külön nem készülünk a partneremmel. Egyedül a jelzéseket kell megbeszélnünk, azt, hogy hogyan jelezzük egymásnak, milyen lapok vannak nálunk. A színek és a számok jelzésére külön arc- és kézmozdulatokat találunk ki. Mindenki, aki párosat játszik, külön jelzésrendszerrel rendelkezik – mesélte Csikós Antal.

A bajnokság eredményhirdetésére pénteken este került sor. A kategóriák három legjobb versenyzője érmet vehetett át, majd a résztvevőket egy vacsorával vendégelték meg. A páros filkózás bajnokai Gulyás József és Szvitkó Attila lettek, snapliban Gábor István nyerte az első helyezést, a páros hetesezés legjobbjainak pedig Kovács Gábor és Gulyás Vince bizonyultak.

 

Forrás: Magyar Szó