Közgyűlés volt Csákon

Horvátországi Magyar Napló Csák Kiemelt cikk

A csáki Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület március 23-án, pénteken tartotta meg beszámoló közgyűlését a helyi Magyar Házban.

Az egyesület legfontosabb céljai az anyanyelv, a magyar kultúra és a néphagyományok ápolása, nagy hangsúlyt helyezve a magyar néptánc- és népdal kultúra megőrzésére. A szórvány vidéken már a második világháború után is működő egyesület, melyt 1999-ben alapítottak újjá 2003 óta rendelkezik saját székhellyel. Itt kapott helyet az egyesület keretein belül sikeresen működő két szakcsoport: a zenekar és a gyermektánccsoport. A közgyűlésen elhangzott:

– Az egyesület szakcsoportjainak tavaly összesen 19 szereplésük volt, többségében itthon, de 3 alkalommal jártak Magyarországon is és sikerült 4 saját rendezvényt is megtartani, többek között a Chák 2017 elnevezésű nemzetközi folklórszemlét az ősszel. Tavaly sor kerülhetett egy magyarországi kirándulásra, melynek során a tagok megtekinthették Pécs és Szigetvár nevezetességeit. Mindezt a Tompojeváci Járás, Vukovár-Szerém Megye és a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásából. – tájékoztatta a tagságot Kéry János elnök úr.