Kórusszemle volt Laskón

Horvátországi Magyar Napló Laskó Kiemelt cikk

A Laskó Művelődési Egyesület július 21-én tartotta meg a már hagyományossá vált Kórusszemléjét. A rendezvény a laskói Magyar Ház udvarán, a félig-meddig felépített kultúrotthon épületében zajlott. A rendezvény a Bellyei Járás támogatásával valósult meg.

A laskói kórusszemlét már több éve szervezi az egyesület kereteiben működő vegyeskar. A rendezvény fő célja a barátkozás, társalgás azokkal a kórusokkal, akik a magyar kultúregyesületeken belül működnek. Ez alkalommal nemzetközi is volt az rendezvény, hiszen Magyarországról is érkeztek vendégek. A szombat délutáni esemény kellemes, baráti hangulatban telt. A vendégeket Borivoj Stojanović, a laskói kultúregyesület elnöke köszöntötte. Köszöntőjében elmondta, nagy öröm számára, hogy az énekkarok elfogadták a meghívást és ismét egy gyönyörű délutánt tölthetnek együtt. Pásztor Juliannától egy rövid, de tanulságos felvezetést hallhattak a jelenlevők, melyben összefoglalta a laskói kórus hányatatott sorsát. Ez után kezdetét vette a műsor.

Az idei szemlén tizenegy egyesület mutatkozott be. Elsőként a Bóni Elvira által vezetett házigazda Laskó Művelődési Egyesület és a Dárdai MK közös vegyeskara mutatkozott be. Őket a HMDK Alfalusi Vegyeskara követte. Az Újbezdáni Ifjúsági Hagyományőrző Egyesület kisgyermekeket toborzó Zenede népzeni műhelyét ezúttal két fős csapat képviselte akik gyermekdalokat énekeltek és furulyazenét adtak elő.

Ez után az Ójankováci Hagyományőrző Egyesület vegyeskara mutatkozott be Budim Margit vezetésével.

Továbbá felléptek még a várdaróci Petőfi Sándor KE, a Vinkováci Magyarok Közösségének, a Pélmonostor MKE, a szentlászlói Rozmaring Egyesület és a kórógyi Ady Endre ME énekkarai.

 

 

 

 

 

 

Magyarországról Kisharsányból és Nagytótfaluból érkeztek még fellépők. A kisharsányiak énekkara népdalokkal, a nagytótfalusi Esthajnal Egylet pedig két vidám összeállítással szórakoztatta a kórusszemle közönségét.

Az előadás után kellemes zene, vacsora és finom házi sütemény mellett társalogtak a résztvevők, akik elmondták, mindig remekül érzik magukat ezen a rendezvényen.