Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj

Kiemelt cikk

A Miniszterelnök általános helyettese a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 98/2015. (IV. 20) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § a) pontja alapján a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program keretében pályázatot hirdet az alábbiak szerint:

1. A pályázat célja

A Magyar Diaszpóra Tanács 2018. évi Zárónyilatkozata üdvözli a Kőrösi Csoma Sándor Program (a továbbiakban: Program) folytatását, mely az elmúlt években segítette a diaszpórában élő magyar közösségek boldogulását. A Nemzeti Ügyek Kormánya elkötelezett az iránt, hogy az Alaptörvényben az egységes magyar nemzetre megfogalmazott felelősségviselést a diaszpóra tekintetében is megvalósítsa.

Célunk az, hogy kiépüljön és megerősödjön a külföldi magyar közösségeknek egy olyan intézményrendszere, amely az egyének és közösségek integrációja révén hozzájárul a magyar önazonosság és a magyar nemzet összetartozásának erősítéséhez. Célunk továbbá a szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a közigazgatás nemzetpolitikai tevékenysége iránt elkötelezett szakember-utánpótlás biztosítása. A Programot annak érdekében hoztuk létre, hogy a diaszpóra magyarságának magyar nyelvtudását fejlesszük, a magyar közösségekben való tevékenységet és a Magyarországgal való kapcsolattartást ösztönözzük, azaz a magyar identitást megerősítsük.

Ennek érdekében olyan, a magyar nemzet iránt elkötelezett, közösségszervező tevékenységekben jártas személyek pályázatait várjuk, akik segítenek e célok elérésében.

A Korm. rendeletnek megfelelően a Program alapvető célja a diaszpóra és az anyaország magyarsága közti kapcsolatok erősítése.

2. Értelmező rendelkezések

– pályázati szakasz: a Program azon időszaka, amelyben a pályázóknak lehetőségük van pályázataik benyújtására, amelynek során a pályázók meghallgatása történik, és sor kerül a nyertes pályázók személyének kiválasztására;

– magyarországi programszakasz: a Program azon időszaka, amikor a nyertes pályázó (a továbbiakban: Ösztöndíjas) Magyarországon teljesíti a szerződésből fakadó – a külföldi programszakaszt megelőző – képzési, valamint a külföldi programszakaszt követő beszámolási kötelezettségét;

– oktatási szakasz: a magyarországi programszakasz azon – a külföldi programszakaszt megelőző – időszaka, amikor az Ösztöndíjas a külföldi programszakaszt megelőző, meghatározott tematika szerinti felkészítő oktatáson vesz részt, melynek célja a diaszpórával kapcsolatos ismeretanyag elsajátítása;

– külföldi programszakasz: a Program azon időszaka, melyben az Ösztöndíjas a célországban, a fogadó szervezettel és a mentorral együttműködve végzi a Program célja szerinti tevékenységét;

– záró szakasz: a magyarországi programszakasz külföldi programszakaszt követő azon időszaka, melyben az Ösztöndíjas külföldi programszakasz alatt végzett tevékenységéről beszámol;

– mentor: az erre a feladatra kijelölt természetes személy, aki a külföldi programszakasz időtartama alatt az Ösztöndíjas munkáját koordinálja, segíti, felügyeli, értékeli;

– egyházi pályázó: a bevett egyház belső szabályában meghatározott, az egyházi jogi személy szolgálatában álló, egyházi szolgálatot sajátos egyházi szolgálati viszonyban, munkaviszonyban vagy egyéb jogviszonyban teljesítő természetes személy, hitoktató, teológus-hallgató.

3. A pályázat tárgya

A Program a diaszpóra magyarság magyar identitásának erősítése érdekében végzett ismeretátadási, oktatási, szervezési, hitéleti tevékenység ellátására nyújt (biztosít) ösztöndíjat legfeljebb 150 fő részére (amely létszámból legfeljebb 30 fő egyházi pályázó) a 2019. május hónap és 2020. június hónap között megvalósuló Program időtartama alatt.

A Program kezdete a pályázati felhívás hivatalos megjelenésének napja. A pályázati szakasz lezárását – azaz az Ösztöndíjasok kiválasztását – követően kerül pontosan, naptári nap szerint meghatározásra az Ösztöndíjasokkal létesítendő ösztöndíjas szerződéses jogviszony időtartamának kezdő és záró napja, amely a szerződésben kerül rögzítésre, egyéni jelleggel.

A Program 2019. év májusától 2020. év júniusáig tartó megvalósítási időszaka alatt az Ösztöndíjas az északi félteke esetén legfeljebb 9 hónapig tartó időtartamban, a déli félteke esetén legfeljebb 6 hónapig tartó időtartamban a külföldi magyar közösségeknél, 1 hónapig tartó időtartamban pedig Magyarországon tölti jogviszonyának idejét.

Az egyházi Ösztöndíjasok esetében a külföldi magyar közösségeknél eltöltött időtartam egységesen legfeljebb 9 hónapos, a külföldi magyar közösségeknél töltött időtartamban kerül meghatározásra, 1 hónapig tartó időtartamban pedig Magyarországon tölti jogviszonyának idejét.

A magyarországi programszakasz kétszer 2 hétből áll, amelynek részét képezi a külföldi programszakaszt megelőző oktatási szakasz, és a külföldi programszakaszt követő záró szakasz.

4. A pályázók köre

Pályázat benyújtására és az ösztöndíjprogramban való részvételre az jogosult, aki

a) a pályázat benyújtásának időpontjában huszadik életévét betöltötte,

b) büntetlen előéletű,

c) magyar állampolgár,

d) legalább középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik,

e) közösségszervező, hagyományőrző egyéb közösségi tevékenységekben aktívan vesz részt,

f) magas szintű angol nyelvtudással vagy a célország nyelvének legalább társalgási szintű ismeretével rendelkezik,

g) vállalja, hogy az ösztöndíjas jogviszony magyarországi záró szakaszának idejére Magya-rország területére visszatér és a Program záró konferenciáján részt vesz.

Az a pályázó, aki korábban a Kőrösi Csoma Sándor és/vagy Petőfi Sándor Programokon ösztöndíjasként részt vett, úgy az első nyertes pályázatát követő 5 éven belül a Programra legfeljebb még kettő alkalommal nyújthat be pályázatot és ugyanazon célország ismételten megjelölésre kerülhet.

5. A pályázat megvalósítási paraméterei

A pályázat benyújtása: 2019. március 1. napjától 2019. március 25. napjáig.

Interjú a pályázókkal: 2019. április 8. – 2019. április 18.

Külföldi programszakasz tervezett megvalósítási időszaka:

a) Déli félteke (Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika, Dél-Amerika): 2019. június – 2019. december.

– A legfeljebb 6 hónapig tartó külföldi programszakasz ezen időtartamon belül valósul meg azzal, hogy a programszakasz kezdete legkésőbb 2019. június 10. napja. Az ösztöndíjas ezen időpontig köteles megkezdeni a külföldi programszakaszt.

– A 6 hónapig tartó külföldi programszakasz záró határideje legkésőbb 2019. december 10. napja.

– Amennyiben az ösztöndíjas 2019. június 10. napjáig nem tudja megkezdeni a külföldi programszakaszt, a késedelemmel arányosan csökkentésre kerül az ösztöndíj ezen időtartama. A külföldi programszakasz záró határideje ebben az esetben is legkésőbb 2019. december 10. napja.

b) Északi félteke (Észak-Amerika, Európa, Törökország, Ciprus, Izrael): 2019. szeptember – 2020. június.

– A legfeljebb 9 hónapig tartó külföldi programszakasz ezen időtartamon belül valósul meg azzal, hogy a programszakasz kezdete legkésőbb 2019. szeptember 10. napja. Az ösztöndíjas ezen időpontig köteles megkezdeni a külföldi programszakaszt.

– A 9 hónapig tartó külföldi programszakasz záró határideje legkésőbb 2020. június 10. napja.

– Amennyiben az ösztöndíjas 2019. szeptember 10. napjáig nem tudja megkezdeni a külföldi programszakaszt, a késedelemmel arányosan csökkentésre kerül az ösztöndíj ezen időtartama. A külföldi programszakasz záró határideje ebben az esetben is legkésőbb 2020. június 10. napja.

c) Egyházi ösztöndíjasok: 2019. szeptember – 2020. június.

– A legfeljebb 9 hónapig tartó külföldi programszakasz ezen időtartamon belül valósul meg azzal, hogy a programszakasz kezdete legkésőbb 2019. szeptember 10. napja. Az ösztöndíjas ezen időpontig köteles megkezdeni a külföldi programszakaszt.

– A 9 hónapig tartó külföldi programszakasz záró határideje legkésőbb 2020. június 10. napja.

– Amennyiben az ösztöndíjas 2019. szeptember 10. napjáig nem tudja megkezdeni a külföldi programszakaszt, a késedelemmel arányosan csökkentésre kerül az ösztöndíj ezen időtartama. A külföldi programszakasz záró határideje ebben az esetben is legkésőbb 2020. június 10. napja.

Szerződés időtartama: a szerződés időtartamának kezdete a külföldi programszakasz kezdőnapjához képest kerül meghatározásra.

Az Ösztöndíjasok a magyarországi programszakasz idején kötelező felkészítő oktatáson vesznek részt, amelyet követően a megjelölt ország magyar közösségében folytatják a pályázatban megjelölt tevékenységet. A felkészítő oktatás írásbeli szintfelméréssel zárul.

A kiutazás – és így a szerződés hatályban tartásának – feltétele, hogy az Ösztöndíjas a szükséges beutazási, tartózkodási engedélyeket a fogadó országtól megkapja. A magyarországi programszakasz időszakában az Ösztöndíjas vállalja, hogy a szerződésében meghatározott egyéb kötelezettségeinek (jelenléti kötelezettség, felkészítő oktatás ismeretanyagának elsajátítása, a célországba utazás feltételeinek biztosítása – különösen, de nem kizárólag a vízum, tartózkodási engedély beszerzése –, beszámolási kötelezettség stb.) eleget tesz.

A Program tervezett megvalósítási területei:

– Európa (Ausztria, Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Hol-landia, Írország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország),

– Törökország,

– Ciprus,

– Izrael,

– Amerikai Egyesült Államok,

– Kanada,

– Latin-Amerika (Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay, Chile, Venezuela),

– Dél-afrikai Köztársaság,

– Ausztrália,

– Új-Zéland.

6. A pályázat benyújtásának formája

A pályázat benyújtása postai úton történik. A pályázati dokumentációt egy példányban kell benyújtani a Nemzeti Regiszter honlapján (www.nemzetiregiszter.hu) található 2019. évi pályázati adatlap (a továbbiakban: adatlap) hiánytalan kitöltésével, a 8. pontban megjelölt mellékletek hiánytalan csatolásával az alábbi címre:

Miniszterelnökség, Délvidéki és Diaszpóra Főosztály

1051 Budapest, Széchenyi István tér 7-8.

A benyújtás napja a pályázati dokumentáció postára adásának a napja. Kizárólag a 2019. március 25. napjáig postára adott pályázatokat áll módunkban befogadni. Kérjük a pályázókat, hogy a borítékon jól láthatóan tüntessék fel a következő megjelölést: ”Kőrösi Csoma Sándor Program 2019”.

A 2019. március 25-i postai bélyegzővel feladott pályázatok szabályszerűen beérkezettnek tekintendőek, abban az esetben, ha 2019. április 2. napjáig megérkeznek a megadott címre.

A március 25. napját követően postára adott vagy április 2. napját követően beérkezett pályázatok nem kerülnek elbírálásra.

A Miniszterelnökség lehetőséget biztosít – az egyházi pályázók kivételével – a pályázók számára, hogy a Programmal párhuzamosan jelentkezzenek a Petőfi Sándor Programra is. Ebben az esetben a pályázati dokumentáció ismételt benyújtására nincs szükség – elegendő az adatlap megfelelő kitöltése és megküldése.

7. Az ösztöndíj összege

Az ösztöndíj összege az alábbiak szerint alakul:

Magyarországi programszakaszokra (oktatási és záró szakasz): összesen bruttó 300.000,- Ft.

Külföldi programszakaszra: bruttó 600.000,- Ft/hó.

Az Ösztöndíjasok ösztöndíját a Miniszterelnökség havonta forintban átutalással teljesíti kizárólag forint alapú bankszámlaszámra. Készpénz, vagy egyéb fizetési mód teljesítésére nincs lehetőség.

Az ösztöndíjon felül a Miniszterelnökség semmilyen kiadást vagy költséget (pl. utazási költségtérítés, az Ösztöndíjasnak az ösztöndíjas jogviszony tartalma alatt létesített egyéb jogviszonyból származó költsége, jövedelme) nem térít meg az Ösztöndíjasok részére.

A Program megvalósításának pénzügyi fedezete a Miniszterelnökség költségvetésében rendelkezésre áll.

8. A pályázat formai követelményei

A pályázati dokumentáció kötelezően benyújtandó dokumentumai:

a) hiánytalanul kitöltött eredeti, saját kezű aláírással ellátott adatlap, melyen kiemelten fontos feltüntetni a célországra vonatkozó prioritást, amely azonban a pályázat kiíróját nem köti;

b) géppel írt, strukturált szakmai önéletrajz;

c) motivációs levél 1 oldal terjedelemben;

d) közép- vagy felsőfokú végzettséget igazoló dokumentum, vagy folyamatban lévő felsőfokú tanulmányok esetén hallgatói jogviszony igazolása egyszerű másolatban;

e) amennyiben a pályázó rendelkezik vele, úgy az angol, illetve a célország nyelvének isme-retét igazoló bizonyítvány és/vagy a nyelvismeret meglétének alátámasztására szolgáló egyéb dokumentum egyszerű másolatban;

f) a közösségi, hagyományőrző tevékenységekben (pl. cserkészet, néptánc, magyar nyelvok-tatás, énekkar stb.) való jártasságra, illetve egyéb kiemelt szaktudásra vonatkozó 2 db aján-lás és/vagy a magyar diaszpóra közösségi életének megszervezésére és szakmai ismereteinek fejlesztésére alkalmas szakmai tevékenység igazolására szolgáló 2 db ajánlás. Egyházi pályázó esetén kizárólag az – egyházi pályázó által végzett egyházi tevékenység helye sze-rint – illetékes püspök által kiállított ajánlás szükséges, amely igazolja, hogy az egyházi pályázó a magyar diaszpóra közösségi és hitéleti tevékenységének megszervezésére alkal-mas;

g) saját kezű aláírással ellátott hozzájáruló nyilatkozat adatainak kezeléséhez.

A pályázati dokumentáció kötelezően benyújtandó dokumentumai közül semmilyen esetben nincs lehetőség hiánypótlásra.

9. A pályázat érvényessége

A pályázat érvénytelen, illetve annak azonnali elutasítására kerül sor, ha:

a) a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be;

b) a pályázó a pályázatot a felhívásban szereplő benyújtási határidőn túl nyújtotta be;

c) a pályázó hiányosan nyújtotta be a 8. pontban felsorolt dokumentumokat;

d) a pályázó nem állt rendelkezésre a megadott időpontban és helyen a pályázati interjú során.

10. A pályázatok elbírálása

10.1. Tartalmi értékelés szempontjai

A pályázó megfelel a pályázati felhívásban megjelölt célnak és feltételeknek, ha a 8. pont f) alpontja szerinti ajánlásokkal igazoltan, motivációs levélben alátámasztja érdeklődését és feladatvállalását a diaszpóra magyar közösségek szellemi gyarapodása, identitásának erősítése érdekében.

A pályázat értékelése az alábbi szempontok szerint zajlik:

– elkötelezettség a külhoni magyar közösségek szellemi gyarapodása, identitásának erősítése iránt,

– magyar közösségben megvalósított hagyományőrző tevékenység,

– magyar közösségben megvalósított közösségépítő tevékenység,

– olyan tárgyi tudás, szakmai tapasztalat megléte, amely elősegíti a diaszpóra magyar közös-ségeinek szellemi gyarapodását.

A Korm. rendelet 3. § b) pontja alapján létrehozott kiválasztási bizottság (a továbbiakban: Bizottság) – a fent meghatározott szempontok figyelembevételével kiválasztott pályázót – egy alkalommal, interjú keretében hallgatja meg.

Az interjú során előre meghatározott és célzott kérdésekkel bizonyos, a közösségi és kulturális élet szervezésével, a megjelölt speciális tárgyi tudással, szakmai tapasztalattal kapcsolatos kompetencia meglététének vizsgálata zajlik.

1.) A kiválasztás során az alábbi kompetenciák relevánsak:

– motiváció;

– felelősségtudat, megbízhatóság;

– etikus magatartás;

– alkalmazkodó készség, szabálykövetés, rugalmasság;

– együttműködés;

– problémamegoldás;

– kommunikáció;

– viselkedési kultúra;

2.) A kiválasztás során történő általános és szakmai ismeretek vizsgálata:

– közéleti tájékozottság, általános ismeretek mérése egy előzetesen összeállított kér-déslista szerint történik, mely alapján minden jelöltnek legalább 5 kérdés kerül fel-tevésre,

– nemzetpolitikai témakörökben való jártasság, szakmai ismeretek vizsgálata.

Az interjúra történő felkészüléshez szükséges kérdéssor és dokumentumok elérhetőek a www.nemzetiregiszter.hu honlapon.

10.2. Döntés a pályázatokról

A pályázatokra vonatkozóan és a pályázókkal tartott interjút követően a Bizottság a fogadó szervezet (egyházi pályázó esetén a fogadó egyházi testület) igényeit figyelembe véve legkésőbb 2019. április 30. napjáig a miniszterelnök általános helyettese elé terjeszti a kiválasztásra javasolt pályázók névsorát.

A Miniszterelnökség a döntésről minden pályázót az adatlapon megjelölt elektronikus levélcímen legkésőbb 2019. május 6. napjáig értesít.

Az ösztöndíjas jogviszony létrejöttének feltétele, hogy a pályázó a célterületet elfogadja és arról a Miniszterelnökséget a 12. pontban szereplő elérhetőségen 2019. május 10. napjáig értesítse.

11. Szerződéskötés

Az Ösztöndíjasokkal a Miniszterelnökség köt szerződést. A létrejövő szerződés tartalmazza az Ösztöndíjas és a Miniszterelnökség jogviszonyára irányadó szabályokat, összhangban a jelen pályázati felhívással, a Korm. rendelettel, és a Programszabályzat a Kőrösi Csoma Sándor Program megvalósításához c. dokumentummal.

Sikeres pályázat esetén a szerződéskötés feltétele:

a) a személyazonosító igazolvány egyszerű másolatának, vagy honosítási okirat egyszerű másolatának,

b) ha a célország nem a schengeni egyezmény tagállama, akkor a nyertes pályázó útlevele, vagy amennyiben a nyertes pályázó nem rendelkezik útlevéllel, akkor az annak igényléséről szóló hivatalos igazolás egyszerű másolatának, valamint

c) 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványnak

a benyújtása.

12. Elérhetőség

A pályázati felhíváshoz, benyújtandó pályázathoz kapcsolódóan érdeklődni lehet az alábbi elérhetőségeken:

;

+36 (1) 896-6916

+36 (1) 896-0857

 

Forrás: nemzetiregiszter.hu