Környezetvédelem az újvidéki Gyermektáborban

Újvidék Kiemelt cikk

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrközpontban a hagyományos nyári gyermektábor 150 résztvevője ismerkedett a Föld élővilágával, a környezetvédelem fogalmával és az újrahasznosítás fontosságával.

Egy hét barátkozás, szórakozás és a környezetvédelemről való tanulás. Ez volt a mottója az idei, kilencedik alkalommal megrendezett újvidéki Gyermektábornak a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban. Az egy hetes programban 150 városi és környékbeli gyermek vett részt és sok olyan dologról szereztek ismereteket, amelyeket a mindennapokban is hasznosíthatnak.

A gyerekek festettek, ragasztottak, makettet készítettek és sok mindent megtanultak a környezetvédelemmel kapcsolatban. Az újvidéki Lóci Dávid megtanulta, hogy védjük a környezetet. De hozzátette: „Meg még sok mindent a múlt években. Eddig minden évben itt voltam a táborban.”

A nagy melegben jólesett a hűsítő uzsonna. A munka mégsem szakadt meg. Takács Luca egy akváriumot készített, el is mondta, hogyan: „Kivágtunk egy kék papírt, kupakokból csináltunk halacskákat, és rajzoltunk rá rákokat.”

A pirosi Gyülvészi Réka is visszajáró táborozó: „Minden évben jövök ide. Az vonz ide, hogy amikor befejeződik az iskola, a barátaimmal rendszeresen tudjak barátkozni, találkozni és játszani.

Az idei táborban 150-en ismerkedtek a Föld élővilágával, az újrahasznosítás fontosságával. Vajda Sára a dzsungelekről oktatta a gyerekeket: „Elmondtuk nekik, hogy miért fontosak az élőlények, a fák a földi életben, mit adnak nekünk a fák, mit ad nekünk a dzsungel, és az állatok is miért fontosak.”

 

Forrás: PannonRTV