Koncert és tárlatnyitó a PKE-n

P. Nagy Noémi Kiemelt cikk

Koncert és tárlatnyitó a PKE-n

Két kulturális eseménynek is otthont adott a Partiumi Kersztény Egyetem február 26-án este. A Tiberius Vonósnégyes koncertje után az Élesdi Művésztelep tárlatát nyitották meg.

Február 26-án, pénteken este a Partiumi Keresztény Egyetemen koncertezett a marosvásárhelyi Tiberius Vonósnégyes, ezt követően pedig az egyetem kiállítóterében nyitották meg az Élesdi Művésztelep tárlatát. Mindkét esemény a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében zajlott. A Tiberius Vonósnégyest (Molnár Tibor – hegedű, Lokodi Károly – hegedű, Molnár József – brácsa, Zágoni Előd – cselló) 1994-ben fedezte fel Devich Sándor a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián. Az ő segítségével több híres mesterkurzuson vettek részt, időnként részképzésre járnak a Liszt Ferenc Akadémiára. A Tiberius kvartett elvégezte a Holland Vonósnégyes Akadémiát is, a lehető legmagasabb pontszámmal. 2004-ben Ausztriában elnyerték az Erste Wiener Klassik Preist díjat. Európán kívül az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában is koncerteztek. A vonósnégyes repertoárja leginkább Mozart, Haydn, Beethoven, Schubert és Brahms műveiből áll. A pénteki koncerten elhangzott W. A. Mozart: Esz-dúr vonósnégyese, KV 428, Samuel Barber: Adagio vonósokra és Luigi Boccherini: e-moll gitárkvintettje. A koncert utolsó művénél közreműködött Zonda Attila gitárművész.

Kiállítás

A zenével feltöltekezett közönség a koncert után az egyetem kiállítóterében az Élesdi Művésztelep munkáiból összeállított tárlatot tekintette meg. A kiállítást Balázs Imre Barna festőművész (Élesdi Művésztelep) és Molnár Tibor hegedűművész (Tiberius Vonósnégyes) nyitotta meg. Előbbi a művésztelep történetét, célkitűzéseit ismertette, míg utóbbi informális módon beszélt a művésztelepről. Balázs Imre Barna elmondta, hogy „1997-ben tartottuk meg először Élesden a művésztelepet, akkor még első-másodéves egyetemisták voltunk a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen, és nem gondoltuk volna, hogy ilyen tradíció lesz ebből, de idén huszadik alkalommal rendezzük meg az Élesdi Művésztelepet”. A művésztelep négy héten át biztosít feltételeket az alkotó munkára a különböző képzőművészeti műfajokban alkotóknak, valamint a szellemi párbeszédre a művészek és a város között. A festőművész felsorolta azt a húsz művészt, akiknek munkái láthatóak a kiállításon, valamint a számos egyéni és csoportos kiállítás közül öt fontosabbat emelt ki. A tárlat március 21-ig tekinthető meg.

(Forrás: Erdély Online)