KOLOZSVÁRI KIKÖTŐ

Erdély Emberek

Hét országból több mint harminc meghívott érkezik az idén november 26 és 28 között, negyedik alkalommal megszervezett Kolozsvári Kikötőbe. A tizennégy fiatal magyar (Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és Magyarországról érkező) szerző kolozsvári bemutatkozása mellett három román és három lengyel szerző is fellép; a Donau Langue programpontban magyar, román és szlovén folyóiratok szerkesztői szólnak a folyóiratok jelenlegi állapotáról. A Kikötő műsorában két könyvbemutató és koncert is helyet kap.

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája ismét Kolozsvári Kikötőbe hívja a Kárpát-medence fiatal magyar szerzőit. A bukaresti Balassi Intézettel, a Helikonnal és a Szépirodalmi Figyelővel közösen létrehozott eseménysorozaton fellép (délelőtt középiskolákban, esténként a Bulgakov Kávéházban): Döme Szabolcs, Ozsváth Zsuzsa, Harag Anita, Kovács Edward, Ádám Szilamér, Csutak Gabi, Elekes G. Robert, Láng Orsolya, Sebők György, Mellár Dávid, Mărcuțiu-Rácz Dóra, Hegedűs Benjámin Jutas, Mészáros Anikó és Gothár Tamás.

A fiatal román szerzők közül Marius Aldea, Robert G. Elekes és Vlad Pojoga lesz a Kikötő vendége a rendezvény első napján. A második napon érkező Lengyel hajó fedélzetén Rafal Gawin, Piotr Lamprecht és Dawid Mateusz foglal helyet. A harmadik napon a Donau Langue égisze alatt dunamenti országok folyóiratainak a szerkesztői beszélgetnek. A résztvevők: Sebastian-Vlad Popa, az Infinitezimal (Beszterce) főszerkesztője, Tibor Hrs Pandur, az Idiot (Szlovénia) szerkesztője, Demus Zsófia, a Szépirodalmi Figyelő (Budapest) szerkesztője, Karácsonyi Zsolt, a Helikon (Kolozsvár) főszerkesztője.

Kikötői események

 I. NAP. HÉTFŐ • 2018. NOVEMBER 26.

09.00 Felolvasás az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumban (HU)

12.00 Felolvasás a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban (HU)

13.00 Felolvasás a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban (HU)

16.00 Fék, Sinistra, Fesztivál. Román költők délutánja. Helyszín: Insomnia Kávéház (Str. Universității / Egyetem utca 2.) Fellépnek: Marius Aldea, Robert G. Elekes, Vlad Pojoga. Moderátor: Ștefan Manasia. (RO)

20.00 Első hajó. Helyszín: Bulgakov Kávéház (I M. Klein / Virág utca 17.). Fellépnek: Döme Szabolcs, Ozsváth Zsuzsa, Harag Anita, Kovács Edward, Ádám Szilamér. Fedélzeti tiszt: Sánta Miriám. (HU)

II. NAP. KEDD • 2018. NOVEMBER 27.

14.00 Lengyel hajó. Helyszín: Sapientia Erdélyi Tudományegyetem. (Tordai út 4.) Meghívottak: Rafał Gawin, Piotr Lamprecht, Dawid Mateusz. Beszélgetőtárs: László Noémi. (ENG)

14.30  Felolvasás a Sigismund Toduța Zenelíceumban

17.00 A tűnő Bánság nyomában. Helyszín: Bulgakov Kávéház (I M. Klein / Virág utca 17.) Johann Lippet: Ajtó a hátsó konyhához című regénye kapcsán a fordítóval, Vincze Ferenccel beszélget Szenkovics Enikő. (HU)

20.00 Második hajó. Helyszín: Bulgakov Kávéház (I M. Klein / Virág utca 17.) Fellépnek: Csutak Gabi, Elekes G. Robert, Láng Orsolya, Sebők György. Fedélzeti tiszt: Vincze Ferenc. (HU)

22.00 Megzenésített versekMarcsák Gergely koncertje. Helyszín: Bulgakov Kávéház (I M. Klein / Virág utca 17.)

III. NAP. SZERDA • 2018. NOVEMBER 28.

14.00 Donau Langue. Dunamenti országok folyóiratai. Kerekasztal beszélgetés. Helyszín: Sapientia Erdélyi Tudományegyetem (Tordai út 4.)

Meghívottak: Demus Zsófia, a Szépirodalmi Figyelő (Budapest) szerkesztője, Sebastian-Vlad Popa, az Infinitezimal(Beszterce) főszerkesztője, Tibor Hrs Pandur, az Idiot (Szlovénia) szerkesztője, Karácsonyi Zsolt, a Helikon (Kolozsvár) főszerkesztője. Moderátor: Balázs Imre József, a Korunk (Kolozsvár) főszerkesztő-helyettese. (ENG)

16.00 Berki Tímea A román irodalom magyar bibliográfiája című könyvét mutatja be Irina Petraș. (RO) Helyszín: Insomnia Kávéház (Str. Universității / Egyetem utca 2.)

20.00 Harmadik hajó. Helyszín: Bulgakov Kávéház (I M. Klein / Virág utca 17.) Fellépnek: Mellár Dávid, Mărcuțiu-Rácz Dóra, Hegedűs Benjámin Jutas, Mészáros Anikó, Gothár Tamás. Fedélzeti tiszt: Fischer Botond. (HU)

Erdélyi Magyar Írók Ligája