Kollektív ülést tartott a KMVSZ

Beregszász Emberek

Kollektív ülést tartott a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége

A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) és a magyarországi Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) képviselői kollektív megbeszélést tartottak február 10-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A megjelent vendégeket Pataki Gábor, a szervezet alelnöke köszöntötte.

A rendezvény elején Virág László, a KMVSZ elnöke osztotta meg gondolatait és felvázolta azokat a napirendi pontokat, melyek megvitatásra kerülnek a megbeszélés során. Elmondta, hogy az ülés apropója az volt, hogy Demján Sándorral, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökével aláírtak egy szerződést a két szervezet együttműködéséről. Ennek értelmében a két szervezet szeretné összehangolni programjaikat és közös célokat kitűzni.

Czomba Csaba, a VOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy az előző év a születés éve volt, most pedig ideje továbblépni és kiépíteni a kapcsolatrendszert a két szervezet között. Ennek során a magyarországi és kárpátaljai vállalkozókat tömörítő szövetségek közös rendezvényeket szervezhetnek Kárpátalján és Magyarországon egyaránt, közösen tarthatják meg a vállalkozók számára rendezett tájékoztatóikat és nem utolsó sorban kihasználhatják a közös pályázati lehetőségek, projektek adta lehetőségeket. Kiemelt figyelmet szeretnének fordítani Kárpátalja megismertetésére, a helyi turizmus fejlesztésére – zárta gondolatait a VOSZ megyei elnöke.

Virág László, a KMVSZ elnöke a későbbi tervek között említette egy küldöttgyűlés megszervezését, ami szintén jobban összehangolná a szervezet munkáját.

A megbeszélést megtisztelte jelenlétével Varga Júlia, a VOSZ nemzetközi és oktatási igazgatója és Dr. Lits József, a VOSZ ellenőrző bizottságának elnöke.

 

Forrás: karpatalja.ma