KMN: Nest Slam Poetry

Kolozsvár Kiemelt cikk

A Nest Slam Poetry – Open Mic-ot szervez a Kolozsvári Magyar Napokon

Augusztus 25-én, 18.00 órai kezdettel Slam Poetry – Open Mic-ot hirdet a Nest csapata a Deák Ferenc utcai (B-dul Eroilor) Ifjúsági Pavilonban. A szervezők egyaránt várják minden olyan személy jelentkezését, akik már fellépetek hasonló rendezvényeken, illetve azokét is, akik még nem tették meg, de szívesen megpróbálkoznának vele.

Az eseményen bármely, szabadon választott tematikára épülő szöveget be lehet mutatni. Mindemellett, idén a Nest csapata a román-magyar párbeszédre is próbál hangsúlyt fektetni, ezért opcionális, nem kötelező témaként ajánlják a román-magyar párbeszédre, tapasztalatokra épülő szövegeket is, amelyek ugyanúgy lesznek értékelve, mint a más témákban elhangzó produkciók.  A Kolozsvári Magyar Napokon a nyitott mikrofon lehetőséget ad mindenki számára, hogy kipróbálhassa magát a műfajban. A megszokott pontozástól eltérően, ezúttal nem lesz kijelölt szakmai zsűri, a produkciók után a közönség tapsa dönti el az elhangzó szövegek erősségét. A fellépőket a Nest csapata meglepetés díjakkal várja.

– a Transindex.ro portálról