KMN: Conti-mentális terek

Kolozsvár Hírek

KMN: Conti-mentális terek a Bánffy-palota pincéjében

A Bánffy-palota, avagy a Szépművészeti Múzeum pincéjébe költözik idén a Mimesis fesztivál, amelyet idén negyedjére rendeznek meg a Kolozsvári Magyar Napok alatt, és eddig mindig a New York (Continental) szállóban kapott helyet. A költözéssel is megőrzik azonban az eddigi szellemiséget, és ezt az idei cím – Conti-mentális terek – is jelzi.

A kiállítást ismertető sajtótájékoztatón Gergely Balázs, a KMN főszervezője a Szépművészeti Múzeum programjait is ismertetve elmondta, ez lesz a chill zone, terasszal, a múzeumban pedig egyéb kiállítások is lesznek a KMN keretében, például a már pénteken megnyíló Markó Károly és követői.

Márkos Tünde, a Mimesis szervezője arról beszélt, hogy a New York, New York volt az első rendezvény, ami elindította az egész Mimesist, idén pedig már annak tudatában készültek a kiállításra, hogy nem a New Yorkban lesznek, de azt sem tudták, hol, a szervezők pedig végül megtalálták számukra a pincét.

A kisebb tér miatt kevesebb művész állíthat ki, tavaly még 52-en voltak. Az idei kiállító művészek: Alexandra Mocan, Bándi Dávid Dániel, Bob József, Burka István, Darvay Tünde Napocska, Demeter Ferencz, Diana Drăgan Chirilă, Dorel Găină, Peter Felix, Ferenczy Botond, Győri Csaba, Ioana Iacob, Kalló Angéla, Kerekes Emőke, Kuti Botond, Irsai László Zsolt, Lőrincz Gyula, Makkai András, Makkai Bence, Matei Toșa, Mădălina Surducan, Márkos Tünde, Mira Mărincaș, Oana Pop, Szekely-Rafan Lucian, Szentes Zágon, Szőcs Ágota Gyopár, Szőcs Zoltán.

A címet legalábbis részben Dorel Găină adta, aki a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a kiállítás olyan művészeket hoz össze, akik amúgy önállóan alkotnak, az Insomnia – nemcsak mint kávéház, hanem mint kulturális központ – azonban összeköti őket. A Conti-mentális terekhagyományok átvitelére, de platformváltásra is utal, a pincét nagyon jó, titokzatos helyszínnek tartja. Azt is megemlítette, hogy ironikusan most az a mozgalom, amely nem akart kanonizálódni, most mégis múzeumba került.

Az Insomnia és az Origo Kulturális Egyesület egyéb programokat is szervez a Kolozsvári Magyar Napok alatt, ezeket itt lehet megtekinteni. Külön kiemelték Losonczy Béla kiállítását – a művész gyakorlatilag a klinikai halálból tért vissza tavaly, most pedig újra alkot és kiállít.

A Conti-mentális terek megnyitója augusztus 15-én, hétfőn 16 órától lesz. A Bánffy-palota pincéjébe egyszerre legfeljebb 35 személy mehet be.

Forrás: transindex.ro